Megkapta Románia a mezőgazdasági biztosi posztot

Manuel Barroso EB-elnök pénteken bemutatta az EU-biztosok névsorát, melyen Dacian Cioloş (képünkön) mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosként szerepel. A független Cioloş kinevezése egyáltalán nem tűnt biztosnak, ugyanis korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Barroso informálisan közölte a romániai miniszterelnökkel: további jelöléseket kér, illetve Romániának további két biztosi posztot is meg kellene neveznie, melyben érdekelt. Ráadásul az ország legnagyobb támogatója, Franciaország is kifarolni látszott a mezőgazdasági biztosi posztért folyó lobbiból.
Barroso pénteken úgy nyilatkozott, nagyon elégedett Ciolossal, hozzátéve: a legfelkészültebb jelölt, mely valaha is a mezőgazdasági biztosi posztra pályázott. Sőt, amikor rákérdeztek, hogy lehet, hogy egy mezőgazdasági szempontból elmaradott ország kapja meg ezt a kiemelten fontos tárcát, védelmébe is vette a jelöltet, kijelentve, hogy diszkriminatív kijelenteni, hogy egy jelölt nem tölthet be egy bizonyos állást azért, mert egy bizonyos országból érkezik. Az EU-biztosokat még az EP is jóvá kell hagyja. (hotnews.ro)
A mezőgazdaság és vidékfejlesztés az egyik legfontosabb szaktárca az Európai Unió kormányának számító Bizottságban, az ágazat finanszírozására az EU költségvetésének mintegy harmadát, mintegy 50 milliárd eurót különítettek el 2010-ben.
Dacian Cioloş szülei Perecsen községiek, de Zilahon született 1969. július 27-én. 1994-ben szerzett agrármérnöki diplomát a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen, később a franciaországi Rennes-ben és Montpellier-ben tanult. Dolgozott gyakornokként Brüsszelben, részt vett a SAPARD-program előkészítésében, francia-román mezőgazdasági együttműködési projekteket irányított. 2005 és 2007 között a román mezőgazdasági miniszter tanácsosa, 2007-ben hat hónapi államtitkár-helyettes, majd a Tăriceanu-kormány agrárminisztere. Dacian Cioloş idén júliustól az államelnöki hivatal mezőgazdasági szakbizottságának elnöke. Nem párttag, franciául és angolul beszél.
Az EB tagjainak száma megegyezik a tagállamokéval, a jelenlegi 27 szaktárca közül Románia a többnyelvűségi területet kapta, a tisztséget Leonard Orban tölti be.
Magyarországból Andor László (szociáldemokrata, 43 éves) foglalkoztatáspolitika, szociális ügyek, társadalmi befogadás biztosa lett.

(hirszerk)

2009. december 03. | Aktuális