A X-ik Költészet Tavasza Fesztivál

A Költészet Tavasza Fesztivál 10. évfordulóját nagy készülődés előzte meg. A nemzetközi költőtalálkozóra sokan jelentkeztek, mintegy 25 költő jelezte részvételét. A találkozóra viszont nem mindenki tudott eljönni. Kelem Hunor költő – művelődésügyi miniszter – is jelezte részvételi szándékát, verset is küldött előre az antológiába, végül hivatali kötelezettségei nem engedték közénk.
A rendezvényt ezúttal is a Népi Hagyományörző Központ szervezte a megyei és a zilahi tanács hathatós anyagi támogatásával. Természetesen ezúttal is két nyelven – magyarul és románul – folyt minden.
A rendezvényt az elmúlt héten, pénteken délután Szőke Anna kulturális referens nyitotta meg, ismertette röviden a rendezvény tíz éves történetét, a közös két- és háromnyelvű kiadványokat.
Marc Tiberiu, a megyei tanács elnöke köszöntőjében azon gondolkodott, hol van a költők, alkotók nyugvóhelye, miután átlépték a lét határait. A költészet tavasza egy olyan országban, amelynek nincsenek reményei, forrásai, reménykeltő lehet. A versek is téglái lehetnek az örökké elhalasztott jövő építésének.
Seres Dénes képviselő szavaiban optimistábbnak bizonyult. Elismerte, hogy nehézségeink vannak, de ez a vers általi közeledés sokkal reménykeltőbb, mint gondolnák egyesek. Románia és Magyarország számára is példaértékű ez a találkozó, amelyről a politikusok is példát vehetnének.
A rendezvényen részt vett Fekete Szabó András szenátor, Végh Sándor prefektus, Onorica Abrudan alprefektus, Csóka Tibor, a megyei tanács alelnöke és Sojka Attila, Zilah alpolgármestere.
A zsibói születésű és Nagyváradon élő Széll Katalin képzőművész képkiállítását Szabó Attila nyitotta meg. Értékelte a nagybányai festőiskola stílusán nevelkedett művész szelíd látásmódját, a pasztelltechnika használatát.
A költőtalálkozót Fejér László szerkesztő vezette a hazatérés jegyében. Mindenek előtt egyperces néma felállással adózott mindenki a találkozó egyik résztvevője, az amerikai Zilahon élő Peter Cooper emlékének, akinek egy versét is felolvasták.
A költők ábécé sorrendben olvasták fel verseiket, elsőnek a mocsolyai születésű Boda Edit. Devecseri Zoltán kapuvári költő eddig még egyetlen fesztivált sem hagyott ki, tolmácsolta a győri költők üdvözletét. Gujás Márta Szentendréről jött orvos, költő és képzőművész. A zsibói Simone Győrffi is megszokott vendége a rendezvénynek, a versek 90%-át rendszeresen ő fordította magyarra illetve románra. Halmosi Sándor költő és műfordító ugyan Szatmáron született, de most Budapesten él, magyar és német irodalmi társaságok tagja. Daniel Hoblea költő, műfordító, a Caiete Silvane igazgatója, a most kiadott antológia szerkesztője. Dina Horvat versei is már megjelentek a Hepehupában. Kiss Lehel sarmasági származású, most Szamosújváron él, régi munkatársa a Hepehupának és a Szilágyság hetilapnak. Lakatos Mihály költő és műfordító új fordítását is bemutatta: Vaslui megye a NATO-ba megy. Láng Eszter debreceni egyetemi tanár, költő, képzőművész. Marcel Lucaciu tanár, tanfelügyelő és költő után a Zilahon született Müller Dezső olvasta fel versét.
Olasz Valéria költő Győrből érkezett, másodszor vett részt ezen a rendezvényen. Ion Pitoiu-Dragomir költő és prózaíró tucatnyi kötet szerzője. A költészetet a sötétben világító zseblámpához hasonlította, szerinte a hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a költőknek legyen pénzük elemre. Simonfi István versét Kerekes Edit olvasta fel. Peter Cooper özvegye, Corina Stirb verseit is egy kollégája olvasta fel. A zsibói Viorel Tautan költő ezen a napon verssel ünnepelte születésnapját. Versét Hari László fordította és olvasta fel.
A fesztivál díszvendége George Vulturescu, a Román Írószövetség egyik tanácsának tagja, az Észak-erdélyi részleg egyik vezetője, a szatmári Poesis irodalmi lap szerkesztője. Elismerően nyilatkozott a helyi hatóságok támogatásáról és részvételéről, a parlamenti küldöttek érdeklődéséről. Ezúttal Kiss Lászlóval is megismerkedett, és megegyeztek a Versmondó és a Parnasszus irodalmi folyóiratok illetve az általa szerkesztett Poesis közötti együttműködésről. Ráadásként Karácsony Zsolt kolozsvári költő olvasta fel verseit, amelyek későn érkeztek, ezért nem jelent meg az antológiában.
A rendezvény záróakkordjaként Viorel Suciu tanár, Zilah volt polgármestere köszöntötte a szentendrei önkormányzat képviselőit és munkatársait, akik szintén elmaradhatatlan vendégei és támogatói e rendezvénynek. Emlékeztetett arra, hogy húsz évvel ezelőtt ő írta alá két város testvértelepülési szerződését, amely nem maradt üres papiros.
Végezetül a szervezők minden támogatónak és résztvevőnek emléklapot nyújtottak át az antológiával és a jubileumi kötettel együtt.
A kültők ezt követően fehér asztal mellett folytatták a beszélgetést, a barátkozást.
A szavalóverseny
Szombaton délelőtt Lakatos István tanár vezette a szavalóversenyt, amelyre mintegy 35 diák nevezett be három kategóriában. Bevezető szavaiban értékelte a költészet jelentőségét.
„A versolvasás, versmondás – mert hát végül is ez kovácsolt ma össze – kiszakít bennünket ebből a hiánytól ásító világból, a hétköznapok szürke maghatározottságából, hogy aztán valóságának kereteit kitágítva egyre inkább kitolja személyiségünk határait. A vers megmutatja hogyan szervezhetnek permanens sétákat gondolataim szellemvasútján, olyanná teszi a lelkünket, mint egy tisztára mosott kavics. A jó vers létünk fundamentális kérdéseire úgy hat, mint a Styx vize Akhilleusz testére: sebezhetetlenné és elpusztíthatatlanná tesz. (…)
Segít abban, hogy ellazítsuk az esztétikum idegszálait, melyeket feszessé fent a félelem.”
A zsűri tagjai: a zsűri elnöke Kiss László a magyar Versmondó Egyesület alelnöke, és a Magyar Művelődési Intézet munkatársa; Lakatos Mihály, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főtanácsosa, Devecseri Zoltán költő Kapuvárról; Fekete János Szentendrén a Polgármesteri Hivatal Főtanácsosa és Kerekes Edit Zilah.
A hosszúra nyúlt vetélkedő után Kiss László értékelte a diákok teljesítményét, és versmondók magas színvonalú fel-készültségét.
A dijazottak:
VIII-IX osztályosok kategóriájában első díjat Dimény Leonóra, második díjat Kövendi Anita, harmadik díjat Keresztes Lóránt kapott. Dicséretben Kabai Ágota részesült, míg különdíjban Szabó Evelin, Bálint Szilárd és Szegedi Hilda.
A X-XII. osztályosok kategóriájában az első díjazott Szatmári Renáta, második Oláh Levente és a harmadik Kabai Andrea volt. Dícséretet Vadas Henrietta, különdíjat Nagy Erika, Bai Anna, Bucsi Brigitta, Bándi Mária kapott.
A felnőtt kategóriában mindössze két résztvevő volt: Marosán Csaba és Bándi Immánuel Csaba, ők különdíjjal térhettek haza. Marosán Csaba a Hepehupa különdíját vehette át Fejér László szerkesztőtől.

Józsa László

2010. május 07. | Művelődés