Felszámolhatják a lőteret
Hosszú vita után végre megoldódni látszik a zilahi lőtér ügye. Több minisztériumi bizottság járt már itt ez ügyben, de egyik sem ment ki a lőtérre, csak a helyiektől tájákozódtak. Emil Boc kormányfő legutóbbi látogatásakor a helyzet megoldását ígérte. Az elmúlt héten, csütörtökön Zilahra jött Gabriel Oprea nemzetvédelmi miniszter, és kijelentette: amint megfelelő területet ajánlanak fel, (képünkön) azonal elköltözteti a lőteret.
A miniszter szerint nemzetbiztonsági érdek – különösen most, amikor a NATO-hoz is csatlakoztunk – a katonák minél jobb felkészülése . A gyakorló lőtér pedig az egyetlen Észak-Erdélyen, amely minden jogosítvánnyal rendelkezik ahhoz, hogy gyalogsági, nehéztüzérségi illetve a harckocsik ágyúival lehessen lőgyakrlatot végezni. (Csak hallkan jegyezzük meg, talán ez az egyetlen nehéztüzérségi lőtér a NATO-ban, amely egy város, a megyeközpont belterületén van, gyakorlatilag a házak között. Az ehhez hasonló lőtereket a lakott területektől jó távol építették, hogy ne zavarja a lakosságot.) Viszont elismerte, hogy a lőtér gátolja a város és a megye úthálózatának további fejlesztését.
– Csak a helyszín ismeretében és személyes tárgyalásokkal lehet feloldani az országos érdekek és a helyi érdekek közötti feszültséget. Ezért jöttem Zilahra, és a helyszínen személyesen győződtem meg arról, hogy mindenképpen megoldást kell keresnünk. A lőtér akadályozza a várost elkerülő terelőút folytatsát, és lehetetlenné teszi az autópálya csomópontjának megépítését és csatlakoztatását erre a terelőútra. Engem sok hibám mellett szavatartó embernek ismernek. Megígértem Seres Dénes képviselőnek, hogy eljövök Zilahra, hogy én is megismerjem a helyzetet. Amennyiben a helyi hatóságok, a városi és a megyei tanács megfelelő, mintegy 35 hektáros területet bocsát a minisztérium rendelkezésére, azonnal elköltöztetjük a lőteret, és a területét átadjuk a városnak. Az új lőteret a minisztérium alapjaiból rendezzük be. Erről megállapodást írunk alá a helyi közigazgatási vezetőkkel, a prefektussal és a képviselőkkel is, amely szeint legkésőbb májusban átadjuk a területet.
Gabriel Oprea dícsérte a parlamenti képviselők és a helyi közigazgatás összefogását, és makacs „zaklatásait”, amellyel hetente keresték ebben az ügyben. Megjegyezte, hogy helyi szinten nem a pártpolitika, haem a közösségi érdek kell érvényesüljjön, másképpen a párt-csatározásokban csak a közösség lehet a vesztes, ezért nem szabad a közigazgatást átpolitizálni.
Seres Dénes képviselő megköszönte, hogy végre határozott választ kapott város ebben az ügyben, amelyet többszáz aláírással a lakosság is sürgetett. Biztosított mindenkit arról, hogy több megfelelő terület is van a megyében, még állami tulajdonban is, ahol nem veszélyeztetik egyetlen település nyugalmát és fejlődését, tehát ez nem akadály.
A miniszter elmondta, hogy a hivatásos katonák számára nagy gond a szolgálati lakás biztosítása. Most ez is megoldottnak tekinthető, mert megegyeztek a polgármesterrel, hogy a hadsereg átad a városnak egy 20 hektárnyi területet a Malomdombon a katonai gyakorlótér mellett, azon pedig ANL-lakások épülnek majd a fejlesztési miisztérium alapjaiból, és jelentős részük a hadsereg rendelkezéséreáll majd.
J.L.
2010. április 09. | Közéletünk