2010. január 22.

Húszéves évfordulóját ünnepelte az RMDSZ Kolozsváron

,A magyarság nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát építeni nem lehet”

Az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát építeni nem lehet, az RMDSZ nélkül továbbra sem lehet jelentős változást végigvinni Romániában – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi rendezvényen, Kolozsváron. tovább »

2010. január 22. | Címlap |

Szilágy megyéből

Vida Gyula, az RMDSZ első elnöke és parlamenti képviselője,
Seres Dénes képviselő, a szervezet elnöke,
Fekete Szabó András szenátor,
Csóka Tibor, a megyei tanács elnöke,
Boncidai Csaba, Perecsen polgár-mestere,
Dombi Attila, Sarmaság polgár-mestere,
Domokos Ferenc, az RMDSZ szilágycsehi szervezetének elnöke,
Faluvégi Ferenc, Kárásztelek polgár-mestere,
Szoboszlai Attila, a kémeri szervezet elnöke és nem utolsó sorban
Pop Imre, Kraszna polgármestere
vehette át a kitüntető emléklapot.

2010. január 22. | Címlap |

Fogadóórák

RMDSZ
Zilahon
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, Seres Dénes képviselő előzetes bejelentkezés alapján minden pénteken 9.00-13.00 óra között fogadja az érdeklődőket Zilahon, a Kossuth u. 33. sz. alatti székházban. tovább »

2010. január 22. | Közérdekű |

Az ELECTRICA Rt zilahi áramelosztó fiókvállalata

KÖZLEMÉNY
Értesítjük a Szilágy megyei áramfogyasztókat, hogy az előre tervezett karbantartó, műszaki javító, környezetrendezési munkálatok miatt 2010. január 22-29. közötti időszakban áramkimaradások várhatók, de a lehetőségek szerint ezt kerüljük. tovább »

2010. január 22. | Közérdekű |

TRANSURBIS RT

Versenyvizsgát hirdet
A zilahi tömegközlekedési vállalat 2010. február 09-én 10.00 órakor versenyvizsgát tart székhelyén Zilahon, a Fabricii u. 10. sz. alatti székhelyén 6 D. kategóriás járművezetői állásra, amely meghatározott időre, 3 hónapra tölthető be.
Könyvészeti anyagot és további felvilágosítást kaphatnak az érdeklődők a vállalat székhelyén, vagy a 0260/617-790 telefonon.
A jelentkezéseket 2010. február 03-ig fogadják a vállalat székhelyén.

Muresan Ioan Ionel
vezérigazgató

2010. január 22. | Közérdekű |

Sikeres román biztosjelölt

Dacian Ciolos édesanyja perecseni. Sokat járt nagyszüleinél, vakációit rendszeresen ott töltötte. Nemrégen a hagymafesztiválon is részt vett.
Brüsszelben kissé szokatlan módon, tapssal zárult Dacian Cioloş kijelölt agrárbiztos pénteki meghallgatása az Európai Parlamentben. A mezőgazdasági szakbizottság tagjai így nyilvánították ki azt, hogy Románia jelöltjét egyöntetűen alkalmasnak találják a tisztség betöltésére. tovább »

2010. január 22. | Közéletünk |

Tiszta birtokviszonyokat kell teremteni

Elfogadhatatlan, hogy öt évvel a 247-es földtörvény alkalmazása után még mindig legyenek megoldatlan ügyek. tovább »

2010. január 22. | Közéletünk |

Lapzárta

Kedden délután az RMSZ Szilágy megyei szervezetének vezetősége a megyei szintű koalíciós tárgyalásokon megállapodott partnereivel abban, hogy együttműködnek. Ugyanakkor az RMDSZ nem bontja fel eddigi szövetségeseivel kötött megállapodásait. Továbbra is minden olyan kezdeményezést támogat, amely a megye lakosságának érdekeit szolgálja. A tárgyaláson egyezség született arról is, hogy az intézmények vezetői tisztségébe számarányának megfelelően képviseltesse magát a magyarság. Ennek értelmében öt igazgatói és hét aligazgatói tisztségben magyarok lesznek. tovább »

2010. január 22. | Közéletünk |

A Magyar Kultúra Napja

Január 22.
A Himnusz születésnapja
A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Ezen napon tüntetik ki a pedagógusokat is 1993 óta. tovább »

2010. január 22. | Művelődés |

Így ünnepeltek a szilágyzoványi Ciberkék

A „Ciberke” néptánccsoport  ünneplését Szenteste, a templomban kezdte, ahol hallgattuk az istentisztelet során elhangzott üdvüzenetet, hogy Megváltónk megszületett. Ezt követően szeretettel néztük és hallgattuk végig az óvodások és az  I-IV. osztály karácsonyi műsorát. Templomozás után megbeszéltük, hogy 9 órakor elindulunk kántálni, megőrizve és ápolva ezzel népszokásunkat, amely ha nem ápoljuk, a feledésbe merül. tovább »

2010. január 22. | Vidékeink |

Sarmaság felzárkózik

Sarmaság a fejlődő községek soraiba tartozik. Az elmúlt évben a munkálatok, felújítások révén mind a községközpont, mind a hozzá tartozó falvak számos változáson mentek keresztül. Dombi Attila polgármester elmondta, hogy 2009-ben a község területén leköveztek 20 km-nyi utcát, kitakarítottak 8 szeméttelepet, sáncokat, a zilahi patak 2 km-nyi területét, ezáltal sikerül megmenteni a lakosságot az árvízektől. Kibővítették a szennyvízhálózatot 5 km-nyi szakaszon, és felújították a helyi napközi otthon épületét. tovább »

2010. január 22. | Vidékeink |

Markó Béla szövetségi elnök beszéde

Hölgyeim és uraim! Kedves barátaim!

Az elmúlt húsz esztendőben megtett út hosszát felmérni lehetséges azzal is, hogy ránézünk egymásra, és kinek-kinek a ráncai elég pontosan mutatják az eltelt időt. Az időt igen, de életünk változásait talán kevésbé. Ahhoz, hogy ezeket a változásokat pontosan megbecsülhessük, szükséges visszatekinteni oda, ahonnan elindultunk, 1989 decemberére, vagy általában a két évtizeddel ezelőtti állapotokra. tovább »

2010. január 22. | Közéletünk |

Csak az egységes fellépés lehet eredményes

Már húszéve annak, hogy a feszültségek a temesvári, majd a bukaresti robbanáshoz vezettek. Ez a jó alkalom arra, hogy sorozatot indítsunk az akkori szereplők visszaemlékezéseiről. Elsőnek Vida Gyula, a RMDSZ első elnöke, szilágysomlyói nyugalmazott képviselővel beszélgettünk erről az időszakról. tovább »

2010. január 22. | Közéletünk |

Futsal-uralom Magyarországon

Január 19. és 31. között hetedik ízben rendezik meg a futsal Európa-bajnokságot, amelynek Magyarország, pontosabban a Papp László Budapest Sportaréna és a Debreceni Főnix Csarnok ad majd otthont. Ez lesz az első felnőtt torna, amelyet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Magyarországon rendez meg.
Sokak, így Ragadics Ferenc szerint, aki az UEFA futsal-bizottságának a tagja, Magyarország vigaszdíjként kapta meg a rendezési jogot, mivel már többször is lemaradt a nagypályás kontinensviadal megszervezéséről. tovább »

2010. január 22. | Sportvilág |

Olcsóbb a lakásadásvétel

Csökkennek idén a közjegyzői illetékek ingatlanok adás-vétele esetén. A legnagyobb mértékű árcsökkentés a fővárosban tapasztalható, ahol akár negyven százalékkal is kevesebbet fizet az, aki idén vásárol lakást.
A kétszobás lakások ára például a Magheru körút, Victoria sugárút körzetében közel harminc ezer euróval csökkent, ezért számolnak fel a közjegyzők itt közel fele akkora honoráriumot, mint a tavaly. Azokban a kerületekben, ahol az árcsökkenés nem ilyen mértékű, a közjegyzői illeték 20-30 százalékkal kevesebb a 2009-es értékekhez képest. tovább »

2010. január 22. | Információ |

70 ezerrel csökkent az építkezésben dolgozók száma

Tavaly 70 ezerrel csökkent az építkezések ágazatában dolgozó alkalmazottak száma: míg az év elején 420 000 személy dolgozott az iparban, év végére számuk 350 000-re csökkent, és továbbra is ez a tendencia, jelentette ki Laurenţiu Plosceanu, az Építkezési Vállalkozók Romániai Egyesületének elnöke. Kedden Plosceanu elmondta, tavaly több mint húszezer építőipari cég lett fizetésképtelen, felfüggesztette tevékenységét, vagy csődöt mondott.

2010. január 22. | Információ |

Pillepalack-projekt

A környezetvédelmi alapból finanszíroznák egy olyan gépezet költségeinek bizonyos részét, amely másodpercek alatt présel pillepalackokból (PET) lemezt – nyilatkozta Borbély László környezetvédelmi miniszter a közszolgálati rádióban. A gépet, mely legtöbb 45 euróba kerül, nagyobb bevásárlóközpontokban, közintézményekben, iskolákban szerelnék fel – írta az Agerpres.

2010. január 22. | Információ |

Eladó a CFR Marfă

Privatizálni kívánja a kormány a CFR Marfă vasúti teherszállítási vállalatot. A Wirtschaftsblatt című osztrák napilapnak Radu Berceanu román közlekedési miniszter elmondta, hogy még az idén végre kívánják hajtani a magánosítást. A lehetséges vevők között a Deutsche Bahn német vasúttársaságot és az osztrák szövetségi vasút Rail Cargo Austria nevű szállítmányozási cégét említette – írta az MTI.

2010. január 22. | Információ |

Több ezer vasúti alkalmazottat bocsátanak el

Kormányhatározat nyomán március 1-jétől az 1900 alkalmazottból 814 személyt bocsátanak el a CFR Kolozsvári Regionális Igazgatóságának teherfuvarozó részlegétől, miközben országos szinten 6380 emberüktől válnak meg. 2009 első öt hónapjában az árufuvarozási forgalom 58%-kal csökkent 2008 hasonló időszakához képest, és az országban 25 vasúti szállítási magánvállalat konkurenciája is súlyosbítja a kilátásokat. tovább »

2010. január 22. | Információ |

Nőtt a román ipari termelés

Egy év elteltével újra nőtt a román ipari termelés éves szinten novemberben, mindez pedig megerősíti azon kormányzati előrejelzést, mely szerint az ország gazdasága ebben az évben kimenekül a recesszióból.
A román ipari termelés éves szinten 3 százalékkal emelkedett novemberben, az októberi 1,5 százalékos csökkenés után. Havi szinten 1,7 százalékos volt a bővülés, mely már egyhuzamban a harmadik hónap volt. A növekvő nyugat-európai igényeknek köszönhetően az export 6,7 százalékkal emelkedett novemberben éves szinten.
A gazdaság a harmadik negyedévben éves szinten 7,1 százalékkal zsugorodott a második negyedévi 8,7 százalékos visszaesés után. Az ipar teljesítménye 3,6 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest.

2010. január 22. | Információ |