Átvették a kórházakat

Ma egy hete, pénteken a prefektúrán Cseke Attila miniszter jelenlétében a Szilágy Megyei Közegészségügyi Igazgatóság valamint a zsibói, szilágysomlyói, krasznai és a szilágycsehi önkormányzatok vezetői aláírták a kórházak átvételéről szóló dokumentumokat, miszerint a helyi tanácsok átveszik a kórházakat, az épületek is a helyi tanácsok tulajdonába kerülnek.

A megyei sürgősségi kórházat még nem sikerült átadni a megyei tanácsnak, mert hiányzott az ehhez szükséges testületi döntés. Ez csak a június 28-i rendkívüli tanácsülés után lehetséges.

Az önkormányzatoknak ezáltal lehetőségük nyílik arra, hogy szolgáltatói szerződéseket kössenek az orvosokkal, s ugyanakkor személyeket jelöljenek az intézmények igazgatótanácsaiba.

A kórházak decentralizációját a 2010-ben kiadott 48-as számú sürgősségi kormányrendelet szabályozza, melyben arról is rendelkezett az egészségügyi miniszter, hogy a kórházakat azon közigazgatási hatóságok veszik át, akik a kórházépületek tulajdonosai. A decentralizáció legnagyobb újdonsága, hogy a helyi közösségek dönthetik el, milyen stratégia mentén szeretnék a kórházakat tovább fejleszteni. 2011. január elsejétől kezdődően a kórházak a személyzeti költségekre a költségvetésük 70 százalékát fordíthatják majd. A decentralizációt követően a kórházak felügyeletét ellátó helyi közigazgatási hatóság szolgáltatói szerződést köthet orvosokkal a külföldön jól bevált minta alapján, melytől az egészségügyi szolgáltatás javulása várható. A decentralizációs folyamat együtt jár a szervezési struktúra racionalizálásával, az adminisztráció karcsúsításával.

Az átadást-átvételt megelőzően az ágyszámok csökkentéséről tudósított a közegészségügyi igazgatóság, amely szerint a 6 intézmény közül 5-ben lesz ágycsökkentés, ezáltal a jelenlegi 1.353 ágyból 190-et lecsökkentenek. A megyei sürgősségi kórháznál 90, a szilágysomlyói kutatóközpontnál 40, a szilágycsehi egészségügyi központnál 40, a szilágysomlyói városi kórháznál 30-at és 10-et a krasznai krónikus betegek kórházánál. Egyedül Zsibó úszta meg a csökkentést.

A kórházak átvételekor a tanácsnak szembesülnie kellett azzal, hogy a kórházak az elmúlt évek folyamán sok adóságot halmoztak fel, amelyet ők most átörököltek. Ha a kormányban bízni lehet, akkor ezeket az adósságokat 90 napon belül törleszteni fogja a minisztérium. Cseke Attila miniszter megígérte, hogy a soron következő költségvetés-kiigazításnál ezt az összeget – mintegy 11 millió lejt – kifizetik, törlesztik a kórházak adóságait, hogy tiszta lappal vegyék át az önkormányzatok. Ezzel együtt nem minden önkormányzati képviselő örült a döntésnek. Vannak, akik már felmérték ennek a súlyát és terhét, vannak, akik kevésbé.

Szilágysomlyó

A szilágysomlyói kórház ügyében Hánis Géza tanácsos nyilatkozott, aki elmondta, hogy  alig jelent meg a 2010. június 10-i,  529 sz. kormányhatározat, amely azoknak az „ággyal rendelkező egészségügyi egységeknek (kórházaknak) a listáját tartalmazza, melyek esetében az orvosi ellátás menedzsmentjét a helyhatóságok (megyei tanácsok, polgármesteri hivatalok) hatáskörébe rendelik. Nagy sürgősséggel, már június 17-re összehívták az önkormányzat tanácsosait, rendkívüli tanácsülésre azzal a céllal, hogy a polgármester felhatalmazást kapjon a kórház átadási – átvételi jegyzőkönyvének aláírására.

A határozattervezet indoklása a döntéshozatal lakossághoz  való közelítésének illetve a helyhatóságok felelősségének szükségességével próbálja alátámasztani a tervezetet, lévén az egészségügy az egyetlen közhasznú szolgáltatás, amelybe a helyhatóságnak eddig nem volt beleszólási joga.

A határozattervezetet a tanácsosok nagyon nagy többséggel, egyetlen ellenszavazattal (Hánis Géza) elfogadták. „Döntésem a következőkön alapszik: kórházról, orvosi ellátásról, azaz szent dolgokról nem lehet beavatatlanul, szakmai eskü nélkül dönteni! … szent dolgokat csak szent embereknek mutatunk meg; avatatlanoknak nem szabad, amíg be nem vezettük őket a tudás orgiáiba (Hippokratész). Az élet rövid, a tudomány végtelen; az alkalom múlékony, a kísérletezés veszélyes, az ítéletalkotás nehéz (Hippokratész) Hosszú évek során sok olyan tapasztalatot szereztem, amelyek inkább a döntések alaptalan, üres, propagandisztikus jellegét mutatják, de:… Ha egészséges lesz, legyen övék a dicsőség és a sikernek járó tisztelet, ha pedig meghal a beteg, védekezésük álljon biztos lábon, és legyen alapjuk arra, nem ők a hibásak, hanem az istenek. (Hippokratész)” – tette hozzá a tanácsos.

Zsibó

Sárközi Pál alpolgármester elmondta, hogy isteni csoda és gondviselés történt velük azáltal, hogy náluk nem volt ágyleépítés. Ez talán azzal magyarázható, hogy nagy a zsibói körzet, főleg hogy hozzájuk tartozik Ilonda és a Dés felé eső rész is. Átvételkor ők 740.000 lej adósságot örököltek, amelyet remélhetőleg az ígéretekhez mérten, majd a kormány kifizet. Szerinte a jövőben azok az önkormányzatok is hozzá kellene járuljanak a kórház költségeihez, ahonnan a betegek érkeznek.

A jövőre nézve lesznek fejlesztések az intézménynél, ugyanis tervben van egy új echográf valamint a járóbeteg-ellátó felújítása is. Szeretnének még a meglévő 4-5 szakképzett orvos mellé újakat felvenni, de mindez még nagyon sok mindenen múlik – mondta az alpolgármester.

Kulcsár Mária

2010. június 25. | Közéletünk