Vállalkozásfejlesztési konferencia Mocsolyán

A hétvégén vírusos megbetegedés miatt maradt el Bisztray György, az Európai Néppárt Kis- és Középvállalkozók Közép-Európai Munkabizottságának elnökének előadása a Pro Mocsolya Egyesület által szervezett vállalkozásfejlesztési konferencián. Ígéretet tett azonban, hogy felgyógyulását követően a tavasz folyamán a következő vállalkozásfejlesztési konferencián pótolja majd be előadását. A szombat délutáni konferencián, helyét Varga Zoltán, a kolozsvári Aeropagus Alapítvány szakembere vette át, aki a fiatalok vállalkozásfejlesztési lehetőségeiről beszélt.  Ezt követően Lörincz Ödön, a Zilah és Környéke Pénzügyi Hivatalának igazgatója tartott előadást a vállakozások elindításáról és az adózási szisztémákról, valamint Végh Sándor, Szilágy megye prefektusa mutatta be a Szilágyság gazdasági helyzetét és a különböző perspektívákat a jövőre nézve.
,,A konferencia alkalmával sikerült a szilágysági fiatal vállalkozók közötti kapcsolatot megerősíteni, és megtenni az első lépéseket a Szilágy Megyei Keresztyén Vállalkozók  Egyesületének megalapításához, melynek célja a fiatal vállalkozók szakmai, anyagi támogatása, szakmai továbbképzés biztosítása, ill. a keresztyén értékrend és közösségek támogatása lesz.” - hagnsúlyozta Móré-Zsigmond Mihály Levente főszervező.
A konferenciát követően Bogdán Zsolt, a Zilahi Egyházmegye esperese tartott áhítatot, melyet szeretetvendégség követett.
Móré-Zsigmond Mihály Levente, református lelkipásztor, a Pro Mocsolya Egyesület elnökének elmondása szerint a konferencia a Pro Mocsolya Egyesület által megnyert,  Fiatalok a szilágysági fiatalokért című  pályázat keretén belül lett megrendezve, amelyet  a Youth in Action (Tineret in Actiune) program finanszírozott.

Máté József

2010. február 26. | Közérdekű