2010. május

Makkai Sándor (1890-1951)

Makkai Sándor református püspök, egyetemi tanár, író 1890. május 13-án született Nagyenyeden. Teológiai és filozófiai tanulmányai után Sárospatakon, 1918-tól a kolozsvári teológián tanított, 1922-tól az erdélyi refor-mátus egyházkerület püspökhelyettese, 1926-tól püspöke. Mint püspök sokat tett az erdélyi magyarság tanügyi, kulturális szintjének megtartásáért, felemeléséért, a román szenátus tagjaként harcolt politikai jogaink védelmében. Sokrétű munkássága minden vetületének mélyén a kisebbségi helyzetbe került magyarság sorskérdései húzódnak meg. tovább »

2010. május 31. | Közéletünk |

Az RMDSZ továbbra is kiáll a kisnyugdíjak védelme mellett

- Az RMDSZ határozott véleménye továbbra is az, hogy a kisnyugdíjakhoz nem kellene hozzányúlni: a nyugdíjakat összeségében lehetne 15%-al csökkenteni, de úgy, hogy a kisebbekből kevesebbet vagy egyáltalán ne vonjunk le, ebből az is következik, hogy a nagyobb nyugdíjakon nagyobb csökkentést kellene eszközölni. Abban mindenki egyetért, hogy a keretszámok nem módosíthatóak – jelentette ki kedden Markó Béla szövetségi elnök. Az RMDSZ képviselői és szenátorai a parlamentben konzultáltak Traian Băsescu államelnökkel a kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz intézendő szándékleveléről, illetve az ezzel kapcsolatos törvénycsomagról. tovább »

2010. május 28. | Címlap |

Erős ifjúság, erős közösségek

Az elmúlt hét végén a Szilágycsehi Ifjúsági Tanács a Panoráma Panzióban ifjúsági napot szervezett a szilágycsehi és szilágysági fiatalok számára. A fiatalok napközben érdekes előadásokon, vetélkedőkön és borkóstoláson, este pedig káráokéval egybekötött  bulin vehettek részt. tovább »

2010. május 28. | Címlap |

Ülésezett a megye

Viszonylag rövid ideig tartott Szilágy Megye Tanácsának kedd délelőtti ülése. Csóka Tibor alelnök szerint ez azért történt, mert nem volt különösebb tétje az ülésnek. A legfontosabb az volt, hogy a továbblépéshez szükséges határozatokat meghozzák, hogy jogilag is minden megalapozott legyen. A költségvetésbe kellett foglalni a kormánytól jött pénzeket illetve azokat ki kellett utalni arra, amire küldték: az útjavítás folytatására. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

70 millió euro

Végh Sándor prefektus kezdeményezésére külön munkacsoport alakult a mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatok ügyében. A csoport kedden délben Szilágyperecsenben találkozott 16 nyertes pályázó község vezetőségével. „Azért van erre szükség, hogy az elmúlt évek tapasztalatain okulva gyorsabban és hatékonyabban tudják felhasználni a falvak a megnyert összegeket. Az előző hibákból tanulva most segítünk egymásnak a holt idők kiküszöbölésében, a teljes szabályszerűség betartásában. A csoport mindenben a nyertesek segítségére áll,” mondotta a prefektus. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Oktatás

Ioan Abrudan, Szilágy megye főtanfelügyelője szerint miután már 234 tanügyi állást megszüntettek, a megyében ősztől megint 466 személlyel kevesebb alkalmazott lesz a tanügyben.

Ez azt jelenti, hogy az eddigi 4813 alkalmazott helyett ősztől 4374 fog dolgozni a megye oktatási rendszerében. A főtanfelügyelő szerint ez inkábba gyereklétszám csökkenésének,, kevésbé a gazdasági helyzetnek tulajdonítható. Adatai szerint A gyerekek szerinti finanszírozás mértéke eltér. A városi iskoláknak 2857 lej jut gyerekenként, falun viszont 3494 lejt kap egy iskola minden gyerek után. Ebből kell gazdálkodjon a polgármester.

(Hirszerk)

2010. május 28. | Közéletünk |

Igazgatói bizonytalanságok

Az igazgatócserék nem kis zavart keltettek néhány megyei intézményben.

Minisztériumi rendelettel Mircea Martint visszahelyezték az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság élére. Igaz, majdnem egy éve kezében van a végleges bírósági döntés, miszerint jogtalan volt elbocsátása, az erről szóló határozatot megsemmisítették. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Statisztika

Fogy a megye

A statisztikai hivatal legutóbbi közleménye szerint Szilágy megye lakossága 2010 márciusában 241.417 fő volt.

Ha ezt az adatot összevetjük a korábbi népszámlálási adatokkal, meglepő eredményt kapunk. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Júniustól utalja a támogatásokat az Iskola Alapítvány

Az Iskola Alapítvány június elsejétől megkezdi a 2009–2010-es tanévi „Szülőföldön magyarul” Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatások kifizetését. Első ülésén az Alapítvány kuratóriuma 29612 gyerek kérelmét részesítette pozitív elbírálásban, akik az értesítő levelet május második felében kapták kézhez. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Elfogadta az oktatási törvényt a képviselőház

181 szavazattal, 95 ellenszavazat mellett a képviselőház plénuma szerda este jóváhagyta a Kormány által benyújtott oktatási törvényt, amelyet a plénumi vita során az RMDSZ részéről Kötő József, a tanügyi szakbizottság alelnöke tartott fenn.  A kisebbségi oktatás tekintetében számos előrelépést tartalmazó jogszabály hétfő óta tartó vitáján különösen annak 37. cikkelye keltett indulatokat. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Könyvvásárral ünnepelte tizenkettedik évfordulóját a szilágysomlyói Báthory István téka

„A könyv a legszebb ajándék, ezért is ajánlom nagyon sok szeretettel az olvasnivalót a tisztelt közönség figyelmébe főleg most, ballagások küszöbén” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg május 21-én Szilágysomlyón a helyi Báthory István Könyvtár 12. évfordulóján rendezett könyvvásárt és író-olvasó találkozót dr. Széman Péter. Az EMKE – Szilágysomlyói Magyar Házzal társszervező Báthory István Alapítvány elnöke csak annyit kért a téka előadótermét zsúfolásig megtöltő hallgatóságtól, hogy szeretettel hallgassák meg a gazdag felhozatalt, figyelmükbe, egyszersmind vásárfiaként ajánló szerkesztőket és szerzőket. tovább »

2010. május 28. | Vidékeink |

Néptánc-találkozó Szilágyzoványon

Május második szombatján, a szilágyzoványi kultúrházból, élő népzene és táncoló lábak dobogó hangja szűrődött ki. A zoványi „Ciberke” és az ippi „Mákvirágok” néptáncegyüttesek táncházba hívtak, minden olyan gyereket és felnőttet, akik egy kellemes estét szerettek volna eltölteni, a hagyományaink, és a táncaink világában. A rendezvényt e két néptáncegyüttes oktatói, név szerint Csíki Elemér és Nagy Helga szervezték, a helyi gyerekek segítségével. tovább »

2010. május 28. | Vidékeink |

Major Miklós hagyatéka

Szilágynagyfalut és a Partiumot nagy vesztesség érte: Major Miklós nyugalmazott tanár, helytörténész és néprajzkutató 77-ik születésnapját követően elhunyt. Közismert és tiszteletnek örvendő személyiség volt, aki a Berettyó – felvidéknek szorgos kutatójaként cikksorozatokat, dolgozatokat közölt hazai és magyarországi kiadványokban, több szakkönyvet írt illetve többnek társszerzőjeként ismert. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Búcsú Major Miklóstól

(1933–2010)

Hálával tartozik a magyar néprajz Major Miklósnak több évtizedes munkájáért! A társadalomtudomány több területén is jártasként végezte meghatározó kutatói tevékenységét. Földrajzosként indult pályáján, de néprajzi és történeti érdeklődése következtében meghatározót alkotott e tudományterületek találkoztatásának gyümölcsöztetésével. Szerencsésnek mondhatja magát a Szilágyság, amiért Major Miklós életútja úgy alakult, hogy igen fiatalon Szilágynagyfaluba került. Áldásosnak bizonyult ez az összekapcsolódás. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Erdélyi magyar breviárium - 120 éve született Makkai Sándor

A jeles egyházi és közéleti személyiségről dr Czirják Árpád, szintén egyházi személyiség méltóképpen emlékezik.

Dr. Czirják Árpád Gyergyócsomafalván született 1943. január 7-én. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ahonnan a gyulafehérvári római katolikus középiskolába került. Középfokú tanulmányai befejezésével a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola hallgatója lett. Am teológiai évek után Türben, Balázsfalván, Kézdivásárhelyt volt gyakorló lelkipásztor. 1984-ben a kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa. 1985-ben a Gyulafehérvári Székeskáptalan kanonokja, 1989-ben Kolozs-Dobokai főesperes, 1994-től a Gyufehérvári Főegyházmegye érsekhelynöke. 1989-től jelennek meg írásai. 2007-ben nyugdíjba vonult. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Erdély öröksége

1942-ben 10 kötetben jelent meg Makkai László szerkesztésében az önálló erdélyi fejedelemség emlékeinek gyűjteménye, amely 1541-től 1703-ig terjedő időszak emlékíróinak, krónikásainak szövegeit tartalmazza. Nem tanulmányok, hanem eredeti szövegek kommentárok nélkül. Némi eligazítást csak a viszonylag rövid bevezető ad az olvasandó szövegek mellé. tovább »

2010. május 28. | Közéletünk |

Borbély: ezer alkalmazottól válhat meg a környezetvédelmi tárca

A Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium sem képez kivételt az átszervezések alól. Borbély László tárcavezető kijelentette, mintegy ezer posztot számolhatnak fel a minisztériumban és az ennek alárendelt állami intézményekben. A miniszter kijelentette, alapos elemzés előzi meg az átstrukturálást, azonban erre mindenképpen szükség lesz, ellenkező esetben kifizetési gondjai támadhatnak az általa vezetett tárcának.

A posztok csökkentése várhatóan az Országos Vízgazdálkodási Hatóságot és a Romsilva erdőgazdálkodási vállalatot is érinteni fogja.

(money)

2010. május 28. | Információ |

Kialudt a hamuszóró izlandi vulkán

Jó hír Izlandról – mindenekelőtt a légi utasoknak –, a jelek szerint a hat hete kitört gleccservulkán nem lövell sem hamut, sem lávát. A reykjavíki meteorológiai intézet szóvivőjének vasárnapi közlése szerint az Eyjafjallajökull gleccser kráteréből a hét végén már nem jött a felszínre sem láva, sem vulkánhamu.

Az atmoszférát elérő felhők csupán vízgőzből állnak – fűzte hozzá. A hamufelhő április óta okozott óriási zavarokat az európai légi közlekedésben, egyes légtereket napokra lezártak, félvén attól, hogy az apró részecskék végzetes motorhibákat idéznek elő.

(maszol.ro)

2010. május 28. | Információ |

A turisztikai minisztérium 37 százalékkal csökkentette kiadásait

37 százalékkal csökkentette kiadásait a Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium. Elena Udrea, fejlesztési miniszter kedden a parlamentben azt nyilatkozta, hogy a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium már a kormány ilyen irányú döntése előtt visszaszorította 37 százalékkal kiadásait és az így megtakarított pénzt utak javítására fordítják. - Már azelőtt döntöttünk a költségcsökkentésről, hogy erről határozott volna a kormány. Felére csökkentettük a gépkocsikkal, üzemanyaggal, a telefonokkal járó kiadásokat, összességében 37 százalékkal kisebb lett a minisztérium költsége. Ugyanakkor lezártunk néhány olyan programot is, amelyeket nem értékeltünk jelen pillanatban hasznosnak és a megtakarított pénzt befektetésekre, megyei útépítésre fordítjuk - mondta el Udrea. Arra a kérdésre, hogy átszervezik-e az ANL-t, Udrea azt mondta, hogy nem merült fel, leszögezte, ez az ügynökség szociális lakások építésével foglalkozik, terveikben szerepel, hogy 100.000 lakást építenek fiataloknak és 10.000 lakást a falusi értelmiségnek.

(paprikaradio.ro)

2010. május 28. | Információ |

Egyre több munkanélküli

Tavaly például a frissen diplomázott fiataloknak egyötöde nem tudott elhelyezkedni. Ez körülbelül 23 ezer állástalant jelent, azaz fele azoknak, akik munkanélküliek és egyetemi végzettségük van. A Ziarul Financiar gazdasági napilap részben a gazdasági válsággal magyarázza, hogy nehezen kap állást a frissen diplomázott munkaerő. A meghirdetett üres állásokra ugyanis több a jelentkező, és ezek közül a vállalatok azokat alkalmazzák, akiknek van szakmai tapasztalatuk.

(ErdelyFM)

2010. május 28. | Információ |

Következő »