Költségvetések

A megye
Az elmúlt héten minden vita megszavazták Szilágy megye költségvetését, amely a gazdasági válság ellenére mintegy 20%-kal nagyobb a tavalyinál. Marc Tiberiu tanácselnök szerint az idén több mint tízszer többet tudnak beruházásokra fordítani, mint a tavaly – többnyire EU-s illetve kormányalapokból nyert pályázatokkal.
Az idén megkezdik a Csucsa-Kraszna-Varsolc közötti út felújítását, erre mintegy 65 millió lejt költenek. Tervezik a prefektúra melletti hadkiegészítő központ épületének felújítását és kibővítését. Ide költözne a megyei tanács apparátusának egy része, és a megyei könyvtár is itt kapna helyet. Két éven belül be szeretnék fejezni a munkálatokat. Mindezeken kívül megkezdik a megyei múzeumhoz tartozó épületek restaurálását is.
A megyeközpont
Közvitára bocsátották Zilah ezévi költségvetését. A város honlapján is olvasható, és a polgármesteri hivatal előcsarnokában is kifüggesztett tervezet szerint a város költségvetése 9%-kal kevesebb a tavalyinál. Ebben az évben a város alig több mint 106 millió lejből gazdálkodhat. A költségvetés majdnem fele a tanügyé, igaz ezt a kormány utalja ki a városnak, de ez csak az alkalmazottak bére, ezen kívül a többi költséget a város fizati.
A város forgólapjába félretett 10 millió lejt a beruházásokra fordítják, ebből fogják kiépíteni többek között Vártelek járdáit és egy hidat a Sármás patakon.
A tervezet szerint 8 millió lejjel támogatnák a városi tömegközlekedési vállalatot. A keretből 2,3 millió lejjel támogatnák a sportot, ez gyakorlatilag nagyrészt a kézilabda illetve a röplabda csapathoz kerülne. A kultúrára jut a legkevesebb, alig 1,5 millió lej.
A tervek szerint a város költségvetését a március 16-i tanácsülésen véglegesíti az önkormányzat.

(Hirszerk)

2010. március 05. | Közéletünk