Vakság és nemtörődömség

Vajon a címbe foglalt két elem közül melyik veszélyesebb? Vagy, mi veszélyesebb az veszélyesebbnél…? Mi lehet tisztább, mint  az a ,, vakablak ,, melyen a vak is átlát, avagy fényes nappal miért nem látszik az, amit a vak is láthat? (Elnézést kérek a látássérültektől, lehet ők tisztábban látnak … !) Elfogadható, hogy öt millió állampolgár a sátáni és vulgáris, államfőhöz nem illő ,,hă, hă, hă…” által érzi magát képviselve? Vagy, hogy a félelem, úgy boldogságának mint  boldogulásának, valamint nemzeti büszkeségének nemcsak alapja hanem egyetlen feltétele? Vajon öt millió román állampolgár számára csak az ,,mare conducător”, akitől félni kell? Aki „megmutatja mindenkinek…” (mármint azoknak, akiket ő nevez ki rosszaknak)?
A kérdésfeltevés folytatódhat. De mi haszna? Hiszen csak magamban és zárt önmagamnak sírom el a megmagyarázhatatlant, az ésszel fel nem foghatót! És nincs válaszom. Csak kérdőjeleim vannak.
Sajnos tanúi vagyunk az ország minden téren való romlásának. Országról beszélek, hiszen állam már rég nem létezik. Állam akkor van, ha vannak működő intézmények. Az alkotmány szerint jogállamban élnénk csak, hogy itt se jog, se állam. De van alkotmány-kimagyarázás, osztályellenség-alkotás, néphisztéria keltés, uszítás, vádaskodás, az alternatív vélemény elítélése, a társadalom megosztása, a félelem beiktatása. És mindezzel öt millió állampolgár egyetért, valamint hét milliót nem érdekli.
Az öt millió között vannak elkötelezettek és olyanok, akik érdekeltek. Fogadjuk el, hogy meg lehet őket érteni. De úgy néz ki, hogy többségük vagy félrevezetett vagy informálatlan. Ha így van, mindkét réteg politikailag látásfogyatékos. Még jó, hogy ezért nem jár szociális segély (… akkor volna közköltségvetési hadd el hadd … !).
Lehet, hogy a hét millió nemtörődöm vagy csak a mai, esetleg a holnapi saját fazekát látja (tehát politikailag rövidlátó, társadalmilag pedig önző), vagy egyszerűen, mind politikai, mind társadalmi szempontból beszámíthatóságon kívülre helyezi magát. Tehát – a fenti értelemben – nem létező. Csakhogy befolyásolja mind saját sorsát, mind a mi sorsunkat. Ezt a beállítottságot, politikai és társadalmi jólétben el lehet fogadni, de a mi helyzetünkben elgondolkoztató!
1990-ig félelemben éltünk, és meg volt rá az okunk, majd húsz éven át nem éreztük a félelem ama bizonyos okát… Ezen túl mi következik? Kik azok, akik nem menekülnek meg attól, amitől félnek – egy bizonyos kampányplakát szövegére utalva – vagyis a demokrácia, a szólásszabadság és a jogállamiság hiányától, az egypártrendszer és az  önkényuralom lassú lépésekkel való bevezetésétől, a már elfeledettnek tűnt megbélyegeztetésektől, a politikai, nemzetiségi, vallási, társadalmi megkülönböztetésektől, az emberi és kisebbségi jogok sárbatiprásától, a szabadság megvonásától. Mi vár rajuk, mi vár ránk,  ha majd jogállamiságról és szabadságról nem beszélhetünk! Ha majd újból megszabják mennyit, mit, milyen nyelven, hol, mikor, kinek és hánynak mondhatunk vagy nem mondhatunk?  Ha majd be kell jelenteni, hogy hova, miért és kihez megyünk, meddig ülünk és kikkel találkozunk? Vagy kik, honnan és miért jönnek hozzánk? Soroljam…?! Vajon az Europai Uniós tagságunk elég ahhoz, hogy mindez ne következzen be…?! Végsősoron, vajon az öt millió politikai vakságban szenvedő valamint a hét millió nemtörődöm – köztük nem egy magyar – honfitársunk elgondolkozott ezeken a dolgokon…?!

Fekete Péter

2009. december 11. | Fórum