EU-s ravatalozó épül Nagyfaluban

Új épülettel bővítik a polgármesteri hivatalt Nagyfaluban. Az új létesítménybe áthelyeznék a jelenlegi irodákat, a régi épületbe pedig helyet kapna a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) irodája, ezzel elősegítenék a helyi lakosok földdel kapcsolatos ügyintézését, mert a jövőben a helybélieknek nem kell majd Somlyóra utazniuk földes ügyben, ugyanis problémáikat itt oldanák majd meg. Ha minden a terv szerint alakul, akkor év végére már felépítik pirosba az épületet. Jelenleg megvan már a kész betonalap, most a falazási munkálatok folynak, amit árverés alapján a  perecseni Drum Construct cég biztosít helyi költségvetésből. 
Katona Farnas Sándor alpolgármester elmondta, hogy a polgármesteri hivatal bővítésével párhuzamosan a faluban ravatalozó is épül a községi temetőben a helyi egyházak összefogásával, ami a tervek alapján szintén pirosba elkészül év végére. A ravatalozó építését a református egyház kezdeményezte, vállalva az előkészületi munkálatokat, melynek érdekében a tervezők meglátogattak egy holland, egy debreceni és két debrecen környéki Nagyfaluhoz hasonló nagyságú település ravatalozóit is, hogy az épület az európai normák szerint legyen megépítve, külön boncteremmel. Ez a kezdeményezés a helyi egyházak összefogásával saját erőből, közmunkával épül a SC Vertikal-Print SRL terve alapján. Ugyancsak nagy teljesítménynek mondható, hogy rövidesen a faluban minden utcának elkészül a járdája, s elmondhatjuk majd, hogy Nagyfaluban nincs járda nélküli utca – mondta az alpolgármester.

Kulcsár Mária

2009. november 06. | Vidékeink