A Communitas Alapítvány 2010-es pályázati kiírásai

Ifjúsági Szaktestület
Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2010. évi alapjából, az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására. Csak 2010. március – szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
Határidő: 2010. március 24. 16 óra

Könyvkiadás Szaktestület
Pályázati felhívás magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2010. évi alapjából, magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
Határidő: 2010. március 22. 16 óra
Művelődés Szaktestület
Pályázati felhívás művelődési tevékenység támogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2010. évi alapjából, a jogi bejegyzéssel rendelkező intézmények, egyesületek, szervezetek kulturális tevékenységének támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
Határidő: 2010. március 24. 16 óra

Ösztöndíjbizottság
Pályázati felhívás alkotói ösztöndíj elnyerésére
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy évre szóló, 41 ösztöndíjat hirdet havi 900 RON értékben, harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zene, a színházművészet, a film és a televízió területén.
Határidő: 2010. március 24. 16 óra

Sport Szaktestület
Pályázati felhívás sporttevékenységek támogatására
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2010. évi alapjából sporttevékenységek támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek valamint jogi személyiséggel rendelkező sportklubok pályázhatnak. Csak 2010. március – szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
Határidő: 2010. március 24. 16 óra

Utazástámogatás Szaktestület
Pályázati felhívás oktatók, kutatók tudományos tanácskozásokra, fesztivá-lokra, művészeti mesterkurzusokra való kiutazás résztámogatására
Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2010. évi alapjából oktatók, kutatók számára külföldi tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra előadói minőségben, valamint művészeti mester-kurzusokra való kiutazás rész-támogatására (kizárólag utazási jegyek, bizonylatok költsége). A 2010. március – december közötti időszakban sorra kerülő utazások támogatására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
Határidő: 2010. március 24. 16 óra

2010. március 12. | Közérdekű