Az erdélyi magyar felsőoktatás kiemelt támogatására van szükség

Kolozsváron ülésezett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum

–  Fontos, hogy a magyar állam az elkövetkező időszakban is kiemelt figyelmet fordítson a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatására, továbbra is segítse a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) működését, a magyar nyelvű felsőoktatás, illetve a romániai magyarság szellemi fejlődését biztosító művelődési intézmények ügyét – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton Kolozsváron, a Sapientia EMTE központi épületében lezajlott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülését követően. Az RMDSZ és az EMNT közös fórumának meghívott vendége Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese volt.

A politikus Markó Béla helyettes  miniszterelnök-meghívására érkezett Romániába, látogatása során több találkozóra került sor: előbb Bukarestben folytatott megbeszéléseket az RMDSZ elnökével, Traian Băsescu államfővel, Emil Boc miniszterelnökkel és más közméltóságokkal, majd Kovászna megyében a helyi hatóságok képviselőivel találkozott.

A magyar kormány nemzetpolitikai kérdésekért felelős vezető politikusa Kolozsváron tájékoztatta az EMEF résztvevőit a magyar kormány támogatáspolitikai elképzeléseiről. Jelezte, hogy várhatóan júliusban újból összehívják a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amely új lendületet adhat a magyar-magyar párbeszédnek. „A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon, most az összefogásnak jött el az ideje” – jelentette ki.

Semjén Zsolt köszönetet mondott a romániai magyarságnak és a román kormánynak a magyarországi árvíz-sújtotta települések megsegítésére irányuló kezdeményezéseiért. Hangsúlyozta azt is, köszönettel tartoznak Romániának a magyar állampolgárság megszerzése tekintetében is, hiszen a magyar állampolgársági törvény a hasonló román törvényt követi. Emlékeztetett arra, hogy a magyar állampolgárság megadása tekintetében nincs etnikai diszkrimináció, ugyanis a magyar állampolgárság megszerzése egyedi kérelem alapján történik, ennek feltétele pedig az, hogy a kérvényező valamelyik felmenője magyar állampolgár legyen, és valamilyen szinten tudjon magyarul, azaz, nem feltétlenül kell magyar nemzetiségűnek lennie.

Semjén Zsolt arról biztosította romániai tárgyalópartnereit, hogy Magyarország uniós elnöksége alatt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Románia a schengeni övezet részévé váljon.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a román-magyar kapcsolatok javításának fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte: kilencven évvel a trianoni döntés után nem kell határokat cserélgetni, mert a határok az Európai Unióban jelképessé válnak. Szerinte azon kell gondolkodni, hogyan lehet begyógyítani azokat a sebeket, amelyeket Trianon és a kommunista diktatúra okozott a romániai magyarságnak. „E sebek begyógyítására alkalmas lehet a Magyarország és Románia közötti közeledés” – fogalmazott Tőkés László.

(Tájékoztató)

2010. június 25. | Fórum