Beiktatták a kormányt
Megszavazta a parlament két háza együttes ülésén Emil Boc új kormányát: 276 támogatói mellett mindössze 135 ellenszavaztot kapott. A kabinet délután hattól megtartotta is tartja első ülését. Kedden a parlament szakbizottságai jóváhagyták mindegyik miniszteri jelölést.
Markó Béla a parlamenti ülésen kijelentette, hogy az RMDSZ valódi hivatása a politikai doktrínákon túl a megbékélés a többség és a kisebbség, a társadalmi csoportok, közösségek, programok között, és a Szövetség honatyái ezért vállalták a kormányzás felelősségét. A politikai feszültségek miatt elsősorban mindig a kisebbségi közösségek szenvednek, mondta a szövetségi elnök. Fel kell adni a mindenható és mindenütt jelenlévő kormány gondolatát, vetette fel Markó, aki szerint az ideális kormány csak ellenőrzi a folyamatokat, amelyeket a helyi és megyei önkormányzatok, területi közintézmények kezdeményeznek.
A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja bizalmat szavazott a kormánynak. Vezetője, Varujan Pambuccian belátta, nagyon nehéz hónapok következnek, és azt ígérte, ez a frakció nem támogat majd sem egyszerű, sem bizalmatlansági indítványt a kabinet ellen.
A függetlenek csoportja azt ígérte, lojális, de nem kényelmes partnerei lesznek Boc-kabinetnek: minden esetben jelezni fogják, ha a kormány letér a nemzeti érdek követésének útjáról, jelentette be Liviu Câmpanu szenátor.
Kézenfekvő a kérdés: ha a kormányt támogató képviselők alig 4-6 szava-zattöbbséggel rendelkeztek a parlamentben, minek köszönhető ez a nagy szava-zatkülönbség. A jelek szerint az ellenzéki pártokban sem lehet bízni minden harcos nyilatkozat ellenére. Most már a bal- illetve a jobboldali jelző is erősen megkérdőjelezhető. Ilyen körülmények között kell ellátni az érdekvédelmi feladatot.
J.L.
2009. december 30. | Közéletünk