2009. december 3.

A neten folytatja a Danubius

Internetes rádióként folytatja működését a Danubius, olvasható a volt országos kereskedelmi adó honlapján.
„Újraindulunk! Hallgass bennünket online!”- bíztatják egykori közönségüket, a debütálás időpontjának megjelölése nélkül.
Múlt szerdán távozott - 12 év után - az éterből a Danubius Rádió, miután az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által kiírt pályázaton a Class FM nevű adóval pályázó Advenio Zrt. nyerte el az általuk használt frekvenciát.
Az addig a másik országos hullámsávon működő Sláger Rádió amerikai tulajdonosa a múlt pénteken jelentette be, hogy kivonul Magyarországról, az adó addig is az interneten sugároz.

2009. december 03. | Információ |

Johannis vállalja a miniszterelnök-jelöltséget

Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere hétfőn megerősítette, hogy vállalja a miniszterelnöki tisztségre szóló jelölést.

Johannis az elmúlt napokban külföldön tartózkodott, és felmerült az a gyanú, hogy esetleg nem vállalja a felkérést. Johannis ezeket a kételyeket akarta eloszlatni. Közölte, hogy Bukarestbe utazik, ahol Mircea Geoanával, valamint az őt támogató Crin Antonescu liberális pártvezérrel is tárgyalásokat folytat. tovább »

2009. december 03. | Információ |

Esély a szemléletváltozásra a román politikában

A romániai elnökválasztás második fordulóján, december 6-án a szavazás nem két személyről szól, hanem arról, hogy kinek milyen víziója van az eljövendő Romániáról, és hogy lehet-e Klaus Johannis személyében egy kisebbségi politikus Románia miniszterelnöke, mondta szombaton marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Markó Béla. tovább »

2009. december 03. | Információ |

Vesztett az MTV, nyert a Duna

Hiába írt nyílt levelet a kormánynak a Magyar Televízió Üzemi Tanácsa, hiába tiltakoztak a regionális stúdiók vezetői, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és nemzetközi szinten az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége is, jövőre az ideinél 9,4 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a Magyar Televízió, mivel a köztévé 2010-ben már egyáltalán nem kap céltámogatást.
Erről döntött hétfőn este a magyar országgyűlés, mely 190 igen, 151 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett elfogadta Jánosi György (MSZP) a kormány által is támogatott javaslatát, amely 2 milliárd 340 millió forintos támogatást vont el az MTV-től, és azt, a Hungária Televízió Közalapítványhoz, azaz a Duna Televízióhoz rendelte.

2009. december 03. | Információ |

FELHÍVÁS

December 6-án, az államelnökválasztások második fordulójában az erdélyi magyarok döntő módon meghatározhatják saját jövőjüket. Szoros eredmény várható, ezért a mi szavazataink jelenthetik a mérleg nyelvét. Eldönthetjük, hogy ki lesz Románia elnöke, és ezáltal sikerül-e kialakítani egy stabil parlamenti többség által támogatott kormánykoalíciót, amelynek tagja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is.
A magyar emberek az elmúlt 20 évben akkor éltek a legjobban, amikor liberális miniszterelnök vezette a kormányt (2005 és 2008 között). Az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt elnökei, Markó Béla és Crin Antonescu az elmúlt napokban egy partnerségi megállapodást írtak alá, amelynek alapelvei között szerepel az intézményes és törvényhozási reformok folytatása, beleértve a nemzeti kisebbségi jogok területét is, a közös kormányzás lehetősége, illetve egy kisebbségi kormányfő támogatása, Klaus Johannis nagyszebeni pol-gármester személyében. tovább »

2009. december 03. | Címlap |

Az igazságosabb megye

Elégedetlen községek
A Szilágy Megyei Községek Egye-sületének elnöksége az elmúlt héten sajtótájékoztatón fejezte ki elégedetlenségét a kormánypénzek elosztásának pártossága miatt. Kormányhatározattal 18 község kapott különböző működési költségekre pénzt a kormány alapjaiból. Az egyesület elnöke, Sandu Bercean, Magyarkecel polgármestere szerint az elosztás nem a szükségletek, hanem a polgármesterek politikai hovatartozásának függvényében történtek, hiszen ebből 15 községben demokrata liberális polgármester vezényelte a választásokat. Szerinte minden községnek legalább 70.000-150.000 lejre lenne szüksége ahhoz, hogy az intézmények működtetése mellett biztosítani tudják az iskolák fűtését és a közvilágítást a téli időszakban. tovább »

2009. december 03. | Közéletünk |

Avagy hány bőrt lehet lenyúzni a pedagógusokról

A Băsescu által irányított Boc-kormány felelősségvállalása alapján érvénybe lépett törvény szerint a közalkalmazottak fizetés nélküli kényszerszabadságra kényszerültek. Ez a közintézményekben bizonyos működési akadályokkal járt, az oktatásban viszont teljesen más a helyzet. tovább »

2009. december 03. | Közérdekű |

Belügyminiszter nélkül a második forduló előtt?

A bukaresti ítélőtábla felfüggesztette azt az elnöki rendeletet, amellyel visszahívták a belügyminiszteri tisztségéből a szociál-demokrata Dan Nicát, így az ország belügyminiszter maradhat az államelnök-választás december 6-án sorra kerülő második fordulója előtt.
Traian Băsescu államfő október elején hívta vissza Nicát, miután a Demokrata Liberális Párt (PD-L) azt kérte az akkori koalíciós partnerüktől, a szociáldemokratáktól, hogy jelöljenek új belügyminisztert Nica helyére, akit egy vitatott kijelentése miatt váltottak le. A szociáldemokraták nem voltak hajlandók megtenni ezt, és kiléptek a kormányból. Azóta ideiglenes belügyminiszter vezeti a szaktárcát, akinek a 45 napos mandátuma is lejárt, a parlament pedig a választások utánra halasztotta a kormányválság feloldását.

(mti)

2009. december 03. | Közéletünk |

Már beiratkozás

Néhány zilahi iskolában már megkezdték a következő tanév első osztályos diákjainak előjegyzését. Javasolják a szülőknek, hogy mindkét szülő személyazonossági iratával és a gyerek születési anyakönyvi kivonatának másolatával jöjjenek az iskola titkárságára, ahol előjegyzésbe veszik a gyerekeket a 2010-2011-es tanév első osztályaiba. A hivatalos beiratkozás ugyan csak az iskolai év végén történik, amikor kiegészítik az iratokat az óvodai pszichológus és az orvos egészségügyi igazolásával. Ennek ellenére kérik a szülőket, hogy időben jelezzék szándékukat, ha biztosítani akarják csemetéik számára a legalkalmasabbnak talált helyeket. Mert ha betelik egy-egy osztály létszáma, máshová irányítják a gyerekeket.
A Simion Bărnutiu iskola magyar osztályába már várják a szülőket. A Mihai Eminescu Iskolában pedig január elejétől lehet jelentkezni a magyar osztályokba.

J.L.

2009. december 03. | Közérdekű |

Oltás veszettség ellen

A vadállatok veszettségellenes oltása a tavaly hatékonynak bizonyult Szilágy megyében, hiszen az idén 20%-kal kevesebb volt a veszettség miatt elrendelt időlegesen karanténba helyezett övezetek száma. De még így is mintegy 20 igazolódott be ez a veszélyes betegség. Majdnem minden esetben veszett rókák hatoltak be a háztartási udvarokra és támadták meg a háziállatokat. tovább »

2009. december 03. | Közérdekű |

Influenza

Az enyhe időjárás ellenére 15%-kal emelkedett Szilágy megyében a légúti megbetegedések száma. A tüdőgyulladásos esetek száma is több mint 10%-os növekedést mutat. A közegészségügyi igazgatóság adatai szerint egy hét alatt mintegy 2700 beteg jelentkezett az orvosoknál, a legtöbben 14 év alatti gyerekek voltak. A megyében eddig három alkalommal bizonyosodott be az új típusú sertésinfluenza, a kezelésre jól reagáltak a betegek.
Az intézmény szóvivője szerint sikerült több mint 14.000 szezonális influenza elleni oltást vásárolni, ebből már 4.000-et beadtak a legveszélyeztetettebb rétegeknek.
A hét elején a bukaresti Ion Cantacuzino Intézetből rendőri kíséret mellett megérkezett 9.000 sertésinfluenza elleni oltás is, ezt az orvosok, a kórházi személyek és a veszélyeztetettebb rétegek kapják.

(hirszerk)

2009. december 03. | Közérdekű |

Új lehetőségek

November 27-én, pénteken 13 órától a bagosi kultúrotthon egy rendezvénynek adott otthont, melynek keretén belül magyar és roma tanulók néptáncot, szavalatokat  mutattak be,  és több dallal is felléptek, valamint kiállították a tanulók által a saját környezetükről készült fényképeket is. A rendezvényen részt vett Marina Ida Magdolna, Bagos polgármestere, Tőtős László iskolaigazgató, Iulia Georgescu, a  Kolozsvári Roma Közösségekért Erőforrás Központ (Centrul de Resurse pentru Comunitătile de Romi din Cluj-Napoca) képviselője, több tanár és képviselő, de jelen volt mind a roma, mind a magyar közösség több tagja is. tovább »

2009. december 03. | Vidékeink |

Gólyabál Somlyón

A szilágysomlyói Simion Bărnutiu Diáktanácsa(SBDT) november 6-án megszervezte az első gólyabálját, amely a magyar diákok részére szólt. tovább »

2009. december 03. | Vidékeink |

Az Erdélyt Építünk képzéssorozat második állomása: Szilágycseh

A MIÉRT két hete indította útjára az Erdélyt Építünk projektet, egy olyan képzéssorozatot, melynek célja, hogy a tagszervezetek számára egy olyan képzést és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítson, mely segítségével hatékonyabban tudnak azok ifjúsági rendezvényeket szervezni, fellépni a közélet különböző területein és felépíteni szervezeteik hosszú távú vízióját. tovább »

2009. december 03. | Vidékeink |

Katalin-bálon

Szilágyperecsen Község Önkormányzata első alkalommal szervezett Katalin-bált a helységben. Első alkalommal Szilágy megyében, tegyük hozzá az emlékezet szerint. Az eredeti kezdeményezésre meg is telt a Martiniy vendéglő elegáns nagyterme, nemcsak helybeliekkel, akik a hajnalig tartó bálra szóló meghívásra jelenlétükkel válaszoltak.

tovább »

2009. december 03. | Vidékeink |

Gólyabál a zilahi tanítóképzőben

Bagolybált is szeretnénk
Hat ünnepi ruhába öltözött pár lép a Kálvineumot megtöltő közönség elé (a város sok fiatalja megvette a belépő jegyet, szavazott is). Nem a színpadon, hanem a közönség előtt, a teremben zajlott mindez, ez is a szoros kapcsolatot jelezte. A zene felcsendülésével elegáns angolkeringőt táncolnak. Az est folyamán még többször volt alkalmuk bizonyítani tánctudásukat, hiszen az első bálozók versenyszerűen megrendezett ünnepségén – azaz gólyabálon – egymást váltogatták a latin-amerikai táncok a néptáncokkal és klasszikus táncokkal. tovább »

2009. december 03. | Vidékeink |

Advent

XVI. Benedek pápa a római Szent Péter bazilikában bemutatott vecsernyével szombaton megnyitotta az adventi időszakot. Szentbeszédében a katolikus egyházfő arra kérte a híveket: a karrieren vagy a társadalmi pozíción túl másban is reménykedjenek, nehogy egy értelemtől megfosztott jelennel találják szembe magukat. tovább »

2009. december 03. | Művelődés |

Rendhagyó könyvbemutató

Sikli László gyermekeknek és felnőtteknek szánt verseskötetét mutatta be a szerző az elmúlt hét végén Szilágysomlyón, majd Zilahon. tovább »

2009. december 03. | Művelődés |

Megkapta Románia a mezőgazdasági biztosi posztot

Manuel Barroso EB-elnök pénteken bemutatta az EU-biztosok névsorát, melyen Dacian Cioloş (képünkön) mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosként szerepel. A független Cioloş kinevezése egyáltalán nem tűnt biztosnak, ugyanis korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Barroso informálisan közölte a romániai miniszterelnökkel: további jelöléseket kér, illetve Romániának további két biztosi posztot is meg kellene neveznie, melyben érdekelt. Ráadásul az ország legnagyobb támogatója, Franciaország is kifarolni látszott a mezőgazdasági biztosi posztért folyó lobbiból. tovább »

2009. december 03. | Aktuális |

Rekordot döntött 6,5 méteres hagymájával Szilágyperecsen

A Szilágy megyei Perecsen (Pericei) település rekordot állított fel a “legnagyobb hagyma-emlékmű” elkészítésével - jelentette be a World Records Academy. Hasonló, de kisebb emlékmű található a “hagymakultuszáról” híres Makó városában is. tovább »

2009. december 03. | Aktuális |