A magyarság parlamentje határozott
Kormányzati szerepet vállalt az RMDSZ: a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) jelentős többséggel, mindössze két ellenszavazattal elfogadta, hogy a Szövetség kormánykoalíciós megállapodást kössön a Demokrata-Liberális Párttal.
- Az RMDSZ-nek egyetlen nagy kötelezettsége van: az, hogy érvényesítse a magyar közösség érdekeit, és megtalálja az ehhez szükséges politikai eszközöket. Közös felelősségünk, hogy eldöntsük, a hosszú és nehéz ellenzéki szerepet vagy a kockázatos, és nem tudni, mennyi ideig tartó kormányzást választjuk – hangsúlyozta az SZKT ülésén Markó Béla szövetségi elnök. A döntésben nem csak az államelnök-választás eredményét kell figyelembe venni, hanem elsősorban azt, hogy a 2008-as parlamenti választásokon az RMDSZ arra kapott mandátumot az erdélyi magyarságtól, hogy a programjában foglalt célok, a közösség érdekeinek érvényesítéséhez találja meg a politikai eszközöket.
A szövetségi elnök - aki részletesen ismertette a kormányzati többség kialakítását célzó tárgyalások konklúzióit, valamint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett szóló érveket, de az ellenérveket is, kifejtette: azt a döntést, hogy vállaljon-e kormányzati szerepet vagy sem az RMDSZ, az SZKT-nak kell meghoznia, ami nem könnyű, hiszen, mint fogalmazott, egy nehéz és hosszú ellenzékiség vagy egy kockázatos és jelentős áldozatokkal járó kormányzás között kellett döntenie. Az államelnök-választás után intenzív tárgyalásokat folytattak a parlamenti pártokkal, és arra törekedtek, hogy a megkötött megállapodásnak megfelelően, a Nemzeti Liberális Párttal közösen járuljanak hozzá egy kormánytöbbség megalkotásához. És bár a liberálisok az ellenzéki szerepet választották, abban megegyezés történt, hogy a két szervezet továbbra is szorosan együttműködik, és nem enged teret az egymás közötti konfrontálódásnak. – Az RMDSZ teljesítette a PNL-vel szembeni kötelezettségét, nekünk a legfőbb kötelezettségünk a magyarsággal szemben van – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Úgy értékelte, az RMDSZ-nek és a PDL-nek egymással szemben számos negatív tapasztalata van, ám most, az említett célok megvalósítása érdekében „félre kell tenni az érzelmeket, a sértettségeket”, és úgy látszik, a két szervezetben van kölcsönös és tisztességes érdek arra, hogy közösen kormánytöbbséget alkossanak. Bejelentette: a napokban lezajlott tárgyalásokon az RMDSZ és a PD-L koalíciós szerződést dolgozott ki, amelynek értelmében a két alakulat egyenjogú partner, amely a kormányzati döntéseket konszenzussal hozza meg. A demokratákkal kötött másik megállapodás tartalmazza a magyarság számára fontos elvi célokat, többek között a kisebbségi törvény elfogadását, az Alkotmánybíróság által elutasított oktatási törvényben foglalt kisebbségi célkitűzések „beemelését” az érvényben lévő jogszabályba, a decentralizáció folytatását, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezését, a magyar szakembereknek a dekoncetrált állami intézmények vezetésébe történő visszahelyezését, de helyet kaptak az egyházak támogatásával és a Sapientia Tudományegyetem finanszírozásával kapcsolatos igények is.
(Tájékoztató)
2009. december 30. | Címlap