2010. február
Felülvizsgálják az érvényben lévő betegnyugdíjak elbírálását – közölte minap a munkaügyi tárca vezetője. Mihai Şeitan azután nyilatkozott, hogy kiderült, Dâmboviţa megyében a betegnyugdíjak negyven százalékát hamis iratok alapján, vagy törvénytelen módon ítélték meg.
A miniszter olyan értesülésekre utalt, amelyek szerint az illegálisan rokkant nyugdíjasok egyhavi nyugdíjnak megfelelő csúszópénzt fizettek az orvosoknak, hogy elkerüljék az éves kötelező vizsgálatot.
(maszol.)
2010. február 19. | Információ |
Jövő héttől már igénybe vehető az Első Lakás 2 által nyújtott, ingatlanvásárlásra vagy annak építésére szóló hitel.
A pénzügyminisztérium a kormányülésen terjeszti elő az Első Lakás módosító jogszabályát. Az új változat három lépcsős garanciakeretet határoz meg: 60 000, 70 000 és 75 000 euró, a lakás típusától függően. Az első kategória a régi lakásokra vonatkozik, 70 000 eurót igényelhet az új lakást építő/vásárló magánszemély, csoportos projektek esetén a plafon 75 000 euró.
Kedden lejárt a régi programban megköthető előzetes adásvételi szerződések határideje, a bankok azonban még néhány hétig elfogadják a benyújtott dossziékat.
(transindex.ro)
2010. február 19. | Információ |
Ha számarányuk a helyi lakosság körében meghaladja a 15 százalékot, a nemzeti kisebbségek már használhatják anyanyelvüket a helyi közigazgatásban. Az erre vonatkozó kezdeményezést Frunda György szenátor nyújtotta be a parlamentnek. Frunda a helyi közigazgatási törvény módosítását kezdeményezte, azt, hogy már 20 százalék alatt életbe léphessen az anyanyelv használatáról szóló törvény. A tervezet a kétnyelvű feliratokra is vonatkozik, a helységnévtáblákra, az utcák, parkok, terek és hidak elnevezésére.
(Kolozsvári Rádió)
2010. február 19. | Információ |
Ötmillió lejt fordít idei költségvetéséből a Szilágy Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség (AJOFM) az állás nélkül maradottak alkalmazását ösztönző projektekre. Az összeggel azon cégeket támogatják, amelyek munkanélkülieket alkalmaznak, az akció révén mintegy ezer ilyen személy találhat állást. tovább »
2010. február 19. | Információ |
Ünnepi istentisztelet keretében kezdődött vasárnap az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ünnepe Zilahon. Nem véletlenül, hiszen ebben a belvárosi református templomban alakult meg 1989 decemberének végén az érdekvédelem megyei szervezete. Bogdán Zsolt református esperes igehírdetése is méltó volt az ünnephez. Mintha minden mondata az érdekvédelmi szövetség tevékenységét jellemezte volna. A vigyázókról szólt, akik készülnek, őrködnek a közösség fölött. Lámpásaik pedig megvilágítják az emberi kapcsolatokat. tovább »
2010. február 19. | Címlap |
Kelemen Hunor miniszter a Szilágy Megyei Kulturális, Vallásügyi és Örökségvédelmi Igazgatóság felavatásán
,,Bármennyire megértőek vagyunk a műemlékvédelemre leosztott támogatás tekintetében, ezeknek a létesítményeknek gazdasági válság idején is naponta romlik az állapota. Ezért finanszírozási lehetőségeket kell találnunk legalább azok számára, amelyek halaszthatatlan beavatkozást igényelnek – jelentette ki Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter Zilahon, a Szilágy Megyei Kulturális, Vallásügyi és Örökségvédelmi Igazgatóság felavató ünnepségén, amelyen húsz megye kulturális intézményeinek képviselői is részt vettek február 12-én. tovább »
2010. február 19. | Címlap |
Az Iskola Alapítvány Magyarország Miniszterelnöki Hivatalának támogatásával 2010. február 15-től meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” pályázatot a Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás-, illetve Hallgatói támogatás igénylésére, a 2009–2010-es tanévre. A pályázat feltételei az előző tanévekhez hasonlóan változatlanok maradtak. A kérelmek beküldési határideje 2010. április 30. (postai bélyegző dátuma). tovább »
2010. február 19. | Közérdekű |
Valamennyire elmozdult a holtpontról a tömbházlakások hőszigetelési programja. Zilah város tanácsa hétfői ülésén tetemes összeget hagyott jóvá a tavaly benyújtott igénylések kifizetésére. A tavaly 13 tömbház lakóbizottsága indította el a hőszigetelési eljárást. Az ehhez szükséges esettanulmányokat, a hőtérképeket erre feljogosított cégek végezték. Ennek teljes árát, valamint a járulékos munkálatok díját a városi tanács fizeti. Ide tartozik a belső szerelések felújítása, illetve a külső környezet helyreállítása is. A 13 tömbház esetében ez az összeg – amint jóváhagyta a város tanácsa – mintegy 20 millió lej. tovább »
2010. február 19. | Közéletünk |
Az elmúlt hétvégén, Sarmaságon és Szilágyperecsenben a Szilágy Megyei Labdarúgó Szövetség a tizenegyedik alkalommal szervezte meg a falusi illetve megyei bajnokságban szereplő csapatok számára a minifociban való megmérettetést. A tornára 16 csapat nevezett be, amelyet a szervezők négy csoportba osztottak. Az A és B csoportban lévő csapatok Szilágyperecsenben, míg a C és D csoportban lévők Sarmaságon mérkőztek meg egymással.
tovább »
2010. február 12. | Sportvilág |
Hollandia mögött Svédországgal és Finnországgal csatázhat Magyarország az Európa-bajnoki selejtezőkben a második helyért, míg Románia ismét összecsap a franciákkal, de vigyáznia kell Boszniával.
Varsóra, pontosabban a kommunista múltra emlékeztető Kultúra és Tudományok Palotájára figyelt vasárnap kora délelőtt az öreg kontinens futball-társadalma, itt rendezték ugyanis a 14. Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását, amelynek 2012-ben Lengyelország és Ukrajna ad majd otthont. Jubileumi volt az alkalom, ugyanis 50 évvel ezelőtt rendezték az első tornát, 1960-ban Szovjetunió 2-1 arányban győzte le Jugoszláviát a párizsi döntőben. tovább »
2010. február 12. | Sportvilág |
A Magánnyugdíj-rendszer Felügyeleti Bizottság (CSSPP) újabb változtatást eszközölt, s kötelező magánnyugdíj-rendszer működésében. Eszerint az új résztvevőket, akik még nem választottak maguknak nyugdíjpénztárt, egyenlő arányban osszák el a létező nyugdíjalapok között.
A tavalyi év végén a bizottság két évre kizárta az elosztásból a 20%-nal nagyobb piacrészesedéssel bíró pénztárakat. A szétosztást csak a többi pénztár között vitték volna végbe, az eljárást azonban kifogásolták a kizárt pénztárak és a versenytanácshoz is fordultak az ügyben.
(money.ro)
2010. február 12. | Információ |
Románia kereskedelmi mérlegének deficitje 45,8%-kal esett 2008-hoz képest, 850,6 milló euróra. Ez az exportok növekedésének és az importok csökkenésének tudható be – mutatják az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatai.
Az export 2008 december óta 18,9%-kal növekedett, elérve a 2,33 milliárd eurót, miközben az importok 9,9%-kal csökkentek, 3,18 milliárd euróra. A hiány 15 hónapja folyamatosan csökken.
(money.ro)
2010. február 12. | Információ |
Megteszi a szükséges törvényes intézkedéseket a védelmi tárca a ’89-es forradalomra vonatkozó államtitoknak nyilvánított információk titkosításának feloldása érdekében azok után, hogy január 15-én 2684 papírlapnyi, összesen 1989 darab, titkosított dokumentumot már átküldött a katonai ügyészségnek a Legfelsőbb Bíróság és Ítélőtábla mellett működő ügyészség felszólítására. tovább »
2010. február 12. | Információ |
Tíz év leforgása alatt az ötszörösére emelkedett a Spanyolországban élő külföldiek száma, derül ki a statisztikai hivatal vasárnapi adataiból.
2009-ben az ország lakónyilvántartó hivatalainak 5,6 millió külföldiről volt tudomásuk. Tíz évvel korábban a külföldiek száma nem érte el az egymilliót.
A spanyol földön élő külföldi állampolgárok közül több mint 2,5 millió az Európai Unió tagországaiból érkezett. Észak- és Latin-Amerikát kétmillióan képviselik a statisztikában, míg Afrikát 900 ezren vallják szülőhazájuknak. Mintegy 200 ezer fő olyan európai országból érkezett, amely nem tagja az Európai Uniónak.
Országokra lebontva a legtöbb külföldi Marokkóból, Romániából és Ecuadorból érkezett az ibériai országba. Tavaly 7,6 százalékkal emelkedett a Spanyolországban élő külföldiek száma.
2010. február 12. | Információ |
Romániában pótadó kivetésével büntetnék azokat a gazdákat, akik parlagon hagyják szántóföldjeiket. Adrian Rădulescu, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára tegnap elmondta, jelenleg Románia megművelhető felületének körülbelül a 20 százaléka hever parlagon, hiszen összesen 8,1 millió hektár föld van bevetve, 1,2-2 millió hektár viszont kihasználatlan.
Az államtitkár szerint 400 ezer személyt érinthet majd a pótadó, ugyanis ennyien birtokolják hozzávetőlegesen az 1,2-2 millió hektár felületet. A pótadó bevezetését a tavaszra tervezik. Jelenleg még zajlanak a tárgyalások arról, hogy mekkora legyen a büntetés.
(maszol.ro)
2010. február 12. | Információ |
Az ezentúl alakuló egyesületek és alapítványok nem használhatnak elnevezésükben valamilyen közintézményt jelölő kifejezést – például felügyelőséget, őrséget, akadémiát, hatóságot vagy tanácsot – döntötte el a képviselőház. tovább »
2010. február 12. | Információ |
A hozzáadottérték-adó (TVA) húsz-huszonegy százalékra való növekedésével számol Peter de Ruiter, a PricewaterhouseCoopers romániai képviselője, közölte a Mediafax a könyvvizsgáló cég jelentését. A szakember szerint az intézkedés már egy hónap alatt nagymértékben felduzzasztaná az államkassza bevételi oldalát, ugyanakkor rögtön éreztetné negatív hatását a vállalkozói szférára
2010. február 12. | Információ |
Cseke Attila egészségügyi miniszter a hét végén személyesen tájékozódott a Szilágy megyei kórházak helyzetéről. Szombaton délelőtt a megyei kórházat látogatta meg, és nam csak a vezetőséggel, hanem az ott dolgozó egészségügyi alkalmazottakkal is találkozott. Délután Szilágycseh, Zsibó és Kraszna egészégügyi intézményeit látogatta meg. Vasárnap délelőtt Zilahon a megye magyar orvosai és polgármesterei előtt ismertette a várható intézkedéseket, kilátásokat és lehetőségeket. A Szilágyság olvasói számára foglalta össze a másfél nap eseményeit.
tovább »
2010. február 12. | Címlap |
A Szilágy Megyei Információs iroda felhívja minden érdeklődő figyelmét, hogy 2009-2010-es iskolai tanévre megjelent a nevelési oktatási támogatási pályázat.
Az űrlapok február 15-től, hétfőtől átvehetők az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének székházában (Kossuth utca 33. Zilah) és február 16-tól a helyi RMDSZ szervezetektől.
2010. február 12. | Közérdekű |
A tanfelügyelőségen a múlt héten szerdán üléseztek az iskolák összevonásáról és a tanügyi leépítésekről és a tanügyi rendszer áttanulmányozásáról. Erről Szabó István főtanfelügyelő helyettes tájékoztatja olvasóinkat. tovább »
2010. február 12. | Közérdekű |
« Előző - Következő »