Kell egy közös nevező

A Szlovákiában élő magyarok életében több szakaszt lehet megkülönböztetni. Ezeken belül a szellemi fejlődéstörténetet, a fontosabb irányzatok, áramlatok jellemzőiről Szente Lajost kérdeztük.

– Az 1920-1938 közötti időszakban a szlovákiai magyar irodalom nem tudott kiforrni. Az erdélyi irodalomhoz képest az akkori csehszlovákiai magyar irodalom nem volt jelentős. Ebben az időszakban az erdélyimagyar irodalom adot  legalább fél tucat olyan jelentős egyéniséget, akik már klasszikusoknak tekinthetők. Ez alatt Szlovákia egyet sem tudott felmutatni.

Az erdélyi magyar szellemi élet, önálló gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak, erős városi kultúrával rendelkezett Kolozsváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen. Deszámnkra ez a korszak nem volt jelentős.

- Tulajdonítható-e ez annak, hogy 1920 után sokan elmentek?

- Nem. De sokan elmentek.

- A Kassán nevelkedett Márai Sándor is…

- Ő már 1918-ban elment Budapestre, de kapcsolatban állt a felvidéki magyar irodalmi élettel, tárcákat közölt az itteni lapokban, többek között a prágai Magyar Hírlapban és szülővárosának magyar lapjaiban, de soha nem tért vissza Csehszlovákiába. Csak 1938-ban járt Kassán, amikor visszacsatolták Magya-rországhoz.

Inkább arról van szó, nem beszélhetünk külön szlovákiai értelmiségről, mert teljesen integrlódtak előtte a magyarországi kulturális életbe, mert Pozsony és Kassa is nagyon közel volt Budapesthez, ezért nem tudott irodalmi központtá válni, nem különült el, integrálódott a magyar irodalmi életbe, hiszen sokkal közelebb volt Budapesthez mint Kolozsvár vagy Marosvásárhely. Nálunk nem az elvándorlás, hanem az erős Budapest-központúság határozta meg a helyzetet. Voltak nálunk is folyóiratok, újságok, de számottevő irodalmi élet nem volt. Vagy ha volt is, annyira átpolitizálták, hogy nem jelentős. A Felvidéken nem volt olyan jelentős személyiség mint Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kós Károly, Kuncz Aladár vagy Tamási Áron. De rengeteg újság volt. Minden magyarlakta kisvárosban volt legalább egy magyar lap, de sok esetben több is. Szülővárosomban, Léván három magyar napilap volt az első Csehszlovák Köztársaság idején. Az országos napilapok közül a prágai Magyar Hírlap volt a legjelentősebb. Ez 1938-ban „természetesen” megszünt, pedig olyan színvonalas lap volt, hogy a nagy szlovák néppárti vezér, Andrei Hlinka is ezt olvasta rendszeresen, mondván, hogy ez a legjobb (egyébként tökéletesen tudott magyarul).

Gazdag sajtóélet volt, de komoly irodalmi élet nem alakult ki, tulajdonképpen megmaradt minden a napi zsurnalisztika szintjén. Erdélyben volt egy transilvanizmus, egy Kós Károly, aki kialakította az „ahogy lehet” túlélési irányzatot, amely tulajdonképpen nálunk is létezett, lappangott, de túlságosan kisajátította magáak a szélső baloldal.

- Hogyan élte meg a visszacsatolást a szlovákiai magyarság?

- Vegyesen. Mindenki eufórikusan élte meg a magyar csapatok bejövetelét, de ez csak egy-két hónapig tartott. Amikor jöttek az „ejtőernyősök” – ezt nálunk „anyásoknak”, azaz   őket – és elfoglalták a hivatalokat, akkor nagyon mérséklődött a lelkesedés és az áhitat. Pökhendien, lekezelően kezelték a felvidéki magyarságot.

– Ugyanerre panaszkodott Erdélyben Makkai Sándor püspök is.

– Joggal ez nálunk is így volt, nem volt felhőtlen az öröm. De ebben az időszakban sem voltak jelentős irodalm folyóiratok, mert egyrészt Pozsony nem került vissza, Kassa pedig nem volt jelentős irodalmi központ.

– 1945 után?

– Az 1945 utáni éveket felejtsük el. Áttelepítések voltak. 1948-ig itt semmi sem volt. Minden magyar lap megszűnt. Utána egy országos napilap és két-három hetilap volt a kommunista párt szócsöve. A hatvanas években már jelentkezett egy költőnemzedék, Tőzsér Árpádot, Cselényi Lászlót, Zsényi Nagy Lajost emelném ki. Az első kettő Magyarországon is elismert költő. A prózában Duba Gyula és Dobos László regényei és szociográfiája jelentős. Azóta felnőtt néhány nemzedék, és úgy gondolom, nincsen szégyenkeznivalónk.

– Az 1968-as prágai avasz töréspontot jelentett?

– Igen. Lefékezte a hatvanas évek elején elindult folyamatot. Az irodalmi élet mégis ment a maga útján. A Madách kiadó ekkor kapta meg a működési engedélyét, amelyet később a megszállás utáni hatalom elfelejtett visszavonni. Én is ott dolgoztam a Kalligram megalakulásáig.

Jelentsebb fellendülés csak a nyolcvanas években érződött, de nehezebb körülmények között mint Magyarországon, igaz, akkoriban Romániában még nehezebb körülmények voltak. Nálunk nagyon erős ellenállás volt a hatalom részéről minden olyan irodalmi művel szemben, amely nem a szocialista realizmus doktrínája szellemében íródott.

1991-ban megalakult a Kalligram Kiadó, a folyóirata 1992-ben indult. Mindez a Madách Kiadó és az általa kiadott „Irodalm Szemle” ellensúlyozására. Én ekkor jöttem át, de elmondhatom, hogy addg is nem csak propagandisztikus írások jelentek meg a Madáchnál. Létezett egy olyan szakmai szolidaritás, amely mindezek mellett olyan könyvek megjelenését is lehetővé tette, amelyek ha nem is voltak ellenzékiek, nem követték a hivatalos álláspontot.

– Tehát 1992-ben fellendült az irodalmi élet…

– Most már négy magyar irodalmi irodalmi folyóiratunk van, megjegyzem, hogy a szlovákoknak is ugyanennyi van. Az ötmilliós szlovákoknak ugyanannyi folyóiratuk van, mint az ötszázezres magyarságnak. A magyar nyelvű „Kalligram” és az „Irodami szemle” mellett van a „Partitúra” – ez inkább az irodalomtudománnyal foglalkozik –, és a múlt év végén jelentkezett egy „Opus” nevű lap, amely a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának lapja. De van még egy társadalomtudományi lap is, a „Fórum”.

– Érződtek-e a politikai viták ebben a térben?

– Nem. Egy időben nagyon éles viták voltak, de az írók között nem politikai, hanem elméleti ellentétek voltak. Volt egy konzervatívabb írócsoport, volt egy avantgardista, volt egy posztmodern és volt egy „polgári” irányzat. Ezek nagyon éles, késhegyre menő szakmai viták voltak a kilencvenes évek első felében. Mindez azóta leülepedett, és most jól megvagyunk egymással. Már nem tekintjük egymást elleségnek. Mert kell legyen egy nemzeti minimum, elv, egy nemzeti platform. Azon túl lehet vitatkozni, de kell legyen egy közös nevező.

Köszönjük az áttekintést.

Lejegyezte: Józsa László

2010. június 11. | Vendégoldal