2010. január 15.
„Ha megmarad a jelenlegi, a GDP 1,4 százalékát kitevő büdzsé, a mezőgazdasági kitermelés körülbelül 70 százaléka megszűnik és több mint 10 000 alkalmazott marad munka nélkül” – jelentette ki Ştefan Niculae Agrostar-elnök pénteken Mihail Dumitru mezőgazdasági miniszterrel való találkozása után.
Az Agrostar Szakszervezeti Föderáció elnöke azt kérte, hogy a GDP 1,4 százalékáról 4 százalékra emeljék a tárca büdzséjét, azaz a tervezetben szereplő 9,87 milliárd lejről 36 milliárd lejre. tovább »
2010. január 15. | Közérdekű |
Hivatalosan is meghosszabbították az Első ház program működését, ám a kormány az ösztönzőcsomag alapos módosítását tervezi az elkövetkező hónapokra, miután többoldalú tárgyalásokat folytatott befektetőkkel és bankszakemberekkel. tovább »
2010. január 15. | Közérdekű |
www.infopacienti.ro oldalon, ahol a jobb egészségügyi ellátásért lehet kampányolni. Az itt közölt dokumentum a román egészségügy betegközponttú átalakítására tesz javaslatokat.
A szövegváltozat véglegesítésére nyilvános vitában december utolsó két hetében, a Páciensek Országos Konferenciájára március 11-13. között kerül sor. Az egyeztetést a Sănătatea Media Group kezdeményezte, és a beérkező javaslatok alapján ugyanez a szervezet véglegesítette. A szervezet vezetője a kampány indításakor emlékeztetett, március a betegek hónapja Romániában.
(úmsz)
2010. január 15. | Közérdekű |
Több eddigi mezőgazdasági támogatási forma szűnik meg 2010-ben, köztük a baromfi és sertéstenyésztőket célzók, valamint a termőterület bérbeadását célzó támogatás is megszűnik.
Az Európai Unió döntése alapján megszűnnek az állami támogatások a mezőgazdasági szektorban. Ezentúl így nem lesz szubvenció a tejre, sertés- és baromfihúsra, gázolajra vagy öntözésre. Ezek a támogatási formák ugyanis tiltott állami támogatásnak minősülnek az Unióban, amellyel a tagországok egymás ellen segítik a gazdáikat.
Hasonlóan megszűnik az árendába adott területek után járó támogatás is: a már bérbeadott területek után lesz továbbra is segély, de új területekre már nem fogad a minisztérium kéréseket.
2010. január 15. | Információ |
Kilenc lejjel, 0,9 százalékkal csökkent novemberben a nettó átlagbér októberhez képest, az 1366 lejes érték viszont 0,4 százalékkal magasabb a 2008 novemberinél, közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az átlagbér a pénzügyi közvetítői ágazatokban a legmagasabb, és a vendéglátóiparban a legalacsonyabb.
A bruttó átlagbér 1866 lej volt, 0,8 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal előtte.
2010. január 15. | Információ |
A Scaniával versenyző Qualisport tagjai szinte végig vezettek.
A második alkalommal megrendezett „pót-Dakar”, az Africa Eco Race remek magyar sikerrel zárult vasárnap: a Qualisport csapata szinte végig vezetve, majd öt órás előnnyel nyerte meg a kamionosok Marokkón, Mauritánián és Szenegálon keresztül vezető versenyét. tovább »
2010. január 15. | Sportvilág |
Január hetedikétől azok a személyek, akik 90 napnál kevesebbet szeretnének eltölteni Törökország területén, nem kell vízumot kérniük a követségtől - tette közzé a Külügyminisztérium.
A rendelet csak a román állampolgársággal rendelkező személyek számára érvényes, és Törökország területére érvényes útlevéllel lehet belépni. A Külügyminisztérium arra is felhívja a lakosok figyelmét, hogy törökországi utazásukra vigyék magukkal a személy azonosságit is, amely több adatot tartalmaz, mint az útlevél. Ugyanis az elmúlt időszakban a török hatóságok olyan román állampolgárokat tartóztattak le, akiknek neve hasonló volt olyan román állampolgárok nevéhez, akik bűncselekményeket követtek el Törökország területén. A személyazonossági igazolvány pedig segíti tisztázni a hasonló helyzeteket.
Nem utolsó sorban a hatóság arra is felkéri a román állampolgárokat, hogy addig ne utazzanak külföldre, amíg meg nem kötnek egy utazási, egészségügyi és életbiztosítást.
2010. január 15. | Információ |
Egy miniszteri rendelet szerint péntektől ellenőrizni fogják a megyei egészségügyi igazgatóságok és a kórházak költségvetését. Ezek az intézetek ezentúl nyilvánosságra kell hozzák a saját honlapjukon a bevételeiket és a kiadásaikat, az Egészségügyi Biztosító Pénztárral kötött szerződéseket és több más, a működésükre vonatkozó dokumentumot is. A program célja a közpénzek elköltésének nyomon követése.
(erdély fm)
2010. január 15. | Információ |
Mintegy kilencvenhárom millió eurós forgalmat bonyolított le a romániai elektronikus kereskedelem 2009-ben, hetvenöt százalékkal többet az előző évhez képest – adta hírül a RomCard adataira hivatkozva a Mediafax.
A banki átutalással interneten bonyolított tranzakciók száma megkétszereződött 2008-hoz képest, az ágazatban azonban további növekedési potenciál rejlik.
2010. január 15. | Információ |
Februártól csökken a munkanélküliség, jelentette ki Silviu Bian, az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal (ANOFM) elnöke a napokban Gyulafehérváron, titkos stratégiákra utalva. Bian szerint a közeljövőben jobban utánanéznek a mellékkereseti forrásoknak is, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Országos Statisztikai Hivatal 2009-es előrejelzése a nyolcszázezer munkanélküliről nem igazolódott be.
2010. január 15. | Információ |
Hatezer-nyolcszáz alkalmazottjától válik meg a román vasút áruszállítási részlege március első felében – közölte a CFR illetékese.
Az Agerpres szerint a vasút-átszervezési folyamat eredményeképpen az utasszállítási és központi részlegről is 1370 illetve ezer főt bocsátanak el.
2010. január 15. | Információ |
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) vállalat a médiában megjelent híreszteléseket, miszerint Verespatakra tervezett aranykitermelési projektjéhez egymilliárd euró értékű állami segítségben részesülne – számolt be róla az Agerpres. A kormány azon elhatározására, hogy belefoglalták a 2010-es programba az aranykitermelési projektet, Dragoş Tănase, az RMGC elnöke úgy reagált: ez egyik jele az elöljárók észhez térésének, amikor a válság elleni fellépés érdekében az államnak nagy szüksége van a verespataki projektből származó bevételekre.
2010. január 15. | Információ |
Több mint négy százalékkal csökkent a reálbér értéke 2009 novemberére az előző év hasonló időszakához képest – közölte az Agerpres az Országos Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.
Ugyanerre az időszakra kivetítve az átlagbér értéke 0,4 százalékkal nőtt. Tavaly novemberben az átlagfizetés bruttó értéke 1866 lejen állt meg.
2010. január 15. | Információ |
Nem küldi a kormány fizetés nélküli szabadságra a közalkalmazottakat 2010-ben jelentette ki egy televíziós műsorban Adriean Videanu gazdasági miniszter. Szerinte a bérek befagyasztása miatt idén nem lesz szükség erre az intézkedésre – jelentette az Agerpres.
2010. január 15. | Információ |
« Előző