2009. december 30.

A magyarság parlamentje határozott

Kormányzati szerepet vállalt az RMDSZ: a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) jelentős többséggel, mindössze két ellenszavazattal elfogadta, hogy a Szövetség kormánykoalíciós megállapodást kössön a Demokrata-Liberális Párttal. tovább »

2009. december 30. | Címlap |

Beiktatták a kormányt

Megszavazta a parlament két háza együttes ülésén Emil Boc új kormányát: 276 támogatói mellett mindössze 135 ellenszavaztot kapott. A kabinet délután hattól megtartotta is tartja első ülését. Kedden a parlament szakbizottságai jóváhagyták mindegyik miniszteri jelölést. tovább »

2009. december 30. | Közéletünk |

Megjelent az ERDÉLYI MAGYAR KI KICSODA – 2010

Ígéretéhez híven, A BMC Kiadó még karácsony előtt megjelentette az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda harmadik kiadását és a megrendelt példányokat postázta az előfizetőknek. A Markó Béla és Horváth Andor előszavával valamint Ágoston Hugó utószavával ellátott, mintegy hétezer személyiség és ötszáz intézmény szócikkét tartalmazó, 824 oldalas, reprezentatív nyomdai kivitelezésű lexikon, korlátozott példányszámban még megrendelhető az office@kikicsoda.ro e-mailcímen vagy a 0259-474750 telefonszámon.

2009. december 30. | Közérdekű |

Megemlékezés Szilágycsehben

Az 1989-es romániai forradalom mementójának jegyében gyűltek össze december 18-án az elmúlt húsz év önkormányzati tisztségviselői a Szilágycsehi Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Varga András RMDSZ- polgármester a tetten érhető változásokról: a határok átjárhatóságáról, a külföldi munkavállalási és tanulási lehetőségekről, a közösségek építését is felvállaló közművelődési munka sikereiről beszélt nyitó beszédében. tovább »

2009. december 30. | Közérdekű |

Ferenczy György laudációja

Engedjék meg, hogy egy hogy Kodály Zoltán-idézettel kezdjem a laudációt:…”az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképpen élni. S aki csak valamit tesz ez irányban, már nem élt hiába” Úgy gondolom ez igaz Ferenczy Györgyre, a tanítóra, karnagyra, közművelőre, a zenetanárra, Ferenczy Györgyre, az emberre. tovább »

2009. december 30. | Közérdekű |

Minden nap ajándék nekünk

A Szilágyság egyik jelentős magyar iskolájában, Kémeren, az elmúlt héten különös rendezvénysorozat vette kezdetét. Először Benedek Elek emlékünnepet tartottak, minek keretén belül egy rajzverseny volt megszervezve. Ezen a versenyen, Benedek Elek meséiből rajzoltak le a gyerekek pillanatokat, jeleneteket. A verseny megszervezésében nagy szerepe volt, János Irén magyar nyelv és irodalom szakos tanárnőnek, Szabó Mónika tanárnőnek és a tanító néniknek.  tovább »

2009. december 30. | Közérdekű |

Ezüstfenyő

Ünnepi keretek között átadták az RMDSZ Ezüstfenyő díjait.
A Szövetség minden évben azoknak a személyeknek adományoz Ezüstfenyő díjat, akik kiemelkedő munkát végeztek a “szülőföld visszaszerzése”, valamint az RMDSZ programjának megvalósítása érdekében. tovább »

2009. december 30. | Közéletünk |

Kelemen Hunor: sikerült megállapodnunk a PD-L-vel a vitás kérdésekben

A Demokrata–Liberális Párt (PD-L) oldalán vállalt kormányzás a magyar közösség érdekeit szolgálja – jelentette ki Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az MTI-nek nyilatkozó politikus elmondta: értetlenül áll Tőkés László EMNT-elnök kijelentése előtt, miszerint az RMDSZ kiszolgáltatja az erdélyi magyarokat a román nacionalista pártnak, illetve nagypolitikának. tovább »

2009. december 30. | Közéletünk |

Költségvetés csak az új évben

A büdzséelképzelés parlament elé tárását év végére tervezte korábban Traian Băsescu államelnök, aki karácsonyig csak a kormánymegalakítást tűzte ki célul. A költségvetési keretszámok rögzítése nem a Boc-kabinet túlbuzgóságának a jele, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részéről komoly nyomás alatt állnak a romániai politikusok. tovább »

2009. december 30. | Információ |

Tárlat a romániai forradalomról

A romániánai forradalom idéjén készített képeiből rendezett tárlatot egy székelyudvarhelyi fotós. Balázs Ferenc szeretné, ha mások is bővítenék a gyűjteményt. A kiállítás a Hargita megyei város egyik kávézójában, január végéig látható. Felgyújtott autók, kiégett milíciaépület, falból kivésett poloska – néhány székelyudvarhelyi pillanatfelvétel 1989 december 22-ről és az utána következő napokról – ahogyan Balázs Ferenc fotóművész látta az akkori eseményeket.
A kiállított anyag nem ad átfogó képet az akkori eseményekről, de kordokumentumként felbecsülhetetlen értéke van azok számára is, akik csak felmenőik történeteiből és tankönyvekből ismerik a Ceauşescu-dikatúrát és bukását.

2009. december 30. | Információ |

10 ezernél is több illegálisan kivágott fenyőfát koboztak el

Több mint 10 ezer illegálisan kivágott fenyőfát kobozott el a rendőrség az árusoktól az elmúlt héten.
A hatóság ezért 2239 esetben rótt ki pénzbírságot több mint 970 ezer lej értékben. Emellett 1500 köbméternyi lopott faárút is elkoboztak, amelynek az értéke megközelíti a 300 ezer lejt. Az illegális fakitermelésért 2 és 6 hónap közötti börtön vagy 1000 és 3000 lej közötti büntetés jár.

(erdély fm)

2009. december 30. | Információ |

In memoriam: HANU VIOREL

Sok szilágysági lakosnak okozott fájdalmat Hanu Viorel váratlan eltávozása az örökéletbe. Neve közismert volt megyénk szociális és gazdasági életének fontos területein.
Hanu Viorel 1949. május 16-án született Konstancán. 1973-ban államvizsgázott a Iasi Műszaki Főiskolán, textilipari gépek mérnöke lett. 1989 előtt a zilahi ipari negyed egyik legnagyobb létesítményének, a lenszövődének igazgatója volt. 1996-ban a Civil Társadalom Távoktatási Központjának résztvevője volt, amelyet az angliai Open University indított a helyi közigazgatási menedzsment fejlesztéséért. 1996. június 24-től 2000. június 25-ig – a Megyei Útkezelési Vállalat igazgatói tisztségébe való kinevezéséig – a megyei tanács alelnöke volt.
Házasságában két gyereke született. Szerény, szakmailag jólfelkészült, ambíciós ember volt, aki a megye gyarapodásáért akart dolgozni a lakosság érdekében.
Emlkét örökre megőrizzük!
Nyugodjon békében!
Szilágy Megye Tanácsának vezetősége

2009. december 30. | Információ |