Baleseti statisztika
Drasztikusan emelkedett a súlyos balesetek száma Szilágy megyében. A közlekedésrendészet adatai szerint az év első 3 hónapjában 80 súlyos baleset történt, amelyekben 10-en vesztették életüket és 45 súlyos sérülést jegyeztek. Ez igen nagy szám a tavalyi hasonló időszakhoz képest, amikor csak 24 súlyos baleset volt és csak egyetlen halálos áldozat.
Vasile Sabău, a közlekedésrendészet főparancsnoka szerint a balesetek leggyakoribb oka a gyorshajtás és a szabálytalan előzés. A balesetek megelőzésére gyakrabban ellenőrzik a forgalmat, és már bevetették az érzékelhetetlen radarokat is. Volt olyan nap is, amikor 9 ilyen radar és még négy klasszikus radar volt egyszerre a megye útjain, és alig pár óra alatt mintegy 200 büntetést róttak ki, többnyire gyorshajtásért, pedig az év elejétől mintegy 9.000 járművezető fizetett büntetést, és 350-en maradtak jogosítvány nélkül.
A legtöbb baleset Szilágysomlyón és Zilahon történt illetve az Almás-völgyében. A legveszélyesebb az E 81-es gyorsforgalmi út Szatmár-Zilah-Kolozsvár között, illetve a Dés-Nagybánya közötti országút Szilágy megyei szakasza. Vezessenek óvatosan ezeken az utakon.
J.L.
2010. április 30. | Közéletünk