2010. május

Hírek a szilágycsehi diákszínjátszásról

Az idei év hagyományos diákszínjátszó rendezvényei április végén-május elején kezdődtek a szilágycsehi Berekenye Diákszínjátszó Csoport számára. A tanév folyamán hetente tartottuk a hagyományos színjátszó próbákat.  Jelenleg három csapat dolgozik egy-egy előadáson: a tízedikesekkel dolgozunk Méhes György: Ha nincs kilincs című darabján, a kilencedikesekkel Horváth Péter: REND-SZER művén. Még dolgozunk a XI. Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon bemutatott Bessenyei-Gedő István: Piroska és Farkas abszurd drámán is. tovább »

2010. május 14. | Művelődés |

Harmóniák

Európa Napra készülve kétnyelvű folyóiratot mutattak be a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban. A negyedévenként megjelenő folyóirat ötletgazdája és megvalósítója Ion Pitoiu- Dragomir, az iskola román nyelv és irodalomtanára, aki a református kollégium és a „Ioan Sima” Művészeti Középiskola diákjaiból verbuválta össze a szerkesztő gárdát. A lapot a diákok írják maguknak, egymásnak. A lap tördelése is szimbolikus: ugyanazon az oldalon az egyik hasábon románul, a másik hasábon magyarul olvashatunk a diákokat érdeklő kérdésekről. Természetesen a tanárok is együttműködnek a diáklap szerkesztésében. tovább »

2010. május 14. | Művelődés |

Izraeli horizontok

Romániában első alkalommal nyitottak Izrael államot bemutató fotó- és könyvkiállítást Zilahon, a megyei könyvtár nagy csarnokában.

A Horizontok elnevezésű kiállítás a Biblia földjét mutatja be 33 nagyméretű (1,00×0,7 m) színes fényképen, irodalmával foglalkozó hazai és külföldi szerzők művei tekinthetők meg. tovább »

2010. május 14. | Művelődés |

Két keréken a Szilágyságban

E hónap elején, egy tizenöt főből álló csoport, tizenhárom gyerek (VI. B. osztály) és két pedagógus, Torkos Zoltán történelem tanár, Thököly Vajk testnevelő tanár, a Kémeri Általános Iskolából a Szilágyság nyugati részét járták be kerékpárral. A cél az volt, hogy minél több településnek a látnivalóit megnézzék és a települések határait is bebarangolják. tovább »

2010. május 14. | Vidékeink |

Egységesen 600 lej lehet a GYES

600 lejben rögzítenék a gyermeknevelési támogatás (GYES) összegét – tudta meg nevük elhallgatását kérő minisztériumi forrásokból a NewsIn. A csecsemő után járna még a jelenlegi 200 lejes gyermekpénz is. A korábban érvényes jogszabály a fizetés 85%-ában, de legtöbb 4000 és legkevesebb 600 lejben szabta meg a gyermeknevelési támogatás összegét. Mihai Şeitan munkaügyi miniszter azt nyilatkozta, egyelőre még nem született döntés arról, hogy miképpen alkalmazzák a GYES esetében az előírt megszorításokat.

(realitatea.net)

2010. május 14. | Információ |

A képviselőház előtt a nyugdíjtörvény

A képviselőház elé került a nyugdíjtörvény, miután a szenátuson kvórumhiány miatt hallgatólagosan elfogadták a jogszabályt. A  PSD és a PNL korábban el szerette volna érni, hogy a nyugdíjpont minimális értékét a bruttó átlagjövedelem 45 százalékában szabják meg – ezt azonban a plénum elvetette. Emiatt a PSD-frakció elhagyta a termet.

(hotnews.ro)

2010. május 14. | Információ |

Szilágyságkutatás

A reformkor a Partiumban a Széchenyi év jegyében

Az Erdélyi Múzeum Egyesület Zilah és Vidéke valamint a szilágysomlyói fiókszervezete közösen tartotta az elmúlt hét péntekén a hetedik Szilágyságkutatás napját Zilahon az EMKE-házban.

Lakóné Hegyi Éva nyitotta meg az ülésszakot és köszöntötte az elmaradhatatlan Egyed Ákos akadémikust, aki egyetlen alkalmat sem szalaszt el, ha a Szilágyságról van szó. tovább »

2010. május 14. | Címlap |

Múzeum Napja

A hétvégén II. alkalommal rendezik meg a Múzeum Napját Zilahon. A három napos rendezvény péntek délután kezdődik a Megyei Múzeum nagy kiállítótermében, ahol hazai gyűjtők gyűjteményeit tekinthetik meg. tovább »

2010. május 14. | Művelődés |

Nem csak megszorítások

A költségvetés kiadásainak csökkentése mellett hatékony gazdaságélénkítő intézkedésekre is szükség van

A vasárnap bemutatott kormányzati intézkedéscsomag a helyes megoldás a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben – jelentette ki Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hétfői, dévai sajtótájékoztatóján. Az EP-képviselő hangsúlyozta, csökkenteni kell az állami költségvetés személyzeti és szociális kiadásait, ezzel párhuzamosan viszont gazdaságélénkítő intézkedésekre is szükség van. tovább »

2010. május 14. | Közéletünk |

Újraszabják a bértáblát

Idén minden közalkalmazottnak egységesen 25 százalékkal csökken a fizetése, 2011 során viszont méltányosabbá alakítják az egységes bérrendszert, jelentette be Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalap romániai delegációjával folytatott tárgyalások végeztével. tovább »

2010. május 14. | Közéletünk |

Székelyföld felelőssége

Erdélyi magyar-magyar kapcsolatok: május 10-én szórványtanácskozást tartottak a megyei tanács nagytermében.

Tamás Sándor hangsúlyozta a közös programokat elsősorban a Hunyad megyei magyarság igényeihez, elvárásaihoz igazítva kell lebonyolítani. A tanácselnök elmondta: úgy véli, hogy Székelyföld egyfajta belső anyaországként felelősséget kell vállaljon a tömbön kívül élő magyarok iránt. „Azt szeretnénk, hogy idővel ebbe a programba saját, illetve Hunyad megye magyarországi testvérmegyéit is bevonjuk” – árulta el Tamás Sándor. tovább »

2010. május 14. | Közéletünk |

Megyei hírek

Földtörvény
Végh Sándor prefektus az elmúlt héten csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján fő témaként szerepelt a földtörvény alkalmazásának befejezése. A prefektus folyamatosan ellenőrzi és számonkéri a megoldási javaslatokat, amelyeket a megyei bizottság kell jóváhagyjon. Februárban a megyében 253 megoldatlan ügy volt, ez április végére 191-re csökkent. Zilahon februárban még 40 megoldatlan ügy volt, most csak 20. A legnehezebb ügy Szilágycsehben van. Ott 78 igénylés van függőben, ez alatt a két hónap alatt egyet sem sikerült megoldani. tovább »

2010. május 07. | Közéletünk |

Május 15-től új szabályok a betegszabadságokra

* A munkaadónak és a biztosítónak joga van ellenőrizni, hogy a beteg a megjelölt címen tartózkodik-e.
* Akit nem találnak otthon, nem fizetik tovább a betegnapjait.
* Idén is emelkedtek a betegszabadságokkal kapcsolatos kiadások. tovább »

2010. május 07. | Közéletünk |

Vízierőmű épülne a Szamoson

A nagybányai Aqua Villamossági Kft vízierőművet építene a Szamoson a Létka községhez tartozó Kocsoládfalva (Cuciulat) határában. Terveikhez már beszerezték a megyei tanács területrendezési engedélyét és a vízügyi hatóságok jóváhagyását. A környezetvédelmi hatóságok is kedvezően fogadták a benyújtott hatástanulmányokat. A többi engedélyek beszerzése után még ebben az évben megkezdenék az építkezést. A számítások szerint az erőmű által megtermelt villamos energia bekerülne az országos hálózatba.
A beruházás nagyjából 8 millió eróba kerül, ebből három milliót az áramfejlesztő turbinák emésztenek fel. A halállomány szabad vándorlását vízlépcsőkkel oldják meg.

(Hirszerk)

2010. május 07. | Közéletünk |

Kinevezték Csutak-Nagy Lászlót

Emil Boc miniszterelnök Csutak-Nagy Lászlót nevezte ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság alelnökévé, államtitkár-helyettesi rangban.
A tisztségviselő 2006 és 2009 között már töltött be hasonló posztot az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságnál, 2009 áprilisától a Szilágy Megyei Állategészségügyi Igazgatóságnál állt alkalmazásban.

(maszol.ro)

2010. május 07. | Közéletünk |

Megállapodtak a köztisztviselő-szakszervezet és a kormány képviselői

Megállapodtak a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők érdekeit védő szakaszervezet, illetve a kormány képviselői, így elmaradt a köztisztviselők szerdára hirdetett országos általános munkabeszüntetése.
A köztisztviselők május 5-re hirdettek általános sztrájkot, azt kifogásolták, hogy a január 1-től érvénybe lépett, a közalkalmazotti bérek egységesítéséről rendelkező új törvény szerint csökkent a köztisztviselők egy részének a bére. tovább »

2010. május 07. | Közéletünk |

Tanácskoztak a városatyák

A múlt héten a tanácsüléseken többnyire éves beszámolóikat tartották meg az intézmények vezetői illetve a polgármester hivatal képviselői.
Szilágysomlyón csütörtökön volt tanácsülés, amelyről Hánis Géza tanácsos elmondta, hogy bemutatták a polgármesteri hivatal és az ehhez tartozó intézmények elmúlt évi mérlegét. Visszatekintve a 2009-es évre, elmondható, hogy kiegyensúlyozott időszak volt, azaz összehasonlítva  2008-al így néz ki: előirányzott bevételek 2008-ban 27.8666.620 lej, 2009-ben 30.221.640 lej. 2008-ban megvalósított bevételek 26.783.298 lej, 2009-ben 25.856.447 lej. A bevételek arányának csökkenése természetesen a költségek hasonló arányú csökkentésével járt. tovább »

2010. május 07. | Vidékeink |

Április a fesztiválok hónapja

A Tinikomédiások színjátszó csoport életében 2010. áprilisa a versenyek, megmérettetések  hónapja volt. Erre nagyon lelkesen készültünk, hiszen ilyenkor dől el mennyire jól dolgoztunk, milyen irányokat követ a mai diákszínjátszás, hogyan értékeli a szakmai zsűri a munkánkat. A 2009-2010-es évad sok eseményt tartogatott a csapat számára: ebben az évadban ünnepeltük  fennállásunk 10. évfordulóját, nyertünk a PADIF III. díjat, Adácson , a Falusi Színjátszók Találkozóján bronz minősítést, szerepeltünk a karácsonyi jótékonysági koncerten, Március 15-én…Aztán elérkezett április is : 23-25 között Veszprémben versenyeztünk , a VII. ARANY DESZKA Fesztiválon vettünk részt ez Magyarországon az Országos Minősítő Fesztivál. tovább »

2010. május 07. | Vidékeink |

Kétnyelvű jubileumi kiadvány

Az elmúlt hét végén jelent meg a Primăvara Poeziei/Költészet Tavasza – 10 című, 132 oldalas, kétnyelvű kötet a Caiete Silvane Kiadó és a Hepehupa folyóirat gondozásában. Jubileumi azért is, mert tizedik alkalommal került sorra a verseknek szentelt fesztivál és a költők találkozója. tovább »

2010. május 07. | Művelődés |

A X-ik Költészet Tavasza Fesztivál

A Költészet Tavasza Fesztivál 10. évfordulóját nagy készülődés előzte meg. A nemzetközi költőtalálkozóra sokan jelentkeztek, mintegy 25 költő jelezte részvételét. A találkozóra viszont nem mindenki tudott eljönni. Kelem Hunor költő – művelődésügyi miniszter – is jelezte részvételi szándékát, verset is küldött előre az antológiába, végül hivatali kötelezettségei nem engedték közénk. tovább »

2010. május 07. | Művelődés |

« Előző - Következő »