A XII. Kányádi Sándor Szavalóverseny helyi szakasza Varsolcon
„ Aki megért, s megértet, egy népet megéltet.” hangzott el immár XII. alkalommal Varsolcon, a Kányádi Sándor Szavalóverseny helyi szakaszán, e rendezvény oly jól ismert mottója. Igazi családias légkör fogadta az izgatott gyereksereget, pedagógust, szülőt és versszeretőket egyaránt, akik az elmúlt vasárnap délután a helyi kultúrotthon falai közé gyűltek össze. Ez alkalommal csak mi voltunk varsolciak, és mégis megteltek az ülőhelyek. Úgy éreztük, hogy a sok évi fáradozás most kezd eredményessé válni, mégis vannak kultúrát szerető, erre időt áldozó emberek Varsolcon. A szavalóverseny sikeressége a csendes, meghitt hangulatban a csillogó, érdeklődő tekintetekben is mérhető volt.
A verseny főszervezője, Dénes Irén tanítónő köszöntötte az egybegyülteket és értékelte néhány mondatban a tizenkét év eredményeit. Kitartó és áldozatos munkára ösztönzött valamennyiünket, mert csak így válik egy elkezdett tevékenység igazán sikeressé.
Bár helyi színtű versenyt tartottunk, de annál nagyobb volt az izgalom és az előzetes felkészülés. Ennek a vasárnap délutáni eseménynek a célja többek között azoknak a versenyzőknek a kiválasztása volt, akik a márciusi hónapban megszervezett megyei döntőn eredményesen képviselik az iskolánkat. Nagy a felelősség, mert a helyi szavalóknak többszörösen is bizonyítaniuk kell.
Az iskola 25 tanulója négy kategóriában mérte össze előadó képességét. Öröm volt látni, hogy a legkisebb korosztály, az óvodások is részt vesznek a megmérettetésben, mert az anyanyelvi nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Ugyanakkor színpadra léptek az V-VIII. osztályos diákok irodalomkedvelői is. Ez évben már sokadik alkalommal veszek részt a zsűrizésben, és megelégedéssel tapasztaltam a szavalóversenyeken évek óta résztvevő diákok látványos fejlődését, valamint azt, hogy az utánpótlás biztosított a kisebb korosztály által. Örömmel nyugtáztam, hogy egyre többen vesznek részt a helyi szavalóversenyen, a versenyzők komolyan veszik felkészülést, fejlődött előadó- és beszédkészségük, odafigyelnek a versválasztásra, nyelvünk szabályainak a betartására, az igényes és művészi előadásmódra, hogy van bennük kellő alázat és tisztelet a sikerek és a kudarcok elfogadására.
A szavalók, a verseny névadója által írt szabadon választott költeménnyel örvendeztették meg a közönséget. Nem volt egyszerű az értékelés, mivel érezhető volt, hogy valamennyi szavaló rengeteg időt és energiát fektetett a minőségi felkészülésbe. A zsűri mindenek előtt a művészi előadásmódot, a tiszta, hangos beszédet, a versválasztás eredetiségét és a gyermek életkorához és személyiségéhez való alkalmazkodást értékelte. A nem megfelelően kiválasztott vers, a kevés gyakorlás, a költemény hosszúsága legtöbbször a sikertelenség kiváltója. A zsűri elnöke mindenekelőtt az olvasás fontosságát emelte ki és hangsúlyozta az előadói képesség fejlesztése érdekében. Aki sokat olvas, az nem csak azt a néhány verset ismeri meg amit a színpadon előad, hanem az illető szerző akár teljes életművét életkorának megfelelelően. A megismert versekből azt választja ki a versenyző, amit a sajátjának érez, amit a legjobban megkedvelt. Aki azonban nem olvas, és nem tudja kiválasztani magának az előadásra szánt műveket, az szinte biztos, hogy nem lesz jó előadó sem.
A legnagyobb izgalom és érdeklődés az eredményhirdetést és a díjkiosztást övezte. Az első kategória díjazottja a nagycsoportos Ordas Adrienn volt, felkészítő óvónéni Bartus Ibolya. Az első kategória versenyzői közül a II. osztályos Varga Kamilla szavalata nyerte el a zsűri tetszését, a versenyre felkészítette Bálint Hajnal tanítónő. A harmadik kategória nyertese a IV. osztályos Nagy Áron volt Dénes Irén tanítónő felkészítésében, míg a IV. kategória győztese Bálint Szilárd lett. Valamennyi szavaló teljesítményét oklevéllel és könyvjutalommal ismerték el a szervezők, valamint a Varsolci Általános Iskola különdíjait Birta Tamás aligazgatótól vehették át az arra érdemes szavalók.
Az első izgalmakon túljutva kitartó felkészülést kívánunk a szavalóverseny megyei szakaszára továbbjutó nyerteseknek, és valamennyien azt kívánjuk, hogy a következő megmérettetés is hasonló sikereket hozzon. Eredményes felkészülésre buzdítunk ugyanakkor valamennyi kisiskolást, akik szerte a megyéből képviselni fogják iskolájukat a március 21-én Varsolcon megrendezendő Kányádi Sándor szavalóverseny megyei szakaszán vagy akár a május 7-9. között sorra kerülő országos szakaszon.
A márciusi hónap minden hétvégéje tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt az érdeklődők számára. Az elmúlt vasárnap a zsúfolásig megtelt kultúrotthonban az I-IV. osztályos diákok köszöntötték az anyukákat, nagymamákat és valamennyi nőismerőseiket. A gyerekek énekek, versek, jelenetek, virágcsokrok, meleg tekintetek révén fejezték ki szeretetüket, tiszteletüket, hálájukat az óvó szeretetért, a gondoskodó türelmért, a megértő simogatásért, az önfeláldozó gondoskodásért, a polgármesteri hivatal és a helyi tanács pedig egy szál virággal köszöntötte a jelenlevő nőket. Ez a nap hivatalosan is a nők ünnepe volt, de én azt kívánom nektek kedves nőtársaim, hogy az év minden napján hasonló odafigyelésben, tiszteletben legyen részetek, mert ez a március 8-i nap csak így nyer értelmet.
László Csilla
2010. március 12. | Vidékeink