Megoldható feladat előtt Magyarország és Románia
Hollandia mögött Svédországgal és Finnországgal csatázhat Magyarország az Európa-bajnoki selejtezőkben a második helyért, míg Románia ismét összecsap a franciákkal, de vigyáznia kell Boszniával.
Varsóra, pontosabban a kommunista múltra emlékeztető Kultúra és Tudományok Palotájára figyelt vasárnap kora délelőtt az öreg kontinens futball-társadalma, itt rendezték ugyanis a 14. Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását, amelynek 2012-ben Lengyelország és Ukrajna ad majd otthont. Jubileumi volt az alkalom, ugyanis 50 évvel ezelőtt rendezték az első tornát, 1960-ban Szovjetunió 2-1 arányban győzte le Jugoszláviát a párizsi döntőben.
Összesen 51 UEFA-tagállam játékosai és szurkolói várták lélegzetvisszafojtva a sorsolást. A csapatokat 9 csoportba sorolták, ahonnan a csoportelsők és a legjobb második automatikusan kijut a tornára, a másik nyolc második pedig pótselejtezőt vív majd egymással. Az urnák mögé olyan nagyságok álltak, mint a lengyel Zbigniew Boniek és Andrej Szarmach, valamint ukrán részről Oleg Blohin és Andrij Sevcsenko.
Érdekesség, hogy Magyarország eddig 99 Eb.-selejtező meccset vívott, ennél többet csak Szovjetunió/Oroszország - 100-at. Az összesített tabellán a magyarok a 13. helyen állnak, köszönhetően az 1964-ben megszerzett harmadik, valamint az 1972-ben elért negyedik helynek. A jelen viszont korántsem ilyen fényes, utóbbi időpont óta nem jutott ki a tornára a magyar válogatott, jelenleg pedig a 4. kalapban kapott helyett.
Ami Romániát illeti, Răzvan Lucescu csapata ott volt a legutóbbi, 2008-as tornán, előtte pedig 1984-ben, 1996-ban és 2000-ben is. A román nemzeti csapatot a második kalapból sorsolták, míg az összesített tabellán 17. helyet foglalja el, legjobb eredménye a 2000-es negyeddöntőbeli részvétel.
Románia végül a D jelű, hat csapatot számláló csoportba került, ahol egyértelmű favorit a második hely megszerzéséért folytatott harcban, mivel a papírforma szerint Franciaországnak „kell” az élen végeznie.
Magyarország az E jelű csoportba került és ismét összemérheti erejét Svédországgal és ezúttal is akad még egy skandináv gárda az ellenfelek között Finnország személyében.
A.csoport: Németország, Törökország, Ausztria, Belgium, Kazahsztán, Azerbajdzsán
B.csoport: Oroszország, Szlovákia, Írország, Macedónia, Örményország, Andorra
C.csoport: Olaszország, Szerbia, Észak-Írország, Szlovénia, Észtország, Feröer-szigetek
D.csoport: Franciaország, Románia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Albánia, Luxemburg
E.csoport: Hollandia, Svédország, Finnország, Magyarország, Moldova, San Marino
F. csoport: Horvátország, Görögország, Izrael, Lettország, Grúzia, Málta
G. csoport: Anglia, Svájc, Bulgária,Wales, Montenegró
H. csoport: Portugália, Dánia, Norvégia, Ciprus, Izland
I. csoport: Spanyolország, Csehország, Skócia, Litvánia, Lichtenstein
Kocsis Zoltán
2010. február 12. | Sportvilág