Magyar egység nyerte a pót-Dakart

A Scaniával versenyző Qualisport tagjai szinte végig vezettek.
A második alkalommal megrendezett „pót-Dakar”, az Africa Eco Race remek magyar sikerrel zárult vasárnap: a Qualisport csapata szinte végig vezetve, majd öt órás előnnyel nyerte meg a kamionosok Marokkón, Mauritánián és Szenegálon keresztül vezető versenyét.
A Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő alkotta trió a Scaniával a negyedik szakaszon azt a bravúrt is elkönyvelhette, hogy 39 másodperccel még a legjobb autóst is megelőzte.
A versenybíróság döntésének következtében az utolsó szakasz bemutató száguldás volt csupán, így a magyar egység már szombaton bebiztosította győzelmét, 48 óra 57 perc 53 másodperces idővel, négy óra 44 perces előnnyel verve a második Noel Esserst, aki MAN-al versenyzett.
A díjátadásra Dakarban, a Rózsaszín-tó mellett került sor.

Kocsis Zoltán

2010. január 15. | Sportvilág