Aki ad, nem fogja veszíteni jutalmát

Lehet, hogy sok olvasónk még nem tud arról, hogy milyen áldozatos  önkéntes munka is folyik a kicsiny megyénkben. 2009-ben létrehozták a Comunia Alapitvány Szilágy megyei kirendeltségét, melynek jelmondata ,, Aki ad, nem fogja veszíteni jutalmát”.
Budai Evódia az alapitvány Szilágy megyei képviselője lapunk kérésére elmondta, hogy a tavalyi évben már számos programot bonyolítottak le. Többek között konferenciát szerveztek Zilahon a rákmegelőzésről és a homeopátiás kezelésekről: különböző tanár, szülő és diákok közötti találkozókat bonyolítottak le. A hátrányos helyzetű gyerekek számára tematikus táborozásokat szerveztek, valamint az egyesület képviselője a megye számos líceumi osztályában végzett pszicho-edukatív nevelési tevékenységet, a Szilágy Megyei Iskolapszichológusok Szövetségének támogatásával. Az egyesület aktivistái Karácsonykor sem feledkeztek meg a rászorulókról. A szilágysomlyói Iuliu Maniu Ipari Kollégium diákjainak önzetlen segítségével sikerült nyolcvan karácsonyi ajándékot elkészíteni, amit Budai Evódia a kollégium igazgatónőjével és öt diákkal egyetemben juttattak el a rászorulókhoz valamint a szilágycsehi downkóros gyerekekhez. Elmondásuk szerint az ajándékozás pillanatának bensőséges és szeretetteljes voltát, csupán az elkészítés folyamata múlta felül, amikor a gyerekek boldogságtól ragyogó arccal és az ajándékozási vágytól telítődve önfeledten nevetve készítették az ajándékokat.
Az alapitvany önkéntesei a 2010-es évben sem ülnek tétlenül. Szeretnék folyatni a megkezdett munkát. Folyamatosan zajlani fog a líceumos diákok pszicho-edukatív nevelési programja, áprilisban a család és tanár kapcsolatáról tart majd előadást Dr. Berszán Lídia családterapeuta. A hátrányos helyzetű gyerekeknek is szeretnének táborozási lehetőséget biztosítani, s külön program indulna a Szilágy megyei down kóros gyerekek számára is.
Az alapitvány zilahi projektmenedzsere, Budai Evódia szerint ebben az évben nagyon nehéz lesz ezeket a programokat megvalósítani, mivel nincsenek pályázati lehetőségek, sem a megyei tanácsoknál, sem a helyieknél, melynek okaként a gazdasági válságot tartják számon. Elmondása szerint a tavaji évben is számos magánszemély és vállalkozás támogatta az alapitványuk áldásos munkáját, s azáltal tudták megvalósítani projektjeiket és tudtak örömet vinni sok szilágysági szivecskébe, mosolyt sok arcocskára. Ahhoz, hogy ez az idei évben is sikeres legyen ez a kezdeményezés, ismét szükség van az összefogásra és az önzetlen adakozásra, mert amint az egyesületük jelszava is üzeni ,,aki ad, nem fogja veszíteni jutalmát”.
Az adományozási szándékukat a 0757 017374-es telefonszámon vagy a budaievodia@yahoo.com emailcímen jelezhetik- hívta fel a figyelmet Budai Evódia, az alapitvány Szilágy megyei kirendeltségének képviselője.

Máté József

2010. február 26. | Közérdekű