Ferenczy György laudációja

Engedjék meg, hogy egy hogy Kodály Zoltán-idézettel kezdjem a laudációt:…”az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképpen élni. S aki csak valamit tesz ez irányban, már nem élt hiába” Úgy gondolom ez igaz Ferenczy Györgyre, a tanítóra, karnagyra, közművelőre, a zenetanárra, Ferenczy Györgyre, az emberre.
A Tövisháton, nem messze Szilágycsehtől, Lelében született a Rezeda népdalkórus megálmodója, éltetője, a fáklyavivő. A Kolozsvári Tanítóképzőben találkozott Domokos Pál Péter néprajzkutatóval. A volt tanár ösztönző példája nyomán indult el a népzenei örökség összegyűjtése és átörökítése rögös útján a frissen végzett tanító.  Előbb szülőfalujában, majd Monóban, Szamosardón és Szilágycsehben tanított. Közben elvégezte a Szatmári Népművészeti Iskola zenei szakát. Ahol dolgozott, mindenütt énekkarokat hozott létre.
1970-ben megalakította a Rezeda népdalkórust, amely akárcsak a névadó növény erősen megka-paszkodott a Tövisháton, és harminc évig csillogtatta népzenei kincseinket. Családok apraja-nagyja állt be énekelni.
Szerette a népzenét, szerette a közösséget. Közművelői mun-kájáért nem várt és nem kapott
fizetést. Minden feladatát lelkiismeretesen és kellő alázattal végezte. A forradalom után részt vállalt az önszerveződés nehéz munkájában. Ő volt az RMDSZ szilágycsehi szervezetének első elnöke.
Sajnos, a gratuláló kézszorításra már nincs lehetőség, tíz éve, hogy a karnagy örökre elköltözött tőlünk. Kézszorítás helyett emlékezzünk rá olyan szeretettel, amilyet igazán megérdemel. Érdemei, tanítói, népnevelői, közösségszervezői és emberi értékei elismeréseként ajánlom Szilágycseh díszpolgára-post mortem díjra.

(Elhangzott 2009. december 18-án a szilágycsehi önkormányzat ünnepi rendezvényén)

2009. december 30. | Közérdekű