2010. április 16.
A zilahi Silvania Főgimnázium 1990. óta tartja a kapcsolatot a csengeri Ady Endre Gimnáziummal. Minden évben megtartják az Ady Napokat a Költészet Napján, szavalóversenyt rendeznek, és egész hetes iskolanapokon mérik össze tudásukat, ügyességüket a diákok. A rendezvényről Faluvégi Ervin aligazgató számolt be olvasóinknak. tovább »
2010. április 16. | Közéletünk |
Rendkívüli kormányülésen döntött az új tanügyi törvénytervezetről a kormány hétfőn reggel. A kormányzati képviselők testülete elfogadta az új oktatási törvényt, amely a döntés értelmében a parlament kezébe került. Markó Béla, az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta, hogy többszöri egyeztetés során sikerült kialakítani a decentralizációra és a reform elveire épülő szöveget, amely a kisebbségek nyelvén folyó oktatásnak is megfelelő keretet biztosít. Az RMDSZ szövetségi elnöke és Bokor Tibor szenátor, a tanügyért felelős szakbizottság tagja egybecsengő véleménye szerint ez az eddigi legelőnyösebb oktatási törvényünk, egyben nagyon fontos előrelépés a román oktatásban. tovább »
2010. április 16. | Címlap |
A Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatja Traian Băsescu ötletét, miszerint a választásokon a parlamenti küszöb a jelenlegi 5 százalék helyett tíz legyen, jelentette ki Radu Moldovan, a párt szóvivője kedden a Mediafaxnak.
A szóvivő elmondta, természetesen támogatják a tíz százalékos küszöb bevezetését. Hozzátette, nem szeretnék, ha az államfő “elfelejtkezne” erről a javaslatáról, ahogy elfelejtette azt a Magyar Polgári Pártnak kedvező tavalyi javaslatát, hogy csökkentsék a választási küszöböt. tovább »
2010. április 16. | Közéletünk |
„Isteni találmány az írásnak mestersége az emberek kezében”
(Bod Péter)
2010. április 6-10. között rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát Sepsiszentgyörgyön, immár 40. alkalommal. 17 megyéből érkezett közel 240 versenyző, hogy irodalmi műveltségéről számot adjon. tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |
„Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.” (József Attila)
József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a Költészet Napját. A Tövishát Kulturális Társaság minden évben változatos programmal tiszteleg a tragikus sorsú költő emléke és a magyar líra előtt. Az évek során az eseménynaptárunkban előadóestek, könyvbemutatók, költőtalálkozók, irodalmi zarándoklatok szerepeltek. tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |
Zilahtól 21 km-re lévő Kusaly községközpont pályázati lehetőségek szempontjából hátrányos helyzetben van. Bár már 2004-ben bevezették a családokhoz a vizet, a csatornázást nem tudják kivitelezni, mert a csupán kb. 1300 fős lakosú község nem felel meg a csatornázást támogató pályázati kiírásnak – mondta Varga Béla alpolgármester. „Bár községszinten nagy rá az igény, sajnos eddig még nem találták meg a szükséges támogatást vagy anyagi forrást.” tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |
,,Együtt a Szilágyságban” elnevezéssel tartottak kulturális rendezvényt a Szilágynagyfalui Toldi Miklós Egyesület és a Vadrózsák Néptáncegyüttes szervezésében az elmúlt hétvégén közönségsikerrel. Kivitelezésében a rendezőket a polgármesteri hivatal és a helyi tanács is támogatta, mert az eseményt a kultúrák együttélése jegyében szervezték. tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |
Elérhető közelségbe került a Fidesz – KDNP kétharmados többsége a magyar parlamentben, miután a pártszövetség hétfőn az országgyűlési választások első fordulóján az 1990 utáni választások legnagyobb szavazatarányával, 52,7 százalékkal nyert.
Az MSZP 19,3, a Jobbik 16,7, százalékot kapott, míg az LMP 7,5 százalékkal várakozáson felül teljesített. Így az április 25-én esedékes második fordulótól függetlenül eldőlt: az új Országgyűlés négypárti lesz, az MDF húsz év után nem tagja a parlamentnek. Az első fordulóban a 176 egyéni választókerületből 119-ben lett eredményes a voksolás, ezek mindegyikét a Fidesz–KDNP jelöltjei nyerték. tovább »
2010. április 16. | Kitekintő |
Milyen változások várhatók a romániai magyar politikai szervezetek retorikájában, politizálásában a magyarországi választásokat követően?
Bakk Miklós politikai elemző: Kétségtelen a Fidesz győzelme. A Fidesz által alakított kormány változást hoz a magyar nemzetpolitikában és a határon túli szervezetekkel való viszonyban is. A nemzetpolitikában a változást minden jel szerint a tegnap este bejelentett első lépés, a kettős állampolgárság kérdésének a napirendre tűzése jelenti, de ezentúl valószínűleg változások lesznek a támogatás-politikában és a Fidesz, mint kormánypárt és a határon túli, így az erdélyi magyar politikai szervezetek viszonyában is. tovább »
2010. április 16. | Kitekintő |
A húsvéti vakációban, a hepehupás, vén Szilágyságunk öt iskolája, név szerint a zilahi Silvánia Főgimnázium, a zilahi Református Wesselényi Kollégium, a Szilágysomlyói Simion Barnutiu Főgimnázium, a Kémeri Általános Iskola és a Goroszlói Általános iskola tanulói egy olyan kiránduláson vettek részt, melyen több napon keresztül a Székelyföld természeti csodáit és értékeit, múzeumait vették szemügyre. tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |
Mária szobor előtt mondhatott ki akart egy rövid imát. Egy jó óra elteltével, már Csíkszeredában, a „Vákár Lajos Műjégpálya” lelátóin pihent egy kicsit a társaság, hol éppen jégkorong meccset rendeztek a helyi gyerekeknek. Ugyanezen a napon, Tusnádfürdőn álltak meg ásványvizeket kóstolgatni, és a Csukás-tó környékén barangoltak. tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |
„A vers ajándék,melyet meg kell tanulnunk befogadni és elfogadni.”
(Cseh Katalin)
Ezt az ajándékot talán mi , a magyarok szeretjük a legjobban. Ezt támasztotta alá az a huszonöt kisdiák is, aki a megye 12 iskolájából, Zsibón, a Wesselényi-kastély dísztermében gyűlt össze március 27-én. tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |
A zilahi medencében elterülő Oláhbaksa község a csatornázási munkálatok folytatását várja, amely anyagi támogatás hiánya miatt késik. Demjén Katalin alpolgármester elmondta, hogy községszinten 70%-ban már megvalósult a csatornázás, még hátra van a tisztító állomás megépítése. A tavalyi év folyamán 200.000 lejt kapott a község a ballai iskola felújítására, amelyet nagymértékben már befejeztek: ajtókat cseréltek, szigeteltek. Ugyancsak Ballán hidat építettek, mert a régi már veszélyesnek minősült. A Zilah-patakon lévő új híd összeköti az Alszeget a Kandiával. 2009 őszén a községi utak leaszfaltozására, egy napközi létrehozására és a baksai kultúrális központ felújítására nyújtottak be pályázatot, de még nem kaptak rá választ. Tervben van még egy 63 ár nagyságú terület parkosítása a községközpontban, de sajnos még erre sincs meg a szükséges keret. – mondta Demjén Katalin.
K.M.
2010. április 16. | Vidékeink |
Alsófüld község a megye déli részén helyezkedik el az Almás medencében, Zilahtól 57 km-re. A község nagyrészt magyarok lakta települése. Ketesd 100.000 lejt kapott a kormánytól, a helyi kultúrotthon feljavítására. Ugyancsak kb. 100.000 lejt fektettek a helyi költségvetésből a középfüldi művelődési ház felújítására is. A tavaly itt 12 km-es útszakaszt köveztek le, amelyet az idén szeretnének leaszfaltozni. A Közép- és a Felsőfüld közötti utat is aszfaltoznák, ha lenne rá támogatás – mondta Ambrus György Csaba alpolgármester. tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |
2010. április 9-én tisztújító közgyűlést tartott a Báthory István Alapítvány. Az előző választások óta eltelt időről a résztvevők először az elnöki beszámolót, majd a pénzügyi és a könyvtárosi beszámolót hallgatták meg és fogadták el. tovább »
2010. április 16. | Vidékeink |