Hőszigetelés
Valamennyire elmozdult a holtpontról a tömbházlakások hőszigetelési programja. Zilah város tanácsa hétfői ülésén tetemes összeget hagyott jóvá a tavaly benyújtott igénylések kifizetésére. A tavaly 13 tömbház lakóbizottsága indította el a hőszigetelési eljárást. Az ehhez szükséges esettanulmányokat, a hőtérképeket erre feljogosított cégek végezték. Ennek teljes árát, valamint a járulékos munkálatok díját a városi tanács fizeti. Ide tartozik a belső szerelések felújítása, illetve a külső környezet helyreállítása is. A 13 tömbház esetében ez az összeg – amint jóváhagyta a város tanácsa – mintegy 20 millió lej.
Sojka Attila alpolgármester magyarázata szerint a helyi tanács kifizeti a lakóbizottságoknak az előtanulmányok és járulékos munkálatok teljes összegét. A kivitelezés árából is 30%-ot fedez. A kivitelezési munkálatok teljes költségeinek felét az állami költségvetés fizeti, a lakóbizottságokat ezek szerint csak a kivitelezési költségek 20%-a terheli. Az alpolgármester számításai alapján ez nem haladja meg a lakásonkénti 4-4.500 lejt. Ebben nem szerepel a nyílászárók – ajtók, ablakok – hőszigeteltre való cseréje, de ennek támogatására van lehetőség. Kevesen tudják, hogy ebben az esetben évi 200 euró értékben adócsökkentés kérhető, ha valaki egy ablakot vagy ajtót „termopan”-ra cserél. Évente egy ilyen csere, már megéri, szinte megtérül az ára. A fűtésköltségen viszont hosszútávon megtérül a befektetett összeg, hiszen akár 50%-kal is csökkenthető a fűtés közköltsége.
A tanács mintegy 30 napirendi pontja közül ez foglalta el a legnagyobb terjedelmet.
J.L.
2010. február 19. | Közéletünk