Megállapodtak a köztisztviselő-szakszervezet és a kormány képviselői

Megállapodtak a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők érdekeit védő szakaszervezet, illetve a kormány képviselői, így elmaradt a köztisztviselők szerdára hirdetett országos általános munkabeszüntetése.
A köztisztviselők május 5-re hirdettek általános sztrájkot, azt kifogásolták, hogy a január 1-től érvénybe lépett, a közalkalmazotti bérek egységesítéséről rendelkező új törvény szerint csökkent a köztisztviselők egy részének a bére.
A mostani megállapodásban a kormány vállalta, hogy a pénzügyminisztérium visszavonja azt a rendeletet, amely besorolta a köztisztviselőket az új jogszabály szerinti bérkategóriákba, aminek következtében egyes köztisztviselők fizetése csökkent.
A köztisztviselők érdekvédelmi szer-vezetének vezetői leszögezték, hogy május 21-ig adnak haladékot a kormánynak a vállalásai teljesítésére, ellenkező esetben beváltják ígéretüket, és általános sztrájkba kezdenek.

(mti)

2010. május 07. | Közéletünk