A harcnak nincs vége

A márciusi események ünnepélyessége már vasárnap kora délelőtt érződött a városban. A csípős szél ellenére ünneplőbe öltözött emberek siettek a belvárosi református templom felé. Mintegy ezer magyar ünnepelt a templomban.
Az istentisztelet a márciusi ifjakhoz méltóan keresztelővel kezdődött, jelezve azt, hogy a múlt szelleme tovább él a következő nemzedékben is. Bogdán Zsolt esperes az igehirdetésében emlékeztetett arra, hogy a megváltó is azt kívánja tőlünk, hogy tudjuk, mit akarunk elérni, mire van szükségünk. 1848 márciusában a magyarság pontosan tudta mit akar, ezt meg is fogalmazta 12 pontban. Az eredményességhez elengedhetetlen a tisztán látó magyarság, amely Széchenyi szavait idézve erkölcsi norma. A céljaink érdekében harcra van szükség, ezt különböző eszközökkel vívjuk meg. De minden időleges bukás, kudarc, hosszú távon eredményt szül. Így volt ez 162 évvel vagy akár 20 évvel ezelőtt is. De a történelmi tapasztalat ismeretében most pontosan kell tudjuk, mit akarunk. Jelenlegi helyzetünket, adottságainkat és lehetőségeinket felmérve mindenki próbálja megfogalmazni mi az, amit szeretne. De ebben nem az egyéni célok, hanem a közösség érdeke a fontos.
Az istentiszteleten a református kórus gyönyörű szolgálata után a templomkertben lévő emlékoszlop megkoszorúzása következett. A csípős szélben Püsök Sándor Csaba lelkész bevezetőjében az eszközök fontosságára utalt, majd elhelyezték koszorúikat az emlékoszlop talapzatán az egyházak, a politikai érdekképviselet, a megyei és a városi önkormányzat és a civil szervezetek képviselői. Utána a mellette álló turul madár ideiglenes talapzatára is koszorút helyeztek az egyházak képviselői.
Délután kicsinek bizonyult a Szakszervezetek Művelődési Házának nagyterme. Az ünnepi műsor újdonságként hatott új elképzeléseivel. Különleges színfolt volt Fazakas István zenetanár produkciója, amelyet a diákok nagy sikere is bizonyított. A Wesselényi Kollégium énekkara, a Mihai Eminescu Iskola diákjai is vastapsot kaptak. A Matyi István által vezetett Terbete néptáncegyüttes ezúttal teljes felállásban színpadra lépett, különleges koreográfiával, tematikus táncokkal. Nem csak az utánpótlás, hanem a különböző korcsoportok is színpadra léptek, és már megjelenésükkel is vastapsot kaptak.
Az előadás után mintegy száz fáklyával vonult a közönség a Wesselényi-szoborhoz. A rendfenntartó erők leállították a forgalmat, és példásan biztosították a zavartalan ünneplést.
A román és a magyar himnuszt most is a baptista fúvószenekar szolgáltatta.
A szobor talapzatán Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke nyitotta meg a köszöntők sorát:
„162 évvel ezelőtt a magyar nép világraszóló esemény kezdeményezője, kitartó követője volt. Ezen a napon a világon bárhol élő magyarok szeretettel és megbecsüléssel gondolnak azokra, akik felemelték a szabadság zászlaját. Nem lenne teljes az ünneplésünk, ha nem gondolnánk az elmúlt húsz évre is, amikor az erdélyi magyarság zászlót bontott a szabadságért. Húsz évvel ezelőtt is igényeltük a jogegyenlőséget, a szabadságot. Nyilván, ezzel nem mindenki értett egyet, hiszen azonnal a maros-vásárhelyi fekete március következett, amikor a megtévesztett tömeg megos-tromolta az RMDSZ székházát. A húsz évvel ezelőtti március idusát is idézzük fel. Kissé még félve, de nyíltan kinyilvánítottuk igényeinket. Méltóságteljesen ünnepeltünk. Az évek során ez bővült, újabb szobrokat, emlékhelyeket koszorúzhatunk.

Sok-sok emlékhely tanúsítja, hogy mi, szilágyságiak ápoltuk emlékeinket, történelmünket, évente fejet hajtottunk azok emléke előtt, akik a szabadságért harcoltak.
Mit üzen Március 15. napjainknak? Azt, hogy a szabadságért harcolni kell! A szabadság magtartása és megvédése kötelező. Most nem csak a Szilágyságban, de Erdélyszerte is ünnepelünk. Minden magyarlakta településen együtt ünnepelünk, és a mai napnak talán ez a legfontosabb üzenete. Csak együtt, összefogva tudjuk megvívni a harcot jogaink biztosításáért.
Van bőven dolgunk, hiszen még nincs kisebbségi törvényünk, amely jogainkat rögzítené. Erre is van üzenete 1848-nak, hiszen annakidején, Kossuth Lajos Wesselényi Miklóssal egyeztetve benyújtotta a Magyar Országgyűlés elé a nemzetiségi törvényt. Az Országgyűlés 1848. augusztus 25-én határozatban fogadta el azt. Ebben rögzítették a vallási és oktatási jogaikat, identitásuk megőrzésének lehetőségét. Mi sem kérünk többet a mai nap. Wesselényi Miklós javaslatára került be e törvény egyik paragrafusába az a kitétel, miszerint a román nyelven írt kérvény vagy magán oklevél minden fórumon elfogadandó!
A történelem ismétlődik, most az RMDSZ kitartó munkájának köszönhetően van magyar oktatás, használhatjuk anyanyelvünket, szimbólumainkat és nyugodtan ünnepelhetünk. De még mindig vannak egyének vagy csoportok, akik ezzel nem értenek egyet, mint például a mai kolozsvári megnyilvánulások alkalmával. A harc tehát nem ért véget. Meg kell óvjuk azt, amit elértünk, és ezt csak összefogással tudjuk eredményesen elérni. A reformoknak nincs vége, van munka bőségesen. Jó kedvet, méltóságteljes ünneplést kívánok mindnyájunknak!”
A román nyelven is röviden összefoglalt beszéde után Végh Sándor prefektus Emil Boc üzenetét tolmácsolta; Markó Béla köszöntőjét Lakatos Sándor, az RMDSZ zilahi szervezetének elnöke olvasta fel; majd Szilágyi Róbert ügyvezető elnök Bajnai Gordon magyar miniszterelnök jókívánságait tolmácsolta.
A méltóságteljes ünneplést a politikai pártok, a hatóságok, önkormányzatok és a civil szervezetek koszorúzása követte.
Az ünnepség Zilahon minden rendbontás nélkül zajlott, kirendelt rendfenntartó erők példásan biztosították a rendezvényt, igaz, semmi nem utalt zavaró szándékra. A román nyelvű napilapok is tényszerűen tudósítottak az eseményről.

Józsa László

2010. március 19. | Címlap