Versek hadrendben

Életében nem jelent meg kötete, noha húsz éven át közölték verseit a hazai napi – és hetilapok, magyarországi kiadványok. Önálló kötete azért sem jelenhetett meg korábban, mert háttérbe szorította a volt rendszer kultúrpolitikája, ugyanis azon költők közé tartozott, akik nem dicsőítették verssel a pártot sem a vezetőit. A rendszerváltást követően pedig anyagi támogatás hiányában nem volt lehetőség verskötetének nyomdai megjelentetésére. Szerencsére több időszaki kiadvány szívesen fogadta a költő jelentkezését, az azokban közöltek azt szemléltették, B. Simon György versei esztétikai élményt nyújtottak. Költészete ugyanakkor a tömör szókimondás jegyében egyféle konokságot, gerinces magatartást bizonyítottak.
Költőnk világát járhatjuk be a kötetbe szerkesztett verseiben. Hadrendbe állított strófák, tiltakozás az embertelenség ellen, a magányosság életérzése mellett ugyanakkor a szenvedélyes szerelem és a játékosság is fellelhető egyéni módú kifejezésben.
Tematikáját illetően a magányélmények gyakran észlelhetők verseiben, ugyanakkor gyakran idézi meg emlékeit. Az időlepte emlékek nem nyújtanak megnyugvást a költőnek: „s bár még köszönnek / az útmenti platánok / nem ismernek rám / az ismerős ablakok” (Hazatéréseim). Igaz viszont az is, akár hármasekék forgatják emlékei talaját, s lánctalpak tiporhatják emlékeinek hólepte útjait, még van remény a jövőért, mert „tavaszra dereng / - kertünkbe anyám / virágot ültess!” (Emlékek a jövőből).
Gyakoriak a kiábrándultságot hozó napok a költő életében, ezért nem hisz sem a paradicsomkertben, sem a rablómesékben, lényegében a jelen társadalommal szemben fejezi ki kételyeit. Kételkedik és tiltakozik, hiszen már a tiltott alma is kukacos volt, hát „próbáltam hadrendben tartani / a verssé lázadt szavakat / de a szótag-lövegek elsültek” (Ars poetica).
Férfias lírája nem nélkülözi olykor a gyermeki játékosságot sem, ebben Weöres Sándor lehetne példaképe, viszont nem epigona senkinek.
Saját hangon és tömören fogalmaz, akár egy-egy sora is külön vers lehetne az eredeti hasonlatok, metaforák okán, máskor tetten érhető a zeneiség, akár a Sámán-ének négy sorában: „szép szeretőd legyen három / kedvesed meg tizenhárom / de hazád csak egy lehet / szeresd hát a fenyveseket”.
B. Simon György (1957-2008) a Maros megyei Ludason született. Marosvásárhelyt érettségizett 1980-ban. Előbb a marosvásárhelyi Vegyipari Kombinátban dolgozott (1980-1988), majd a Szilágysomlyón, az ottani bútorgyárban. Magyar nyelvet és irodalmat tanított Varsolcon és Szilágybagoson valamint Szilágynagyfaluban a Petri Mór Általános Iskolában, azt követően a Szilágysomlyói Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Mindeközben a Marosvásárhelyi Rádió tudósítója volt. A rendszerváltást követően a Szilágyság és a Szilágysági Vidéki Napló munkatársa volt, 2002-től kezdődően a Hepehupa művelődési folyóirat belső munkatársa haláláig.
Első versét a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap jelentette meg 1986-ban. Tagja volt a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat irodalmi körének 1987-1988-ban.
Versei a kolozsvári Helikon, a marosvásárhelyi Népújságban, a zilahi Limes kétnyelvű folyóiratban, a Szilágyság és Szilágysági Vidéki Napló hetilapokban jelentek meg. Közölt a magyarországi Szarvas és Vidéke valamint a budapesti Versmondó folyóiratokban. Félévtizeden át a Hepehupa folyóiratban olvashatták verseit. Szerzőtársa volt a Poeme-Versek-Gedichte román-magyar-német nyelvű antológiának, verseit román nyelven a Caiete Silvane folyóirat közölte.
A helyi lapokban száznál több publicisztikai írása jelent meg, és társszerzője volt „A 750 éves Szilágysomlyó” kiadványnak. Szilágybagosról írt falumonográfiájának első füzete megjelenését követően a település néprajzán dolgozott, amelyet nem fejezett be korai halála miatt.
Emlékét őrző szándékkal veheti kézbe az olvasó a költő első és egyben post mortem verskötetét.

Fejér László

2010. április 30. | Művelődés