Kevésből is lehet gazdálkodni
Szegény költségvetéssel kezdi Ipp község az idei évet. Bár még nem készült el a helyi költségvetési tervezet, Orbán Attila alpolgármester elmondta, hogy az idei évben a leosztott pénz szinte csak a legszükségesebb kiadásokra lesz elegendő, de szerencsére a tavaly több sikeres munkálatot tudtak kivitelezni.A zoványi iskola 2009-ben 300.000 lej támogatást kapott épületfelújításra, 150.000 lejt a sportpálya öltözőjének a megépítésére, 300.000 lejt a régi grófi ház, Visky-épület renoválására, amelyben majd az orvosi rendelő is működni fog. Az épület munkálatai az idén is folytatódnak. Ezen kívül felújították a zoványi és az ippi kultúrotthont, utakat aszfaltoztak.
Az idei évre leadtak két tervezetet a környezetvédelmi minisztériumhoz, amelyet, ha pozitívan értékelnek, Zoványon és Ippon parkot létesíthetnek, de tervbe vették egy sportbázis megépítését is.
A szűkös keret miatt az idén Ippon is, mint sok más községben takarékoskodni kell, s a lehetőségekhez mérten cselekedni, s végezni a munkát, feladatot – mondta az alpolgármester.
K.M.
2010. február 26. | Vidékeink