Csak az egységes fellépés lehet eredményes

Már húszéve annak, hogy a feszültségek a temesvári, majd a bukaresti robbanáshoz vezettek. Ez a jó alkalom arra, hogy sorozatot indítsunk az akkori szereplők visszaemlékezéseiről. Elsőnek Vida Gyula, a RMDSZ első elnöke, szilágysomlyói nyugalmazott képviselővel beszélgettünk erről az időszakról.

– December közepén már mindenki érezhette, hogy itt, Romániában is nőnek a feszültségek, és valami készülődik. De ez csak megérzés volt, konkrét és hiteles információkhoz nem juthattunk, mert mindent elzártak előlünk.
– De legalább a Szabad Európa Rádiót csak hallgatták sokan?
– Csak azt ismertük, amit a Szabad Európa rádióból hallottunk. Szilágysomlyón december 17-én reggel a vállalatok vezetőtanácsait összehívták a városi pártbizottság nagytermébe, köztük engem is, mert a tejipari vállalat főkönyvelője voltam. Egy Zilahról jött pártaktivista egy listáról felolvasta azokat a kötelező intézkedéseket, amelyeket a temesvári „huligánakciók” megismétlődésének elkerülését célozták volna. Ebben részletezték a vállalatok vezetőségének, a hadsereg illetve a rendőrség feladatait. A negyedik vagy ötödik pont arról szólt, hogy különösen a magyarok tevékenységét kell figyelni. Akkor nagyon ránézhettem, mert egy pillanatig megakadt, és azt mondta, pontosít: a magyarországi magyarok romániai tevékenységét kell figyelni. Ez volt az események súlyának első hivatalos elismerése.
– Hogyan élték meg a Ceausescu bukását?
– December 22-én délelőtt mindenki dolgozott. Már a temesvári első események után parancsnokságokat hoztak létre a gazdasági egységekben, pártaktivistákat és szekuritátés tiszteket küldtek ki, és nálunk is volt két ilyen „fejes”. A egyikre emlékszem, egy Stefanescu nevű volt a mezőgazdaságtól és egy megyei titkár. Egy kolléganőm mondta, hogy gyorsan menjek tévét nézni, mert éppen most hurrogják le Ceausescut, de akkoriban a vállalatnál csak két-három irodában volt televízió. Véletlenül abba az irodába nyitottam be, ahol ez a két küldött figyelte az eseményeket. Megdöbbentem, mennyire téveszméken éltek ezek az emberek, hiszen fel sem tudták fogni azt, hogy ez a valóságban megtörténhet. Diverzióra gyanakodtak, és keresték, hogy milyen antennát csatlakoztattak a televízióhoz.
Gyakorlatilag arra sem volt idő, hogy a hogyan továbbra gondoljunk. Zűrzavaros állapotok voltak.
Közben kitört a hisztéria, hogy jönnek a ceausescu-csapatok, a terroristák. Páncélos őrségeket hoztak létre a vállalatoknál, híresztelték, hogy idegen csapatok lépték át a határt. Tömeghisztériát kelltettek, őrtüzeket gyújtottak a helységek bejáratánál.
– Utólag hogyan értékelhetjük az eseményeket?
– Mai értékelésem utólag komoly szakértőkkel folytatott beszélgetések alapján alakult ki. Szerintük az áldozatok döntő többsége a televízió közvetlen közvetítése miatt vesztette életét, mert kialakult egy tömeghisztéria, és egymást lőtték az emberek.
– Szilágy megyei viszonylatban ez hogyan zajlott?
– Egy volt osztálytársam, a szilágysomlyói származású Sajter Sándor bíró felhívott, hogy nagy kezdeményezési gyűlést hívnak össze Zilahon, és menjek el én is. Nehéz helyzetem volt, mert a feleségem akkor súlyos műtét után volt, de azért elmentem. Az agyamban nem fordult meg, hogy politikai szerepet vállaljak, nem is volt kivel konzultáljak, mert annyira el voltunk szigetelve egymástól, hogy még a jóbarátok sem mertek ilyesmiről beszélni egymással.
– De már érződött a felszabadult légkör…
– Az ülésen a református templomban, amikor megkérdezték, ki akar hozzászólni, akkor mozgásba hoztak a visszafojtott indulatok. Mindnyájan tudtuk, hogy valamit tenni kell, mert a magyarság a társadalom peremére sodródott, az intézmény-rendszere teljesen lerobbant, megbomlasztották az egyházak intézményeit is. Gyakorlatilag semmiféle önvédelmi közképviselete nem volt a magyarságnak, teljesen ki volt szolgáltatva az állampolitikai nacio-nalizmusnak.
– A zilahi templomi gyűlésre azt követően került sor, miután Domokos Géza a televízióban bejelentette a romániai magyarok érdekvédelmi szövetségének megalakulási szándékát. Ennek kapcsán merült fel a Szilágy megyei szervezet megalakulása is.
– De annyira hiányos információink voltak, annyi szereplő lépett fel a tévében, hogy ez az egész távlati dolognak tűnt. Nem hittem, hogy a közeli napokban annyira fel fognak gyorsulni az események. Az akkori szereplésemre emlékezve – a mai napig sem tudom mi adott erőt, mert annyira meg voltunk félemlítve –, nem tudom mi adott erőt, hogy nyíltan elmondjam a véleményemet. Amikor kijöttem, többen megkérdezték: nem félek, hogy le fognak tartóztatni?
Fejest ugrottam a politikába – és mindenki tudja, aki részt vett mindebben – és nagyon kemény munka volt felépíteni és megszervezni ezt a megyei szervezetet.
– Decemberben a megyei szervezet egy ideiglenes szervezőbizottságot választott a helyi szervezetek létrehozására, a megyei közgyűlés küldötteinek kiválasztására – 100 lakosra egy küldött minden helyiségből, ez 52 falut és várost jelentett – utána a közgyűlés választotta meg áprilisban a teljesen legitim elnökséget, szintén Vida Gyula vezetésével.
– Ez az időszak teljes erőbevetést igényelt, állandóan hajszoltuk magunkat. Óriási különbség volt a román pártok és az RMDSZ megalakulása között. Az RMDSZ alulról építkezett, önszerveződéssel jött létre a tévében elhangzott szándéknyilatkozatot követően. Nem egy központilag megszervezett pártapparátust küldtek ki vidékre. Apparátus, logisztikai és pénzügyi alap nem létezett. Minden társadalmi összefogással – és túlzás nélkül állítom, hogy társadalmi akarattal – jött létre.
Az első hónapokban nagy volt a lelkesedés, de a marosvásárhelyi események után érzékeltem, hogy egyes emberek, akiket megfélemlített a kommunista rendszer, visszaléptek, óvatosabban viszonyultak hozzánk.
– A kezdeti időszakban a magyarok közötti legfontosabb kommunikációs eszközt kellet létrehozni, a már 1990. január 5-én megjelent megyei magyar újságot, hogy mindenkihez eljusson az információ.
– Tudjuk jól, hogy a háttérbeszorításunk leginkább a magyar nyelvű sajtót érintette. Szilágy megyében az idősebb emberek könnyes szemmel olvasták a Szilágysági Szó első számait, amely szabadon közölte a magyarság célkitűzéseinek meg-fogalmazását, és megpróbálta bekapcsolni magyarságot a demokratizálódás folyamatába. Ugyanakkor mindez nem jöhetett volna létre a magyarság érdekvédelmi szervezete ilyen gyorsan a történelmi egyházaink hathatós támogatása nélkül. Hiszen az egyetlen, ami megmaradt a magyarságnak, az egyház volt, amely anyanyelven működött. Majd minden helységben az RMDSZ a templomban alakult meg, itt kapott először otthont az RMDSZ, mert az állami intézményekből, a kultúrházakból, iskolákból kiszorítottak minket. Még működött a régi apparátus, az akkori vezetőség elképzelhetetlennek tartotta, hogy a magyarság érdekképviseleti alakuló ülésének vagy időszakos üléseinek helyet adjon. Szeretném kiemelni, hogy nem csak a reformtus és a katolikus egyház, hanem a baptista közösségek is indulásból támogatták a magyar összefogást. Akárhova mentem, a baptista lelkészek aktívan mozgósították híveiket. 1990-ben az első, alkotmányozó parlamenti választások voltak. Soha nem felejtem el, amit akkor tapasztaltam. Nem voltak sokszorosító gépeink. Csak a Szilágysági Szó volt az egyetlen tömegtájékoztatási eszköz a megyében, de ez nem jutott el mindenkihez. A választási felhívások sokszorosításra a krasznai baptista egyház lelkésze telefonált: kaptak egy fénymásolót, és vállalják a szórólapok sokszorosítását. Régi típusú gép volt, a lelkipásztor felesége egész éjszaka térdelve adagolta a papírt a gépbe, mert segíteni akartak.
Az egész szervezés hihetetlen lelkesedés és szolidaritás szellemében zajlott, amely óriási mozgatóerővel bírt. Sajnos, keserű szájízzel állapíthatom meg, hogy ez a lelkesedés lanyhult. Valószínűleg, hogy ez általános jelenség, nem csak a magyar közösségekre vonatkoztatható.
– A magyarság szerveződésének hatására a román politikai palettán is megjelentek és felerősödtek a szélsőségesek.
– Azok, akik a kilencvenes évek elején forradalmároknak tartották magukat, részt vettek a Caeusescu-diktatúra megdöntésében, utána elképzelhetetlennek tartották a magyarság közösségi intézményrendszerének újraépítését, a politikai és érdekképviseleti szervezetének létét. Azt gondolták, hogy a minket megszorító intézkedések enyhítésével betömik a szánkat. Ilyen légkörben kellett akkor működni.
– 1990 májusában volt az első parlamenti választás, amely két évre szólt. Feladata volt az alkotmány, a helyi közigazgatási törvény, illetve a választási törvény megalkotása. Ebben már képviselőként vett részt. Milyen volt a hangulat az első romániai parlamentben?
– Nagyon feszült volt a légkör, általános volt a magyarellenesség. Elképzelhetetlennek tartották, hogy mi politikai követeléseket fogalmazzunk meg az Alkotmánnyal, a demokratikus jogokkal kapcsolatban. Képtelenségnek tartották azt, hogy a kollektív jogok bármiféle vetülete vagy az anyanyelv szabad használatának szavatolása bekerüljön az Alkotmányba. Azt sem tudták elképzelni, hogy a magyarság számarányához mérten képviseltethesse magát a helyi és a központi közigazgatásban.
Az első nagy konfliktus az Alkotmány megszerkesztésekor robbant ki, mert teljesen elzárkóztak a magyarság létkérdéseit érintő problémák demokratikus szabályozásától – kiindulva a nemzetállam fogalmától, amely a legnagyobb akadálya kollektív jogok elismerésének. Aki nem vett ebben részt, az kívülről elégedetlenkedhet, de akkor senki nem tudott volna ennél az eredményeknél többet kiharcolni a törvényhozásban. A parlamentben naponta szembesültünk a támadásokkal. Bármilyen jó, európai javaslattal álltunk elő, minden oldalról támadtak bennünket. Megpróbálták elszigetelni az RMDSZ-t. Szerintem ebben még érezhető volt a kommunista erők, a szekuritáté visszavágása. Ezt még Szilágy megyében is éreztük. A helyi román nyelvű lapok mindenbe belekötöttek, kritizálták a magyarság igényeinek megfogalmazásait. Engem személyesen is támadtak, fasisztának, horthystának neveztek.
Amikor a helyi közigazgatási törvényhez fűztünk módosításokat, a parlamentben az anyanyelvhasználat kibővítésével próbálkoztunk. Akkor a Ceausescu rendszer közigazgatási törvényére hivatkoztam, amely sokkal demokratikusabb szabályrendszert tartalmazott, mint az 1990-es tervezet – az más kérdés, hogy a gyakorlatban ezt soha nem alkalmazták, de hivatkozási alapként használtuk. Abban szerepelt a helyi közigazgatásban az anyanyelvhasználat joga – írásban és szóban. Rámutattam arra, hogy ez a tervezet visszalépést jelent a diktatúrához képest. Akkor minket kikiáltottak hazaárulóknak, mert a jogállamiság felé akartuk terelni az országot.
Ebben az időszakban ilyen hangulat volt a romániai parlamentben, csak ezt sokan elfelejtik és keveslik eredményeinket.                                           (Folytatás a 6. oldalon)
(Folytatás az 5. oldalról)
De nem tudom ki tehetett volna többet, amikor egyetlen politikai párt sem vállalta fel a velünk való közösséget, még a legdemokratikusabbank tűnő pártok sem merték felvállalni a magyarokkal a közösséget. Az RMDSZ-t kivétel nélkül minden párt púpnak érezte a hátán. Emiatt szorult ellenzékbe a magyarság érdekképviselete.
Az első áttörés 1996-ban történt, hat évi következetes és józan politizálás után partneri viszony kezdett körvonalazódni a parlamentben, de szereplésünket végig kísérte a nyíltan ki nem mondott, de a mindennapi parlamenti munkában megnyilvánuló szándék, miszerint a magyarság érdekképviseletét a lehető legszűkebb mozgástérre kell korlátozni. Később, az alkotmánymódosításkor sem sikerült a nemzetállam fogalmát törölni, ezt minden párt részéről ellenezték. Mindez a mai napig is megmaradt. Vannak időközi koalíciós partnereink, de csak bizonyos határokig.
– Ez talán a földtörvény alkalmazásában is magnyilvánult, hiszen a tulajdonjog azt illette, akitől elkobozták.
– Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez korszakalkotó áttörés volt az általános restitúciós törvénnyel együtt. Eleinte csak korlátozott formában sikerült elfogadtatni, de az évek folyamán a kormánykoalícióban folyamatosan tudtuk bővíteni. Az RMDSZ kezdeményezte az egyéni és az intézményes restitúciós törvényeket, mert azért lehetett a társadalom peremére szorítani a magyarságot, mert felszámolták egyházaink intézményfenntartó, önfenntartását szolgáló anyagi bázisát. Az államosítással és a kollektivizálással az egész magyarságot elszakították az önállóságát jelentő anyagi bázisától.
Tudtuk: ennek az anyagi bázisnak újrateremtése létkérdés számunkra és független intézményeink számára. Annak ellenére, hogy rengeteg kritika érte az RMDSZ-t a törvény miatt – a későbbi módosításokkal együtt, de fenntartom azt a véleményemet, hogy ez az adott lehetőségekhez képest jó törvény volt, előrelépést tett lehetővé. Az RMDSZ minden elvárást csak az adott lehetőségek szintjén tud teljesíteni, bárki is követel tőle ennél többet. Ez a törvény akkor óriási teljesítménynek minősült.
– Tehát megpróbálta a behatárolt mozgástérben feszíteni a határokat.
– Igen, de nem csak a jogalkotásban! Oroszlánrészt vállalt a magyarság konkrét jogi érdekképviseletének helyi meg-szervezésében különböző tanácsadói intézményeken keresztül. Szenátori és képviselői irodáink tevékenysége hosszú éveken keresztül a jogi segítségnyújtásban konkretizálódott. Ebben a magyar hetilapunk is oroszlánrészt vállalt. Egyetlen sajtóorgánum sem ismertetett olyan részletesen, magyarázatokkal és kitöltendő űrlapmodellekkel együtt egy törvényt, mint a Szilágyság. Ezt egyházaink is felkarolták, és gyakorlatilag mindenkihez eljutott.
Komoly erőpróba volt az oktatási törvény megalkotása is, nagy politikai küzdelem eredménye volt. A jelenlegi formája sok lehetőséget biztosít, de még sok esetben tökéletesíthető, de akkor ez volt a maximum elérhető eredmény.
A másik nagy próbakő a közigazgatási törvény volt. Megalkotásában felhasználtuk az Európában használatos joggyakorlatot. Az eredeti autonómiaellenes változathoz képest sikerült valamennyire csiszolni, módosítani, és végül – véleményem szerint – nagy horderejű lett Romániában. Gyakorlatilag ennek alapján vette kezébe a hatalmat a helyi közigazgatásokban a magyarság. Ahol pedig nem voltunk többségben, ott is meghatározó módon tudtuk befolyásolni a döntéseket.
Ezt a harcot 1990-től 2004-ig folytattam.
Az eltelt évek alatt változott a magyarság körüli hangulat. Igazságtalanság lenne azt mondani, hogy nem történt előrelépés. Változott a gondolkodásmód, és manapság egyenrangú politikai partnerként kezelik a romániai pártok. Eleinte próbálták csökkenteni az RMDSZ lehetőségeit, de mára kivívott a magyarság magának egy valós fajsúlyt, amelyet most már a mindenkori romániai kormány és parlament is figyelembe vesz.
– Minek köszönhetjük az eredményt?
– Az RMDSZ kezdeményezői és szervezői minőségi emberek voltak. Jellemző, hogy a magyar értelmiség teljes egésze az RMDSZ mellé állt. Ez az évek folyamán olyan pozitív kiválasztódáshoz vezetett, amely fokozta ezt a minőséget, és jól felkészült emberek kerültek a parlamentbe, a kormányba. Ez Szilágy megyében a helyi közigazgatások többségére is jellemző. Román kollégák számtalanszor elmondták, hogy irigylik a magyar közösségek szervezettségét és eredményességét.
1996-ban a Demokratikus Konvenció keretében Csóka Tibort nevezték ki prefektusnak, akkor a parasztpárt megyei elnöke, Puscas doktor ordítozott, a román nemzet megcsúfolásának nevezte ezt a tényt. Kész ingyencirkuszt rendezett. Három nap után leváltották…
Ehhez képest most óriási minőségi változása történt. A helyi nacionalista erők visszaszorultak, most elfogadták a magyar prefektus kinevezését Szilágy megye élére.
Az RMDSZ-nek az elmúlt 20 év alatt megyei és országos viszonylatban is nőtt a politikai súlya. Képviselői minden szinten szakmai tudásukkal olyan elismerésre tettek szert, hogy ma már felnéznek az RMDSZ-re. Ezelőtt 20 évvel még lenézték az RMDSZ-t, most felnéznek rá.
Az érdekképviselet 10. évfordulóján a zilahi református templomban már megfogalmaztam: az eltelt időszak göröngyös útján sok ismeretlennel találkoztunk. A politika területei teljesen ismeretlenek voltak számunkra. Le kellett küzdjük tapasztalatlanságunkat, környezetünk ellenszenvét. Az RMDSZ-t jogosan kritizálhatják, vannak hiányosságai, vitatható döntései, de egy biztos: a Szövetség hűséges és elkötelezett érdekvédelmi kiállását senki sem kérdőjelezheti meg!
A másik fontos dolog: az utóbbi években sokan jelentkeztek a magyarság politikai pluralizmusának igényével. Ez nagyon szépen hangzik, de a gyakorlatban kérdés, hogy célravezető! Egy parlamenti vagy helyhatósági választáson a magyar kisebbség egységesen kell fellépjen, ha egyáltalán szóhoz akar jutni, a saját dolgait is érintő kérdésekben. Az összefogás hiányának következményeit Szlovákiában tapasztalják a magyarok. Meglehet, nálunk is néhányan ezt szeretnék elérni. Hangsúlyozom: az RMDSZ döntéshozatali mechanizmusa vitatható, lehet, hogy – mint minden pártban – kialakultak személyes kapcsolatok, de ezek eltörpülnek az egységes kiállás és fellépés fontossága mellett. Ezeket a hibákat a belső szervezési keretekben ki lehet javítani. Meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarság csak akkor lehet eredményes az érdekvédelem, a közképviselet és a kollektív jogok kivívásának területén, ha egységesen tud fellépni.
A közeljövő erőpróbája ezen a téren az alkotmánymódosítás, a nemzetállam fogalmának a valós helyzetre való igazítása, az autonómia különböző formáinak jogi elismertetése.
– Mindezt a romániai parlamentbe kell elérni, parlamenti többséget kell kialakítani ehhez, másképpen szélmalomharcról beszélhetünk.
– Tudom, ez sok konfliktussal jár, de az RMDSZ nyíltan megfogalmazta politikai hitvallását. Időbe telik megvalósítása, de például a helyi közigazgatási törvény is most már sokkal használhatóbb, mint ami 1990-ben létrejött.
– Az autonómia gyakorlatában járható út lenne a decentralizáció?
– Mindenképpen, de az erdélyi magyarság fogyásának megállítására a székelység területi autonómiájára is szükség van. Remélem, a kulturális autonómia korábban létrejön, erre megvannak a reális lehetőségek. Úgy látom, hogy a mostani kormánypárttal kötött megegyezésben már létezik a kisebbségi törvény valós megtárgyalásának esélye, ez is előrelépést jelentene.
Négy éve befejeztem az aktív politizálást, de figyelemmel kísérem az eseményeket, és azt látom, hogy az RMDSZ-re minden politikai pártnak szüksége van. Ez nagy eredmény! Ez már valós alap arra, hogy az RMDSZ továbbra is aktív és meghatározó zerepet töltsön be a romániai politikai életben,  mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy eredményeket érjünk el. Ezt mindeddig még egyetlen kárpát-medencei ország kisebbségi képviselete sem mondhatja el magáról. Néhány esetben önhibájukon kívül, néhány esetben viszont az összefogás kompromisszum kényszerének felismerése hiányában vesztettek el minden politikai befolyást a saját életüket is érintő eseményekre.
– Hosszú politikai tapasztalata alapján most mit tanácsolna az érdekképviseleti szervezetnek?
– Tovább kellene fejleszteni az önszerveződési képességeit.
– Az ellenzék integrálására gondol?
– Ez talán nem járható út. Az RMDSZ-ben most is működnek platformok, amelyek keretében a különböző vélemények teret kapnak.
– Szilágy megyében sem volt hajlandó elfogadni a demokrácia alaptörvényét a kisebbségi véleményt képviselő réteg…
– Márpedig mostanáig a politika-tudomány nem talált ki jobb döntéshozatalai módszert, mint a többségi vélemény érvényesítését (ez az egyházak többségében is így van). Meg lehet hallgatni a véleményeket, de az elképzelhetetlen, hogy egy demokratikus jogberendezkedésben a kisebbség diktatúrája érvényesüljön. Egy demokratikus fórumrendszerben csak a többségi szavazat jogosultsága létezhet, amely egy közösségben minden ellenvéleményt képviselő számára kötelező. Ez ellenvéleményük mellet kitartóknak nincs semmiféle legitimációja, ezt közösség elenyésző kisebbségi szavazata bizonyítja.
Jól tudjuk, hogy a más szerveződési formában tevékenykedőkben a sértődöttség dolgozik, mert nem kapták meg a közösség többségi támogatását. Háttérbe szorítottnak érezték magukat. Nagyrészt önhibájukból, de ezért az egész közösség vesszen? Ha valaki a közösségért tenni akar, akkor az RMDSZ-en belül erre minden lehetősége meg van.
Húsz év politikai gyakorlat tapasztalatainak távlatából mondom, hogy az RMDSZ egységes politikai fellépését és súlyát nem szabad csökkenteni! Eddig minden eredményünk ennek köszönhető. Semmiképpen nem szabad megengedni a Szövetség szétzilálását! Ha ez bekövetkezik, teljesen lehetetlenné teszi a magyarság részvételét a demokratikus döntéshozatali fórumokon, és a szlovákiai megosztott magyarság sorsára juthatunk. Szerintem az RMDSZ szervezeti egységének feladása politikai öngyilkosságot jelent. Számomra a mi helyzetünkben a politikai demokrácia és sokszínűség csak a magyarság érdekképviseletének keretében létjogosult, másképpen már idegen, nem magyar érdekeket szolgál.
– Ilyen nagy tapasztalat alapján mit ajánl a szervezetnek a jövőre nézve?
– Fontosnak tartom az időbeni nemzedékváltást, a megfelelő fiatalok kipróbálását és hatékonyságuk érvényesítését a politikában és a közigazgatásban. Másképpen sérül a politikai folyamatosság és hatékonyság.
Sok sikert kívánok az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének. Meggyőződésem, hogy a szervezet jövőben is olyan hittel és elkötelezettséggel fog dolgozni, mint mostanáig. Állítom, hogy országos viszonylatban is megalakulásától kezdve, az elmúlt 20 év alatt Erdély szerte kevés olyan eredményes érdekképviseleti szervezet van, mint a Szilágy megyei. Ennek folytatását kívánom az egész Szilágy megyei magyarságnak.

Lejegyezte: Józsa László

2010. január 22. | Közéletünk