Méltó részvételt igényelünk
Szerda délben Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke sajtótájékoztatón tisztázta igényeinket az újságírók előtt.
Közintézmények
Elsősorban a helyi közintézmények vezetőinek helyzetét rendező törvénnyel kapcsolatban kijelentette, hogy már a tavaly is tiltakoztunk a politikai hovatartozás miatti tisztogatás ellen, jelenleg ez a kormányzati hiba kijavítható. Visszaáll a korábbi jogi helyzet, kisebb módosításokkal, amelyek leginkább a határidőkben érzékelhető. A törvény a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után alkalmazható lesz. A megye magyarságának érdekképviselete igényt tart számarányának megfelelő képviseletre a közintézmények vezetőségeiben is. Jelenleg nagy káosz tapasztalható országszerte a köz-intézmények vezetésében. Sok helyen hozzá nem értő emberek vannak, több helyen per útján visszahelyezték a régi igazgatót, de nem foglalhatja el helyét, teljes a bizonytalanság. Javaslatunk volt, hogy a helyi dekoncentrált közintézmények vezetői számára helyi szinten tartsák a versenyvizsgát, tehát a közösség válassza ki intézményeinek vezetőit. Ezzel kikerülhető a központi politikai befolyás.
– Jó szakembereket jelöltünk ezekre a tisztségekre, akik tapasztaltak, eddig is megállták a helyüket, méltánytalanul állították félre őket. Most a törvény értelmében ideiglenes kinevezést kapnak az intézményvezetők, és fél éven belül meghirdetik a versenyvizsgát, amelyre bárki benevezhet.
Alkotmánymódosítás
A parlamentben egyelőre nincs konszenzus. A Demokrata Liberális Párt javaslata szerint kizárólag a referendumban szereplő kérdéseket kellene tárgyalja a szakbizottság. Ezzel szemben az a véleményünk, hogy alkotmánymódosítás esetén minden olyan kérdés megtárgyalható, amely pontatlanul van megfogalmazva, félremagyarázásokra adhat lehetőséget. Pontosításokra szorul a egyes hatáskörök körülhatárolása, a hatalmi és a közintézmények közötti viszony. Például az államelnök és a parlament viszonya is ide tartozna. A szakbizottságok dolgozhatnak a tervezeten, a végleges változat elfogadásához viszont a parlament kétharmados többsége szükséges, utána pedig érvényes referendum szentesítheti az új alkotmányt.
Zilahi lőtér
– Még a tavaly novemberben terjesztettem törvénytervezetet a parlament szakbizottságaihoz, ez most a szenátus asztalán van. Azért volt erre törvény, mert több éve mindenki mindent megígért, majd rendezik a lőtér helyzetét, de semmi nem történt.
Miután a parlament asztalára került a javaslat, miszerint törvény rendelkezne a lőtér átadásáról a város számára, azonnal mozgolódni kezdett a nemzetvédelmi minisztérium. Átiratban közölte a várossal, hogy kész átadni a lőteret, ha azt nem szolgáltatják vissza a földterületek jogos igénylőinek. Teljesen képtelenség, hiszen a minisztérium nem tulajdonosa a területnek. A lőtér alatti területek tulajdonosa a román állam, a minisztériumnak csak vagyonkezelési joga van. Erről lemondhat, de feltételeket nem szabhat, különösen törvénybe ütköző feltételeket nem!
Hétfőn megbeszéltem az ügyet Gabriel Oprea nemzetvédelmi miniszterrel, aki semmiféle ehhez hasonló feltételt nem támasztott. Törvénykezdeményezésemet azzal támasztottam alá, hogy ez már gyakorlatilag a megyeközpont belterülete, további működése veszélyezteti nem csak a terelőút megépítését, hanem a közelben elhaladó Észak-erdélyi autópálya folyamatos működését is. Egy ilyen közlekedési folyosón nem lehet leállítani a forgalmat, mert most ágyúval lőnek. Egyetlen kérése volt: találjunk megfelelő helyet a lőtér elköltöztetésére. Meg-egyeztünk: a jövő héten hétfőn bizottság jön Zilahra, tárgyal és helyszíni szemlét tart a lőtér lehetséges elhelyezéséről. A város vezetősége is támogatja a tervet. Csóka Tibor pedig arról biztosított, hogy a megyei tanács is mindent megtesz azért, hogy a lakóterületektől távol tudjanak felajánlani területeket a nehéztüzérségi lőtér elköltöztetésére. Ebben az esetben akár vásárlásra vagy kisajátításra – természetesen a piaci áron kifizetve – is sor kerülhet. Mindkét helyi közigazgatási hatóság minden segítségre kész a lőtér elköltöztetésére.
– Ha minden jól megy, akkor parlamenti vita nélkül is megoldható a lőtér elköltöztetése, ebben az esetben visszavonom tör-vénykezdeményezésemet. Ha nem, akkor a parlamenti eszközökkel harcoljuk ki ezt, és erre nagy esély van. – mondotta Seres Dénes.
Lejegyezte: Józsa László
2010. március 05. | Címlap