X. Sztánai farsang – 2010

A szilágysomlyói Szederinda citerazenekar volt az idei, Kós Károly kezdeményezte 2001-ben újraélesztett hagyományos X. Sztánai Farsang meghívottja.

A Közösségi Házzá alakított egykori református imateremben február 5-én, pénteken délután nyitotta meg Szabó Zsolt professzor, a kolozsvári Művelődés folyóirat főszerkesztője a Szilágyságba beleszerelmesedett  – és újabban a Kalotaszegre is – visszajáró budapesti építész, grafikusművész kalotaszegi műemlékeket, templomokat, a népi építőművészet remekeit, ábrázoló kiállítását. A Szederinda citerazenekar már a gyülekezés idején tartott főpróbájával is „suttogóra” fogta a közönséget. Annál inkább ránkfigyeltek, amikor az ismert gyermek-, népdalok, majd történelmi- és Kossuth-nótákat kezdtük előadni. Aki csak tudott énekelni, mind velünk énekelt.
A megnyitó után a művelődési házba vonultak át az Erdélyből és Magyarországról összesereglett vendégek, ahol a „Sztánai-módon” adaptált és előadott, Ridegh Sándor: Indul a bakterház című színdarabját, nézte meg az igen hálás közönség. A darabot a helybéli református lelkész, Papp Hunor, valamint budapesti jó barátja, András Sándor rendezték és játszották a fő szerepeket.
Közben a három napos farsang alatt, sok apróság mutatta a jelenlévőknek, hogy az ehhez hasonló rendezvények mennyire hasznosak tudnak lenni egy-egy kisebb és a külvilágtól elzárt faluközösség számára. Sztána ezzel a szép hagyományával, a több mint száz éves, kapcsolódó előzményekkel, az odalátogató hírességeknek köszönhetően, benn van az olvasók köztudatában, fenn van a világhálón, olvasni és informálódni lehet róla. Bizony, az igen sovány termőföldjük megművelése mellett, amely keveset hoz a konyhára, ezek a napok a kitűnő és hagyományos (tehát nem frivol, nem hangoskodó, nem dorbézoló) szórakozás, farsangolás mellett a megélhetésüket is sokban segíti. Ennek egyik igen népszerű és megbecsülendő formája a faluturizmus. A kalotaszegi vendégszeretet évszázadok óta híres. Tudnak beszélni, kedvében járni, ráfigyelni, sok szépet mutatni – akár a tiszta-szobában is, de az egész faluban, a határban is – az odalátogatóknak. Olyannyira, hogy vendégeik a másik évben is visszavágynak, évekre előre lefoglalják a megismert és megszeretett családnál a kiadható vendégszobákat, ágyakat. Sokszor előfordult már, hogy magukkal hozták barátaikat, munkatársaikat, akik elbeszélésük hatására kedvet kaptak ennek a különösen szép hagyományokkal, népművészeti étékekkel rogyásig megrakott kis falu életének, lakosainak a megismerésére. Elég csak végig menni egy utcán és megcsodálni a néhai falusi kőművesmesterek remekműveit, a kőkerítéseket vagy a kőházakat, csűröket, gabonásokat. Nem találunk kettőt, egyformát, ezért nehéz eldönteni, hogy melyik a szebb! A sztánai határban van az állomás, az alagút szomszédságában, amelyeket annakidején híres építészek terveztek. Az egykori MÁV-vezérigazgató, Kós Károlyhoz hasonlóan, beleszeretett a tájba, s ő is egy kis villát épített magának (egyes híresztelések szerint, leginkább egy kolozsvári színésznő kedvéért) az állomás szomszédságában, kőhajtásnyira a Varjúvárhoz, amely ma talán Erdélyben a leghíresebb miniatűr építészeti gyöngyszem. Ugyanígy a sztánai állomás szomszédságában gazdálkodó, olasz gyökerekkel rendelkező dr.Demartini Lajos nagyapja is itt telepedett le, és az évszázados házát most ismét benépesítette a lótenyésztéssel foglalkozó állatorvos unokája, aki – többek között lótartásból, lovagoltatásból, lovas és nemzetközi íjász-bemutatók szervezéséből igyekszik megélni négytagú családjával – abban a felújított házban, gazdaságban, amelyben szülei, tanítónő édesanyja is laktak. (Dr.Demartini Lajos és társai, a zilahi Wagner Richard, a körösfői Kovács Antal, az elég gyakran Karcagról odalátogató Bene Sándor és csapata által szervezett nemzetközi lovas és íjászati bemutatók olyannyira népszerűek, hogy nemcsak Erdélyben és Magyarországon lépnek fel, hanem Lettországban, Németorszában és az idei nyáron Rómába várják őket.)
A Szederinda ezalkalommal a Kós Károly 1924-ben tervezte és 1925-ben felépített gyönyörű Szentimrei-villa vendége volt, amelyet Szentimrei Jenő két unokája működtet, Szabó Zsolt és H. Szabó Gyula. Ők hívtak meg bennünket az eseményre, ők gardírozták nagyszerűen a több helységből összesereglett vendégkoszorút. Olyannyira, hogy a nótaest is ott kapott helyet, ahol mindenki bemutathatta népdal és nótaismereteit, csak az a Sztánán hagyománynak számító momentum maradt el Szabó Gyula szerint, amikor a zenészt felűzték a fára, mert nem tudott minden nótát.
A Csigadombi kirándulásra, a szombat reggeli Kós Károly építészetéről szóló Kós Béla előadása után került sor. Az immár Budapesten élő unoka nagyon szép, jól dokumentált slide-show-al mutatta be egykorú dokumentumokkal és fotókkal is illusztrálva az életmű egyik részét, a Wekerle-telepi házakat, amelyek egyikében ők is laknak Budapesten. Közben számos felvételt készített ismét a Szederinda citerajátékáról az ott jelen lévő Duna tévés riporter Somogyvári Rudolf (aki 2009. októberében már felvette a magyarvistai szereplésünket és közvetítette a Duna tévé).
A kirándulás külön élményt jelentett a citerásoknak és a felnőtt kísérőknek egyaránt, a térdig érő tiszta hóban. Nem maradhatott el a hógolyózás, mosdatás, hóban legurulás, a hangos jókedv sem. Utána igazán jól jött mindenkinek a finom sarmasági meleg-fűszeres bor, Király Andrásnak, a Szederinda első rendű szállítójának ajándéka.
Az esti bábelőadáson Bereczki Gyula mutatta be igen ötletes darabját, a Kígyónyelvű sárkányt, melynek nyitányában ismét a Szederinda citerázott a szomszéd falvakból is szép számmal felvonult gyerek-nézőknek. Majd az ezt követő táncházban a kolozsvári Szép Bálint és a bánffyhunyadi prímás-dinasztia mai képviselője Varga István Kiscsipás muzsikáltak a falu és vendégeik apraja-nagyjának örömére.
Azt tartják a tehetősebbek, hogy egyszer el kellene jutni a velencei karneválra, aztán a riói karneválra, mi meg hozzá tesszük, hogy a sztánai farsangra is érdemes eljutni. Annál is inkább, hogy nekünk ennek érdekében még Szilágy megyéből sem kell kimennünk, itt van, Zilahtól mindössze hatvan km-re.
A Szederinda citerazenekar tagjai megköszönik a szervezőknek a szép élményeket, az együtt muzsikálás lehetőségét, és ajánlják az olvasóknak, hogy a jövőben ne hagyják ki ezt szép, kalotaszegi méltósággal megrendezett farsangi eseményt, annál is inkább, hogy ők mindig tudják, hogy meddig tart a farsang, hogy Balázs napja február 3-án van és eddig még soha nem futottak bele Böjtfővasárnap nagyhetébe.

Gáspár Attila
Zilah, 2010. február 23.

2010. február 26. | Művelődés