Telt ház a munkapiacon

A romániai állásadók nyolcvanöt százaléka nem tervez személyzeti bővítést a következő negyedévben – áll a Manpower legújabb felmérésében. Jó hír viszont, hogy az alkalmazásban lévőkre nem vár elbocsátási hullám.
A romániai munkaadók világszinten utolsó helyen állnak a 2010. január–március időszakra vonatkozó új munkaerő alkalmazásának szándéka tekintetében. Ez már a második alkalom az idei évben, azt követően, hogy 2009 elején Románia a legoptimistább volt a vizsgált országok között – derült ki a Manpower legfrisebb elemzéséből.
„A már alkalmazásban levők számára valamelyes stabilitást ígér a munkaerőpiac a következő három hónapban is, ám nem sok lehetőséggel kecsegteti azokat, akik még munkahelyet keresnek” – fogalmazott a Manpower közleménye. A romániai munkaadók nyolcvanöt százaléka ugyanis nem tervez semmilyen változtatást munkaerőforrás téren 2010-re, huszonhat százaléka a közvetítői tevékenység csökkenésével számol, csupán egy elenyésző tizenöt százalékos kisebbség számít a foglalkoztatás növekedésére.
Románia világszinten az utolsó helyet foglalja el a vizsgált harmincöt ország listáján – Spanyolország és Írország társaságában –, melyet hetvenegyezer válaszadó cég véleménye alapján állítottak össze.
„A megkérdezett romániai munkaadók közel hatvan százaléka jelezte, hogy alkalmazottai számát a következő három hónapban is a jelenlegi szinten kívánja tartani. Tekintettel arra, hogy számos cég termékei és szolgáltatásai iránt csökkent a kereslet, a munkaadók továbbra is szelektívek maradnak az alkalmazási folyamatban.
Ilyen gazdasági kontextusban proble-matikus marad a munkakeresés, mivel egyre több álláskereső pályázik ugyanarra a helyre” – nyilatkozta Camelia Stănculescu, a Manpower igazgatója, aki nem zárta ki a lehetőséget, hogy a munkaerőpiac hamarosan újraéledhet.A legintenzívebben a nyugati régiókban található cégek szándékoznak alkalmazni, míg a délkeleti térségben a legrosszabbak a kilátások. Ezen belül az építőipari ágazat munkaadói a leg-pesszimistábbak azt illetően, hogy új munkással gyarapodhat-e vállalkozásuk.
Mint arról korábban beszámoltunk, a helyzetet az teszi drámaivá, hogy korábban befektetési és alkalmazási robbanásnak lehettünk tanúi Romániában. A cégek felduzzasztották a munkaerőállományukat, a zuhanás így magasabb értékről indult.
Kelet-Közép- Európa azonban hosszabb távon nyertese is lehet annak a tendenciának, hogy a válság miatt sok nemzetközi cégnél fokozódik bizonyos feladatok külföldre, pontosabban térségünkbe való kiszervezése – mutatott rá a pozitív lehetőségekre az Új Magyar Szónak nyilatkozó Votisky Petra, a Human Value International romániai menedzsere.

2009. december 11. | Információ