Az összefogás folyamata

– Működik a magyar összefogás, működik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Vitáink természetesen vannak, de úgy tűnik, hogy ezeket meg tudjuk oldani, akár az EMEF keretén belül – nyilatkozta Markó Béla szövetségi elnök pénteken, Kolozsváron, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülése után.
Az RMDSZ és EMNT képviselői elsősorban az elmúlt időszakot, az elmúlt hónapok együttműködését elemezték. Értékelték a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés eredményeit, annak dokumentumait, ugyanakkor pozitívum-ként könyvelték el azt is, hogy jövő év márciusában hasonló rendezvényre kerül sor.
Markó Béla elmondta, az EMEF pénteki ülésén tájékoztatás hangzott el az aktuális politikai helyzetről, prioritásokról, arról hogy miként látják a tárgyalófelek az elkövetkező időszakot, beleértve az államelnökválasztásra való felkészülést is. Napirenden szerepelt az EMEF szakbizottságainak megalakulása is. „Az autonómia szakbizottság működik: az első konklúziókat, alternatívákat már előterjesztették. Létrehoztuk a szociális, gazdasági, oktatási, külpolitikai és nemzetpolitikai szakbizottságot, megneveztük ezek társelnökeit” – tájékoztatott a Szövetség elnöke. Bejelentette ugyanakkor, hogy létrejön a Kulturális Autonómia Tanács (KAT), amelyben közösen vesznek részt az RMDSZ és az EMNT által delegált tagok: a helyek 75 százalékát a Szövetség, 25 százalékát az EMNT jelöltjei töltik majd be. A KAT első ülésére január 16-án kerül sor – tájékoztatott Markó Béla.
A magyar összefogás működésének gondolatát erősítette meg Tőkés László, az EMNT elnöke is, aki szerint az összefogás nem állapot, hanem folyamat. Az EMNT elnöke a valós együttműködés példájaként említette az EMEF ülését, amelyre ma már sokadik alkalommal került sor, az európai parlamenti választásokat, de ugyanúgy az összefogást bizonyítja a három erdélyi magyar EP-képviselő együttműködése, arra irányuló törekvése, hogy létrejöjjön Brüsszelben a romániai magyar képviselők önálló delegációja, a román delegáció keretén belül. Tőkés László hasonlóképpen pozitívumként értékelte a Székelyföldi Önkormányzat Nagygyűlés megszer-vezését, valamint a KAT előkészítését. „Fontos eredmény az is, hogy együtt tiltakoztunk a marosvásárhelyi Gusa-szobor felállítása ellen, és emeltük fel a hangunkat a szlovák nyelvtörvény ellen. Reméljük, hogy a szlovákiai példa nem terjed tovább a Kárpát-medencében, ezért is nagyon fontos az összefogás” – fogalmazott az EMNT elnöke. Az államelnökválasztás kapcsán elmondta, az EMNT rövidesen dönt e kérdéssel kapcsolatos álláspontjáról.

2009. október 02. | Aktuális