A Báthory István Alapítvány
2010. április 9-én tisztújító közgyűlést tartott a Báthory István Alapítvány. Az előző választások óta eltelt időről a résztvevők először az elnöki beszámolót, majd a pénzügyi és a könyvtárosi beszámolót hallgatták meg és fogadták el. Az elnöki beszámolóból kiemelhetőek a már hagyományos, évente visszatérő programok, mint a Báthory István könyvtár napja, Szilágysági Kórustalálkozó, Báthory Napok, Karácsonyi Könyvvásár, valamint a Játékkuckó ifjúsági csoport iskolaidőben heti rendszerességgel jelentkező Jeles Napok, valamint kézműves tevékenységek programja és a Szederinda hagyományőrző citeracsoport tevékenysége. Kiemelkedő eredményként könyvelhettük el a citeracsapat fellépéseit a környező települések város és falunapjain, a Tövisháti Napokon, a debreceni Nemzetközi Betlehemes találkozón, a Magyar Kultúra Alapítvány húsvéti és karácsonyi népszokásokat bemutató programjain, valamint műsoraikat Tenkén, Sopronban, Bécsben, Mosonmagyaróváron, Tiszaföldváron, Kolozsváron, Temesváron, stb.
Pénzügyi vonatkozásban az eltelt három évben az alapítvány vagyona gyarapodott, minden évet pozitívummal zárt. A könyvtár két helyen működik – az ifjúsági és kötelező olvasmányok a Báthory István Magyar Tannyelvű Iskolai könyvtárból kölcsönözhetők ki: a nagyobb diákok, felnőtt olvasók pedig a saját anyagi erőfeszítésből fenntartott anyanyelvi könyvtárból kölcsönözhetnek könyvet.
A beszámolók után az elnök megköszönte a kuratóriumi tagoknak, a könyvelőnek és pénztárosnak, valamint a besegítőknek eddigi munkájukat, majd a közgyűlés megválasztotta az új 15 tagból álló kuratóriumot, amelyik újraválasztotta a régi-új elnökséget – Acsádi Annamária és Fekete Szabó András alelnököket, Széman Péter elnököt. Az új elnökség bemutatta a 2010-es programot, amely jóváhagyásra került a költségvetéssel együtt.
Széman Péter
2010. április 16. | Vidékeink