A falunap a közösség ünnep

Esőt vártak napok óta a földek művelői, az elmúlt vasárnap azonban örvendeztek a nyárias melegnek a Szilágypanitban ünneplők. Szilágypaniti falunapot tartottak szeptember 27-én a helyi RMDSZ, a református egyházközség, az általános iskola, a Haraklány Község Polgármesteri Hivatala szervezésében.
Az időjárás kedvezett a korábban rendezett falunapokkal ellentétben, amikor hidegben, sáros utcákon vonultak a leromlott állagú kultúrházba az emberek. Meghökkent a reggeli órában a faluba érkező idegen, hiszen a falunapon testes munkagép terítette az útburkolatot a főutcán.
- Útjavításra kaptunk káűétmilliárd régi lejnek megfelelő összeget- mondta Püsök József alpolgármester, - a kivitelező cég vasárnap is dolgozik.
Szilágypanit kis település, lakossága nem haladja meg az ezer lelket; párhuzamos dombvonulat között az Érek völgyében  terül el erdőkkel szegélyezve. A Kuka nevű dombról, a legmagasabbnak mondott pontról keskeny síkságra lehet tekinteni. Kevés szántójának műveléséből éltek lakosai századokon át, jelenleg 20-25 személy piacol Zilahon a helyben termelt zöldségekkel.
A reggeli órákban közhasznú munkálatokról és tervekről is szólt az alpolgármester. Befejezték az ivóvíz-hálózatot, rá lehet kapcsolni a családi házakat, ez megtörtént az általános iskola és a kultúrház esetében. A sár is kiszorul lassan, utcákat köveztek, porondoztak, a villanyhálózatot bővítenék a jövőben Kisrécse falu irányába. Elkészült a kultúrház belső felújítása, a régi kényelmetlen lócák helyett székekkel bútorozták be a tágas termet. Tagadhatatlan a falu gyarapodása, ha régebb a felújított oszlopos kúria a település legimpozánsabb épülete volt, a helység szélén várost idéző villaszerű épületek emelkednek.
Szilágysági hagyomány szerint ez a falunap is ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, ahol Szilágyi Zoltán lelkipásztor hirdette az igét, a prédikációban hangsúlyozta azt, hogy a nap hálaadás és köszönet a közösség ünnepén. Az istentiszteletet követően népviseletes fiatalok csoportja, majdnem csak lányok rövid műsort tartottak. A tiszteletes köszönetet mondott nekik hangoztatva „amíg ilyen lányaink vannak, lesz élet és bővülő közösség”.
Vegyes lakosságú település, 750 fős refomátus és 120 ortodox mellett kisebb lélekszámú baptista, adventista család mellett romák is élnek a faluban.
A lelkipásztor arról számolt be érdeklődésünkre, sikerült a templom belső felújítása 1995-96 között; visszakapták az egyházközség vagyonát, 19,7 hektár földet és közel 8 ha erdőt valamint a régi felekezeti iskolát, mindezeket telekönyvezték is.
A falunap látványos eseményének számított a szüreti bálra hívogató népviseletes fiatalok lovas, fogatos felvonulása. A lovagló fiúk csapatában Magyari Enikő is megülte betyárosan a testes hátaslovat, s a menethez a végén néhány roma lovas is csatlakozott.
Az énekszóval, zenével vonulókat már előre várták, kiültek a kapu előtti padokra –ahol még az ilyen ülőalakalmatosság korunkban megmaradt -, hogy tésztával, kaláccsal, borral, hűsítővel kínálják a báli mulatságra hívogatókat.
Köszöntő köszönetet mondott Szilágyi István lelkipásztor a közös  asztalnál azoknak az időseknek, akik ebben az évben aranylakodalmasok, nevükben is hálát  az Úrnak, hogy segítette őket a munkában, gyermeknevelésben, s nem különben az egymás iránti hűségért, s imát mondott a mellette ülő román lelkész kolléga. A jubilálók között is a legidőssebb Kövendi Sándor és felesége Rózsa, Boda Péter és Erzsébet, Ceava Toader és Florica, Gombos Ferenc és Erzsébet, Murean Valentin és Juliska.
Mindeközben zajlott az iskolások és a meghívott együttesek műsora a zsúfolásig megtelt kultúrházban (a falunap műsorát a Szilágyság előző lapszáma ismertette). A helybeliek mellett részt vettek Dobrai Ferenc polgármester kollégái Sarmaságról illetve a zilahi alpolgármester, a megyei RMDSZ tisztségviselői, köztük Seres Dénes parlamenti képviselő, akit színpadra hívtak. Röviden, néhány keresetlen mondatban köszöntötte a helyi közösséget; hangot adott az elismerésnek a népviseletet öltött fiataloknak, akik az elődök hagyományait őrzik és folyatatják. Elégtételre pedig okuk van a helybelieknek a látható gyarapodásért és kívánt fejlődést a falunak. Végül arra emlékeztette a panitiakat: közeleg az államfőválasztás, az RMDSZ-nek is van jelöltje Kelemen Hunor személyében. Mondandóját zárva kérte, menjenek majd szavazni.
Az elmúlt időszakban lezajlott falunapok műsorában tapasztalt jelenség az, nemcsak a faluvezetők tesznek eleget a meghívásnak, hanem a néptáncosok csoportjai is fellépnek egymás rendezvényein. Ezek a csoportok kis közösségek, egymást felkeresve ismerkednek és alakítják ki a kistáji közösséget.

Fejér László

2009. október 02. | Vidékeink