Több ezer vasúti alkalmazottat bocsátanak el
Kormányhatározat nyomán március 1-jétől az 1900 alkalmazottból 814 személyt bocsátanak el a CFR Kolozsvári Regionális Igazgatóságának teherfuvarozó részlegétől, miközben országos szinten 6380 emberüktől válnak meg. 2009 első öt hónapjában az árufuvarozási forgalom 58%-kal csökkent 2008 hasonló időszakához képest, és az országban 25 vasúti szállítási magánvállalat konkurenciája is súlyosbítja a kilátásokat.
A szakszervezeti vezetők a CFR vezetőségét hibáztatják a kialakult helyzetért, és nem tartják valószínűnek, hogy az utcára kerülő emberek egy éven belül más szakmákban kapjanak munkalehetőséget.
Radu Berceanu szállítási miniszter csak azoknak az elbocsátott vasúti alkalmazottaknak akar kiegyenlítéseket adni, akik a munkanélküliségi segély lejárta után sem kapnak új állást maguknak.
„Nem szeretném, ha olyan jellegű szociális védelemben részesülnének, amellyel szívese ülnek otthon. Azt javaslom, hogy elbocsátásukkor ne kapjanak semmit, ha nem sikerül új munkahelyet kapniuk, részesüljenek munkanélküli segélyben. Ha ennek lejárta után sem kapnak más állást, kapnak tőlünk kiegyenlítést” – magyarázta Berceanu.
Rámutatott még arra, hogy az Állami Vasutaktól elbocsátott alkalmazottak esetében átképző programokat fognak szervezni, és azok, akik nem vesznek részt ezeken, nem jogosultak majd a kiegyenlítő bérekre. A miniszter másrészt kijelentette, egyetértene a kiegyenlítések azonnali kifizetésével, ha ezek csupán három havi fizetést tennének ki. Berceanu ugyanakkor figyelmeztetett, hogy jelen helyzetben a sztrájk – a vasúti alkalmazottak megszokott lépése nagy veszélyt jelentene az Állami Vasutak teherszállítási vállalatára.
„Ha sztrájkolni fognak, lesznek olyan magánvállalatok, melyek azt mondják: «Nagyon jó, hogy sztrájkoltok, legalább mi vállalhatjuk a szerződéseket!»”–szögezte le a tárcavezető.
Iulian Măntescu, a Mozdonyvezetők Föderációjának elnöke a kijelentette, semmi biztosítéka nincs arra, hogy a teherszállító vállalattól elbocsátandó alkalmazottak kiegyenlítő fizetségeket kapjanak.
Az Állami Vasutaktól összesen 10 342 alkalmazottat bocsátanak el 13 vállalattól.
2010. január 22. | Információ