2010. január
Hölgyeim és uraim! Kedves barátaim!
Az elmúlt húsz esztendőben megtett út hosszát felmérni lehetséges azzal is, hogy ránézünk egymásra, és kinek-kinek a ráncai elég pontosan mutatják az eltelt időt. Az időt igen, de életünk változásait talán kevésbé. Ahhoz, hogy ezeket a változásokat pontosan megbecsülhessük, szükséges visszatekinteni oda, ahonnan elindultunk, 1989 decemberére, vagy általában a két évtizeddel ezelőtti állapotokra. tovább »
2010. január 22. | Közéletünk |
Már húszéve annak, hogy a feszültségek a temesvári, majd a bukaresti robbanáshoz vezettek. Ez a jó alkalom arra, hogy sorozatot indítsunk az akkori szereplők visszaemlékezéseiről. Elsőnek Vida Gyula, a RMDSZ első elnöke, szilágysomlyói nyugalmazott képviselővel beszélgettünk erről az időszakról. tovább »
2010. január 22. | Közéletünk |
Január 19. és 31. között hetedik ízben rendezik meg a futsal Európa-bajnokságot, amelynek Magyarország, pontosabban a Papp László Budapest Sportaréna és a Debreceni Főnix Csarnok ad majd otthont. Ez lesz az első felnőtt torna, amelyet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Magyarországon rendez meg.
Sokak, így Ragadics Ferenc szerint, aki az UEFA futsal-bizottságának a tagja, Magyarország vigaszdíjként kapta meg a rendezési jogot, mivel már többször is lemaradt a nagypályás kontinensviadal megszervezéséről. tovább »
2010. január 22. | Sportvilág |
Csökkennek idén a közjegyzői illetékek ingatlanok adás-vétele esetén. A legnagyobb mértékű árcsökkentés a fővárosban tapasztalható, ahol akár negyven százalékkal is kevesebbet fizet az, aki idén vásárol lakást.
A kétszobás lakások ára például a Magheru körút, Victoria sugárút körzetében közel harminc ezer euróval csökkent, ezért számolnak fel a közjegyzők itt közel fele akkora honoráriumot, mint a tavaly. Azokban a kerületekben, ahol az árcsökkenés nem ilyen mértékű, a közjegyzői illeték 20-30 százalékkal kevesebb a 2009-es értékekhez képest. tovább »
2010. január 22. | Információ |
Tavaly 70 ezerrel csökkent az építkezések ágazatában dolgozó alkalmazottak száma: míg az év elején 420 000 személy dolgozott az iparban, év végére számuk 350 000-re csökkent, és továbbra is ez a tendencia, jelentette ki Laurenţiu Plosceanu, az Építkezési Vállalkozók Romániai Egyesületének elnöke. Kedden Plosceanu elmondta, tavaly több mint húszezer építőipari cég lett fizetésképtelen, felfüggesztette tevékenységét, vagy csődöt mondott.
2010. január 22. | Információ |
A környezetvédelmi alapból finanszíroznák egy olyan gépezet költségeinek bizonyos részét, amely másodpercek alatt présel pillepalackokból (PET) lemezt – nyilatkozta Borbély László környezetvédelmi miniszter a közszolgálati rádióban. A gépet, mely legtöbb 45 euróba kerül, nagyobb bevásárlóközpontokban, közintézményekben, iskolákban szerelnék fel – írta az Agerpres.
2010. január 22. | Információ |
Privatizálni kívánja a kormány a CFR Marfă vasúti teherszállítási vállalatot. A Wirtschaftsblatt című osztrák napilapnak Radu Berceanu román közlekedési miniszter elmondta, hogy még az idén végre kívánják hajtani a magánosítást. A lehetséges vevők között a Deutsche Bahn német vasúttársaságot és az osztrák szövetségi vasút Rail Cargo Austria nevű szállítmányozási cégét említette – írta az MTI.
2010. január 22. | Információ |
Kormányhatározat nyomán március 1-jétől az 1900 alkalmazottból 814 személyt bocsátanak el a CFR Kolozsvári Regionális Igazgatóságának teherfuvarozó részlegétől, miközben országos szinten 6380 emberüktől válnak meg. 2009 első öt hónapjában az árufuvarozási forgalom 58%-kal csökkent 2008 hasonló időszakához képest, és az országban 25 vasúti szállítási magánvállalat konkurenciája is súlyosbítja a kilátásokat. tovább »
2010. január 22. | Információ |
Egy év elteltével újra nőtt a román ipari termelés éves szinten novemberben, mindez pedig megerősíti azon kormányzati előrejelzést, mely szerint az ország gazdasága ebben az évben kimenekül a recesszióból.
A román ipari termelés éves szinten 3 százalékkal emelkedett novemberben, az októberi 1,5 százalékos csökkenés után. Havi szinten 1,7 százalékos volt a bővülés, mely már egyhuzamban a harmadik hónap volt. A növekvő nyugat-európai igényeknek köszönhetően az export 6,7 százalékkal emelkedett novemberben éves szinten.
A gazdaság a harmadik negyedévben éves szinten 7,1 százalékkal zsugorodott a második negyedévi 8,7 százalékos visszaesés után. Az ipar teljesítménye 3,6 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest.
2010. január 22. | Információ |
Egyetlen beiktatáson sem voltak olyan sokan, mint amikor Végh Sándor tette le a megye legfőbb kormánymegbízotti esküjét. A zilahi városháza tükörtermében nem volt elég szék az érdeklődők számára, sokan állva követték a magyar prefektus beiktatását. A kinevezés hivatalos része is eltért a szokásostól, mert Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter nem csak a kormányhatározatokat olvasta fel, hanem előtte ismertette a kormány lehetőségeit és szándékait az elkövetkező esztendőre. tovább »
2010. január 15. | Címlap |
RMDSZ
Zilahon
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, Seres Dénes képviselő előzetes bejelentkezés alapján minden pénteken 9.00-13.00 óra között fogadja az érdeklődőket Zilahon, a Kossuth u. 33. sz. alatti székházban. tovább »
2010. január 15. | Közérdekű |
Pályáztató: Corvinus Támogatásközvetítő Zrt
Határidő: 2010. március 1.
Célcsoport: Egyházak és intézményeik (5)
Típus: Vissza nem térítendő pénzügyi támogatás (117)
Szakmai terület: Környezetvédelem
Ország: Románia
A pályázat célja, hogy a Corvinus Zrt. egy olyan gondolatot támogasson, amely megvalósulásával segítené az Erdélyben található, jelenleg kihasználatlan egyházi földek komplex hasznosulását. tovább »
2010. január 15. | Közérdekű |
Megalakulásának húszéves évfordulóját ünnepli az RMDSZ. Ez alkalomból a Szövetség országos szervezete 2010. január 16-án, szombaton délután 5 órától ünnepi gálaműsort szervez a Kolozsvári Magyar Operában.
Az eseményen a Szövetség vezető tisztségviselői és egykori alapítói mellett nagyszámú meghívott is részt vesz.
Az évforduló alkalmából, a rendezvényen emlékplakettek átadására is sor kerül, amelyeket Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész készített. A Szövetség ugyanakkor két kiadványt is megjelentet: a „Húszéves az RMDSZ” című könyv a Szövetség két évtizedes történetét, összes dokumentumát, egykori és mai tisztségviselőinek névjegyzékét foglalja egybe; az „Évek és képek” című fotóalbum pedig közel 700 képben mutatja be az RMDSZ történetét a megalakulástól napjainkig.
2010. január 15. | Közéletünk |
Alig egy hete még mintegy 7.000 sertésinfluenza elleni oltás maradt meg Szilágy megyében. Az októberben kapott mintegy 11.000 adagból csak kevés kelt el. A megmaradt oltásokat kiosztották a háziorvosoknak és bárki igényelhette.
A hét elején viszont megrohanták az oltóközpontokat. Csak hétfőn és kedden hatezren oltatták be magukat. A közegészségügyi igazgatóság minden kórházban külön oltóközpontot hozott létre az igények kielégítésére.
Valószínűleg a sokat mediatizált népszerű színész tragédiája miatt növekedett meg az oltási kedv.
A Közegészségügyi Igazgatóság még kapott 8.000 adag oltást, és még újabb 10.000-et vár a bukaresti központtól.
Egyelőre a 16. életévüket betöltött személyek olthatók, de várják az 5 fölötti gyerekeknek beadható oltást is, ezt valószínűleg a hónap végéig megkapja a Közegészségügyi Igazgatóság.
J.L.
2010. január 15. | Közérdekű |
SZÁT Határozat 2010. január 11.
Az RMDSZ Alapszabályzata XV. fejezetének 75. cikkelye, f. pontja értelmében, a Szövetségi Állandó Tanács a következő személyeket jelölte államtitkári tisztségek betöltésére: Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium: Tánczos Barna, Kormányfőtitkár-helyettes: Gáti István, Gazdasági Minisztérium: Borbély Károly, Távközlési és Kommunikációs Minisztérium: Moldován József
A Szövetségi Állandó Tanács
Markó Béla elnök
Bukarest, 2010. január 11.
2010. január 15. | Közérdekű |
Új vezetőséget választott keddi ülésén az RMDSZ szenátusi frakciója. A döntés értelmében Fekete Szabó András váltja Markó Bélát a frakcióvezetői tisztségben, frakcióvezető-helyettes Gyerkó László, ezt a tisztséget eddig Fekete Szabó András töltötte be. A frakció titkára Bokor Tibor szenátor, aki Cseke Attilát váltja ebben a funkcióban.
2010. január 15. | Közéletünk |
Sógor Csaba az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak biztosításáról kérdezte az EB alapjogi biztos-jelöltasszonyát.
Január 11-én, hétfőn, az Európai Parlament (EP) képviselői megkezdték a 26 európai biztos-jelölt meghallgatását. Az EP-képviselők az uniós közösségi jogalkotás ellenőrzésének feladatát teljesítik, hiszen egyik legfontosabb hatáskörük megbizonyosodni, hogy a megfelelő emberek kerüljenek a megfelelő helyre az Európai Bizottságban. A biztos-jelöltek meghallgatását 7 munkanapba sűrítették. A tervek szerint a tisztelt ház a január 26-i speciális brüsszeli plenáris ülésén szavaz az Európai Bizottság (EB) jóváhagyásáról vagy elutasításáról. tovább »
2010. január 15. | Közéletünk |
Vasárnap délelőtt Cseke Attila egészségügyi miniszter iktatta be hivatalába Dézsi Attilát, Hunyad megye prefektusát. A dévai megyeházán megtartott ceremónián részt vett Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, jelen voltak a közintézmények vezetői, polgármesterek is. tovább »
2010. január 15. | Közéletünk |
Elkezdődtek Európa kulturális fővárosainak programsorozatai: Pécsen kezdődött az ünnepség, Essenben január 9–10. között ülték meg a nyitóbulit, míg Isztambulban a hivatalos kezdést 16-ra dátumozták. A németországi Ruhr-vidéken található Essenben, a dél-magyarországi Pécsen, valamint a Boszporusz két partján fekvő Isztambulban 2010-re tömérdek zenei, színházi, táncművészeti, filmes és irodalmi rendezvénysorozatot szerveznek. tovább »
2010. január 15. | Művelődés |
Egyházkerületi bibliaismereti vetélkedőt tartottak Magyarkécen. A harmadik alkalommal megszervezett ifjúsági rendezvényről címoldalas beszámolót közöl a lap idei második száma. A Harangszó vezércikkét ezúttal Kupán Árpád jegyzi, aki írásában Bocskai István életműve előtt tiszteleg. tovább »
2010. január 15. | Művelődés |
« Előző - Következő »