Közös munka a szülőkkel és a gyerkekkel

Karácsonyi kiállítás és vásár

„Hisszük, hogy minden lehetséges, amit közösen, szívvel lélekkel akarunk!”
A szilágykrasznai napköziotthon nyitott a szülők, a családok felé. Együttműködésünk egyenrangú nevelési viszonyban, jó partnerkapcsolatban valósul meg, melynek alapja a kölcsönös tisztelet, bizalom, alkalmazkodás, segítségnyújtás. Rendezvényeinken a szülők segítőtársként vesznek részt, jelenlétükkel emelik az események, ünnepek hangulatát, gyermekeikkel együtt élik át a tevékenységek örömét, melyben nem csak családtagjaikkal, hanem intézményünk dolgozóival is osztoznak.
Erre a kapcsolatra alapozva, igyekeztünk megszervezni november 22-én, immár második alkalommal a szülőkkel együtt folytatott kézműves műhelyt, melynek témája „Készülődés a karácsonyra” volt.
Nagy örömünkre szolgált, hogy a szülők elfogadták meghívásainkat és megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, valamint gyermekeikkel, ezzel is kifejezve érdeklődésüket, együttműködési hajlan-dóságukat.
Összejövetelünkön nagyobb részt természet adta, élő anyagokkal dolgoztunk: pl. fenyőág, puszpáng, különböző termések (dió, mogyoró, makk, toboz, száraz virágok) stb., melyekkel a munka szép, nem fárasztó és a végeredmény gyönyörű. Ezt bizonyították a közösen készített adventi koszorúk, különböző kopogtatók valamint asztali díszek. Számos más munkák is létrejöttek: karácsonyi üdvözlőlapok, fakanál bábok, karácsonyfadíszek, csuhéból készített angyalkák stb.
Mindezek a munkák 2009.11.24-én, a krasznai kultúrotthonban megszervezett karácsonyi kiállítás és vásár keretén belül kerülhettek megtekintésre és megvásárlásra.
Szokásunkhoz híven plakátokon, televízión keresztül, levélben és élő szóval, erre az alkalomra is, meghívtunk és szeretettel vártunk minden kedves érdeklődőt. Ezáltal is betekintést nyerhettek munkaközösségünk és a szülőkkel együtt folytatott munkánk életébe, és így megoszthattuk másokkal is örömeinket, kedves élményeinket, újabb ismereteinket. Köszönjük!
Úgy gondoljuk, hogy a szeretet ünnepét váró összejövetelünkön az együttes munka öröme áthatotta lelkünket, és mindannyian egy jó hangulatú karácsonyi készülődés részesei lehettünk.
Köszönjük a szülők érdeklődését, aktív részvételét, ami mindenképpen a gyermekek érdekében történő közös tenniakarást, felelősségvállalást, együttműködést bizonyítja.
Az óvoda dolgozói és a magam nevében, Balogh József költő soraival, kívánok örömteli, szép karácsonyt és eredményekben gazdag boldog újévet mindenkinek.
„Kívánok én hitet, kedvet,
Szép szerelmet, hű
Türelmet
Utakhoz, fényt, csodát,
Álmot,
Békességes boldogságot,
Magyar szót, s az égre
Kéket,
Emberarcú emberséget,
Verset, célt, igazságot,
Daltól derűs, jobb világot,
Bokrok mellé társnak fákat,
Napfényt, amely el nem
Fárad,
Telintetet szembenézve,
Éjt meg nappalt soha félve,
Kézfogásos, tiszta csöndet,
És mosolyból minél többet!”
Bóné Andrea, óvodavezető

2009. november 27. | Vidékeink