Autonómia!?

„A területi autonómiát emlegető politikusok nem értik meg, hogy a román állam egysége a románok lelkében lakozik” – üzent Iaşi-ból, a Moldova és Havasalföld egyesülése 151. évfordulóján tartott ünnepről az államfő.
Gyerekeseknek nevezte Traian Băsescu azokat a politikusokat, akik „ilyen vagy olyan módon” megtörnék a román nemzetállam egységét.
Az egyesülés történelmi tanulságait levonva Băsescu így fogalmazott: „A területi autonómiát emlegető politikusok nem értik meg, hogy a román nép egysége a románok lelkében lakozik.”
Bár nem nevezte meg a politikusokat, akikre utalt. Új elnöki mandátuma alatt ez az első alkalom, hogy az államfő elmarasztalóan szól azokról a politikusokról, akik autonómiát „emlegetnek”. Korábbi ötéves megbízatása alatt azonban az államfő több ízben is hevesen kirohant a területi önrendelkezés ellen.
Éppen egy évvel ezelőtt, 2009. február 2-i, Sólyom László magyar köztársasági elnöknél tett látogatásakor kijelentette: soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön. „Románia egységes nemzetállam, ez szerepel az alkotmányában is. Bukarest soha nem fogja elismerni a nemzetiségi kollektív jogokat, ugyanakkor fenntartja a nemzetiségek képviselőinek egyéni jogait” – hangsúlyozta akkor Băsescu, szavainak pedig nagy visszhangja volt Magyarországon és Romániában egyaránt. Majdnem egy évvel ezelőtt, március 15-e előtt pedig Sólyom László köztársasági elnök gépét nem engedte leszálni Marosvásárhelyen.
Tavaly nyáron Tusnádfürdőn füttykoncert kísérte az államfőnek azt a kijelentését, mely szerint az alkotmány szellemében Székelyudvarhelynek is csupán annyi autonómiája lehet, mint Tulceának vagy Caracalnak. A 20. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor meghívottjaként beszédet tartó Băsescu a hallgatóság reakcióját látva háromszor ismételte el az alaptörvény első cikkelyét, amely szerint Románia nemzetállam, szuverén és feloszthatatlan, ám minden alkalommal kifütyölte a hallgatóság.
Mindezek után érthetetlen, miért kampányoltak mellette és szavaztak rá a nemzeti tanácsok…
Ez lenne az az új fejezet, amely Orbán Viktor szerint Basescu megválasztása esetén nyílik a román-magyar kapcsolatban?
Nem tudom, végül is mindez érthető, vagy érthetetlen, mindenesetre érdemes ezen elgondolkodni.

(Hirszerk)

2010. február 05. | Fórum