Zilahi farsangi bál
A farsang Vízkereszttől Hamvazószerdáig, január 6-tól a nagyböjt kezdetéig tart. A Vízkereszt, avagy a három király ünnepe a keletről Betlehembe érkezett férfiaknak állít emléket.
A farsang idejét úgy számítjuk ki, hogy az első tavaszi, március 21. utáni holdtölte következő vasárnapjától (húsvéttól) visszaszámolunk hat hetet . A farsang utolsó alkalom a mulatságra, utána következik a nagyböjt.
A „hús isten veled” , carne-vale elnevezés az olaszoktól származik. A karnevál szót Csokonai Vitéz Mihály ismertette meg velünk, hiszen komikus eposzának főhősét Carneval-nak nevezte.
Katlanvárosunk magyar közössége, a zilahi RMDSZ szervezésében, farsangi bálon búcsúztatta a telet. Nem zavarta a vidám mulatozókat, hogy első ízben városunk határain kívül került sor báli mulatságra. A Meszes-hegység lejtőin, Csömörlő szomszédságában lévő Meszes Gyöngye (Perla Mesesului) vendéglő méltó gazdája volt az eseménynek. Talán megbocsát nekünk Ady Endre költőnket megihlető Terbete, hogy ezen az éjszakán megzavartuk ősi álmát. A zilahi polgárság minden korosztálya képviseltette magát ezen a bálon. A két éves unokától, nagyobbacska gyerekek és szüleik, nagyapák, nagyanyák, baráti körök, szomszédok és ismerősök fontosnak tartották a részvételt. A bált megtisztelték jelenlétükkel Seres Dénes parlamenti képviselő, Végh Sándor prefektus, Sojka Attila alpolgármester és családjaik, valamint külön kiemelném az örökifjú nyugdíjas klub tagjait.
A szervezőbizottság nevében Matyi István művelődési alelnök, valamint Lakatos Sándor RMDSZ-elnök köszöntötték a megjelen-teket.
A jó zenének köszönhetően, amelyet az ilosvai Zsigmond Zsolt és Zsigmond István biztosítottak, szinte mindenki ropta a fergeteges táncot. A jelmezbe öltözöttek felvonulása is nagy sikert aratott. Az olajsejk és háremhölgyei, a boszorkány, a Pillangókisasszony, a félszemű kalóz, török basa nemcsak ötletes jelmezeik, de bemutatkozásuk által is derültségre fakasztották a bálozókat. Gazdára talált az utolsó tombolaszelvény is, majd a tombolatárgyak is.
A farsangi mulatozók túlnyomó többsége észre sem vette, hogy már virrad: a bál éjszakáján a jó bor, a híres szilágysági szilvórium, a finom falatok, a jó zene megtették hatásukat!
Jöhet a tavasz, a természet újjáéledése: a zilahi közösség méltó vidámsággal búcsúztatta a telet!
Matyi István bejelentéséből megtudtuk, hogy a következő ilyen jellegű találkozó az Anna bálon lesz. Adjon az Isten hozzá erőt, egészséget, vidámságot!
Kerekes Gyula
2010. február 26. | Vidékeink