Igazgatóváltások

Új járvány jelentkezett
Szilágy megye prefektusa, dr, Andrei Todea gyanúsnak minősítette az vezetők hirtelen megbetegedését. Jelenleg hat igazgató vagy aligazgató van betegszabadságon. Minden félreértés elkerülése végett kijelentette, hogy nem a betegséggel van baja, hiszen közülünk bárki megbetegedhet. De érdekes például a közegészségügyi igazgató, dr. Ligia Marincas esete, aki bár október ötödikétől volt beteg, hetedikén pedig részt vett az egészségügyi témában rendezett videokonferencián a prefektúra kistermében, és még most is lábadozik. Meglehet, hogy a bejelentett minisztériumi ellenőrzés miatt újult ki allergiája.
A prefektus elfogadhatatlannak tartja azt, hogy közintézmény teljesen vezetőség nélkül maradjon anélkül, hogy valakit felelős helyettesként ideiglenesen megbízzanak az intézmény működtetésével. Ez történt a Szilágy Megyei Munkaügyi Felügyelőségnél, ahol az igazgató és egyik aligazgatója hirtelen megbetegedett, miközben a másik aligazgató pihenőszabadságot vett ki. Ez utóbbit azonnal visszahívták szabadságáról. Ugyanebben a helyzetben van az Ifjúsági Igazgatóság vezetője, Claudiu Domuţa (posztját közben megszüntették), a zilahi erdőgazdálkodási hivatal vezetője, illetve a fogyasztóvédelmi igazgatóság vezetője (mindannyian a PSD támogatásával kerültek tisztségükbe az elején). A prefektus kérte az egészségbiztosítót és a közegészségügyi igazgatóságot, hogy vegyes bizottság vizsgálja ki a betegszabadságok kiírásának körülményeit.
A jelenség nem új, elsőnek Ioan Muresan, a megyei kórház vezetője alkalmazta a dialízis központ körül kialakult botrányt követő ellenőrzés alkalmával. Azóta beadta korkedvezményes nyugdíjazási kérelmét, esetében rövidesen határozat születhet egy véglegesíthető menedzseri gárda kinevezéséről, amely szerződéses alapon vezetné a megye legnagyobb közintézményét. A legnagyobbat, hiszen egyetlen ipari létesítmény sem foglalkoztat annyi embert, mint a megyei kórház: mintegy 1.100-at.
A járvány ellen még nem találták meg ez ellenszert, védőoltást is gyaníthatóan a politika tudna előállítani, de talán még az sem. Pedig ismert a vírus: a (most már volt) kormány intézményvezetői szintű politikája.
Előző számunkban az állategészségügy igazgatóságon történt változásokról beszéltünk, azóta ez szélesedett. A megyei tanfelügyelőségen is változások történtek: Ionel Lung főtanfelügyelő helyettest is menesztették, és kinevezték Mirel Matyast erre a tisztségre.
A parlamenti szavazás előtt a mezőgazdasági miniszter minden alárendelt ügynökség vezetőgárdáját felfüggesztette, 15 napos felmondási határidővel.  Az érintett intézmények: a mezőgazdasági tanácsadó hivatal, a reprodukciós és állományfejlesztési intézmény, a kifizetési ügynökség… Alexandru Muresan, a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség vezetője a Magazin Salajeannak nyilatkozta: hétfőn délben a munkaidő vége előtt faxon kapta az értesítést, miszerint ő és mind az öt aligazgatója (öt aligazgató volt!) megkapta 15 napos határidővel a felmondását.
Ezekre a tisztségekre október 26-i dátumra versenyvizsgát is hirdetett a miniszter.
Kérdés, hogy mi lesz mindebből a kormány bukása után.
Meglehet a betegszabadság az egyetlen gyógyszer kormányválság idején. De ez is kétélű fegyver, rendszerint nem azok folyamodnak ehhez a módszerhez, akik nem hozzáértésük alapján kerültek egy-egy intézmény élére.

J.L.

2009. október 16. | Közéletünk