Több száz megüresedett hely a tanügyben

A hét folyamán naponta több személy is beadta a versenyvizsgához szükséges iratokat, mert a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség több mint 500 tanári állást hirdetett meg. Ebből 100 címzetes tanári és 450 helyettesítői állás. A frissen diplomázottak és a munkanélküliek egy része is az állásokra pályázik, annak ellenére, hogy a kormány megszavazta a tanárok bérének csökkentését, és a vidékre ingázás visszafizetése sem biztosított.

A meghirdetett helyek többsége vidéken van. A zilahi iskoláknál 13 címzetes tanári és 65 helyettesítői állást hirdettek meg. A zilahi óvodáknál 12, az elemi iskoláknál 7, a középiskoláknál 20-nál több üres hely van, ide értve a szakiskolákat is. Ezen kívül még felvesznek 4 pszichológust és logopédust is.

Vidéken a Krasznai Cserey-Goga Iskolánál van a legtöbb megüresedett hely, őt követi Hidalmás és Ipp.  A kinevezési versenyre a szükséges iratokat a zilahi tanítóképzőben lehetett leadni, eddig több mint 500-an jelentkeztek, de a leadási határidő csak a mai nap folyamán, pénteken délben zárul le, a versenyvizsga pedig július 14-én lesz.

A megüresedette helyek közt szerepel 10 román tanítói, 10 francia tanári, 8 matematika, fizika és angol, 6 román óvónői, 5 román és 4 történelem tanári állás.

Középlaki iskolánál angol tanári, a bagosi iskolánál fizika-kémia, Szilágyballán román óvónői, Kémeren matematika-fizika, angol és magyar, Ippen matematika, angol, történelem-földrajz és kémia, Krasznán fizika, Váralmáson francia, Zoványon biológia, Zsobokon magyar, Zsibón közgazdasági és román, a Nagyfalui Mezőgazdasági középiskolánál fizika, történelem-földrajz, a Nagyfalui Petri Mór Iskolánál fizika-kémia, a sámsoni iskolánál magyar, a sarmasági középiskolánál zene és képzőművészeti, a Szilágysomlyói Simion Barnutiu Középiskolánál német, földrajz, a Iuliu Maniu-nál francia, a zilahi Wesselényi Középiskolánál német címzetes tanári helyek vannak meghirdetve.

A helyettesítői állások közül megüresedett hely van a kusalyi iskolánál, ide egy magyar tanítói és egy magyar tanári, Bagoson egy óvónői, tanítói, magyar és matematika tanári, Kémeren óvónői, tanítói, történelem tanári, Kárásztelken két magyar tanítói, Szilágycsehben egy magyar óvónői, Krasznán 3 magyar óvónői, Középlakon, Panitban és Désházán magyar tanítói állas van meghirdetve.

K.M.

2010. június 25. | Fórum