2010. március
Kedden reggel megkezdték a csatornázási munkálatokat a Május 9. utcában. Ez az utca, amely a „márvány-tér” és a Szakszervezetek Művelődési Háza között húzódik a megyei tanács épülete mellett. Az utcát teljesen lezárták, a piac most már nehezen megközelíthető. tovább »
2010. március 26. | Közérdekű |
A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács március 19-én tartotta rendhagyó közgyűlését. A napirendipontok között a 2010-es tevékenységi program forrásszerzési lehetőségei mellett a nem régiben megüresedett két alelnöki tisztség betöltésére is sor került. tovább »
2010. március 26. | Közéletünk |
Az új oktatási törvénytervezet előrelépést jelent az anyanyelvű oktatás tekintetében, de tagadhatatlanul számos pozitívumot tartalmaz a decentralizáció terén is – jelentette ki kedden, Kolozsváron Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes azon a találkozón, amelyre a magyar egyházak vezetői és oktatási tanácsosai, valamint a Szövetség oktatási szakemberei között került sor. A találkozón elsősorban az új oktatási törvénytervezetet, ennek az egyházakat, a felekezeti oktatást érintő részeit vitatták meg. tovább »
2010. március 26. | Vidékeink |
– Amikor egy közösség bizonyos jogokat kér vagy követel magának, azok az illető közösség lehetőségeinek kiszélesítésére vonatkoznak, de mindez nem sérti és nem is sértheti más közösségek jogait - jelentette ki hétfői bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Ezzel a Maros, Kovászna és Hargita megyei román civil szervezetek hétvégén, Maroshévízen lezajlott rendezvényén elhangzottakra utalt. Kifejtette, az elv érvényes jelen esetben is, hiszen az anyanyelvhasználat, az anyanyelvű oktatás terén követelt jogok nem sértik az érintett megyék román közösségének érdekeit. tovább »
2010. március 26. | Közéletünk |
Március 21-én, vasárnap a Down-szindrómások világnapját ünnepelték Szilágycsehben.
A dátum egy részt a betegséggel összefüggő 21. kromoszómára utal, más részt pedig az év harmadik hónapja a három-felé osztódást jelenti. tovább »
2010. március 26. | Vidékeink |
„Aki megért s megértet
Egy népet megéltet”
Ezt a mottót tűzték ki jeligéül immár 12-ik alkalommal a Kányádi Sándor Szavalóverseny szervezői , abban bízva, hogy egyre több tanuló szeretné érteni, egyre több felkészítő szeretné megértetni mindazt, amit nagyjaink verseikben közölni szeretnének. tovább »
2010. március 26. | Vidékeink |
A tavasz megérkeztével a zsoboki iskola és gyermekotthon számára is elkezdődtek az ünnepek. Iskolánk tanulói az idén is színes rendezvénysorozattal örvendeztették meg a zsoboki közönséget. tovább »
2010. március 26. | Vidékeink |
Újvári Jenő, Váralmás polgármestere elmondta, hogy a tavaly augusztusban a falufejlesztési program keretén belül leadtak egy pályázatot, amelynek az elbírálását várják. tovább »
2010. március 26. | Vidékeink |
A Varsolci Általános Iskola valamint a Nyirbogáti Vántus István Iskola közötti együttműködési megállapodás 2007-ben jött létre.
2007 óta közös programokat és kölcsönös látogatásokat szervezünk.
Ezúttal 2010. március 21-én látogattak el hozzánk Bárkonyiné Szilágyi Róza igazgatónő vezetésével. tovább »
2010. március 26. | Művelődés |
A tavasz beköszöntével a kiskerti tennivalók között a legfontosabbak a növényvédelmi feladatok. Ahhoz, hogy a növényeink megfelelően, egészségesen fejlődjenek, jó ha elvégezzük a szükséges munkálatokat. A tavaszi metszések során keletkezett nyesedékeket ne hagyjuk a metszett növények között! tovább »
2010. március 26. | Vidékeink |
Ha beköszönt a tavasz és megújul a természet, az emberek is kimozdulnak téli fásultságukból. Ez történik a mi iskolánkban is. Nem mintha eddig diákjaink nem vettek volna részt számos versenyen és tevékenységen. tovább »
2010. március 26. | Vidékeink |
Illyés Tímea kiállítása
Zilahon immár negyedik egyéni kiállítása nyílt meg kedden a Ioan Sima Művészeti Líceum volt diákjának, a Nagyváradi Egyetem képzőművészeti szakán végzett Illyés Tímeának. A kiállítás mindenkire, aki ismerte eddigi munkáit, az újszerűség érzetével hatott, Tímea ugyanis ezúttal festészeti alkotásaokat és egy festészet-installációt állított ki. tovább »
2010. március 26. | Művelődés |
(Szabadka, 1885. március 29. – Bp., 1936. november 3.): író, költő, műfordító, újságíró.
Gimnáziumi tanulmányait Szabadkán kezdte, kitűnt az iskola önképzőkörében. 1901. október 26-án a Budapesti Napló közölte versét. 1903-ban néhány hónappal az érettségije előtt kizárták a gimnáziumból. Szegedre iratták át, majd vissza Szabadkára, magántanulóként. Jelesen érettségizett, jutalmul Abbáziába ment nyaralni. tovább »
2010. március 26. | Művelődés |
(Miskolc, 1900. márc. 31.–Bp., 1957. okt. 3.): költő, műfordító.
Református papi családból származott, apja mozdonyvezető volt. Debrecenben 1918-ban hadiérettségit tett. 1918 végén ment Budapestre, és 1919-ben megkezdte, de ősszel abba is hagyta egyetemi tanulmányait. Babits Mihály tanítványa volt, és nemsokára barátja lett. 1920–21-ben Babits lakásában talált otthonra. 1921-ben Mikes Lajos lányát, Mikes Klárát vette feleségül; e réven lett Az Est munkatársa. tovább »
2010. március 26. | Művelődés |
„És Ő felelvén mondta nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani .’ Lukács ev.19,40. Isten akarata nélkül semmit sem tehetünk. Rövid földi létünk annyi, mint a tegnapnak elmúlása és egy rövid éj átvigyázása. Hálát adunk Istennek, hogy 2010. Máricus 21-én a délutáni istentisztelet alkalmával áldott ünnepet rendelt az alsóvalkói református gyülekezet számára. tovább »
2010. március 26. | Művelődés |
(részlet)
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót. Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló pálmaágak, s az isteni teher alatt szelíden lépkedő „szamaracska”. S még valami: a kövek. Jézus még őket is bevonja az ujjongásba: ha nem a nép, hát ők, a „kövek kiáltanának!”. tovább »
2010. március 26. | Művelődés |
Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve. Ezen a napon vonult be Jézus szamárháton Jeruzsálembe, s ekkor a tömeg pálmaágakkal ujjongva fogadta őt. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. tovább »
2010. március 26. | Művelődés |
Ezt a Raiffeisen Bank romániai elnöke mondta. Szerinte azért lehetnek majd nagyobbak a lakossági hitelkamatok, mert a bankoknak a családi csőd intézménye egy újabb kockázati tényezőt fog jelenteni. Különben a szakértő szerint a családi csődöt elsősorban azokra lehet majd alkalmazni, akik nagy összeget vesznek fel a banktól, és az elkobzott vagyonuk nem fedezi a felvett hitel összegét. Amennyiben ezek a személyek bejelentik a bíróságon, hogy fizetésképtelenek, lekerülnek a adóslistáról, és új hitelekhez juthatnak még akkor is, ha az előzőket nem tudták törleszteni. Egyébként az új intézményrendszerről szóló törvény-tervezetet a Szenátus elfogadta, viszont ahhoz, hogy bevezessék, még el kell fogadja a Képviselőház is.
(Hirek.ro)
2010. március 26. | Információ |
Az országban átlagban 3500 kilogramm termést gyűjtöttek be egy hektár területről, és ez fele az uniós átlagnak. Erre példa az is, hogy noha Romániában termelnek a legnagyobb felületen kukoricát, mégis Franciaország többet termelt ebből a növényből, és csak fele akkora területet vetettek be. Ugyanígy alacsony a termelékenység a búza, a burgonya, a repce és a napraforgó esetében is. tovább »
2010. március 26. | Információ |
A vizsgálatot a romániai üzletemberek egyesülete kérte, mivel szerintük indokolatlanul magasak az árak. Az egyesület azzal gyanúsítja az olajtársaságokat, hogy nyereségszerzés céljából emelik az árakat, hiszen valójában egy éve változatlan áron vásárolják a kőolajat. A versenytanács elnöke, Bogdan Chiritoiu szerint lehetséges, hogy igazak ezek a feltételezések, viszont konkrét bizonyítékokat kell találniuk ahhoz, hogy emiatt megbüntessék a vállalatokat. Ha bebizonyosodik az összejátszás, akkor ezért akár egy millió eurós büntetést is kaphatnak a cégek.
(erdelyfm.ro)
2010. március 26. | Információ |
Következő »