Szilágysági magyarok - Sziszik László

Sokat járom szűkebb hazám, Szilágyság településeit, nagyon sok embert, emberi sorsot ismertem meg.
Valkóváralja valamikor magyar történelmünk jelentős családjainak székhelye volt. Innen irányítottak nagyon sok települést. Valkóváralja szomszédos települése Magyarvalkó. Sajnos, most már nagyon kevesen vagyunk, napról napra porlunk, de hála Istennek, él és tevékenykedik itt egy ,,végvári vitéz”. Több éve ismerem és mindig ez a jelző jutott eszembe, ha róla hallottam. Sziszik László református tiszteletesről van szó. 1940. március 6-án született Szilágysomlyón. A katolikus elemi iskolában kezdte el tanulmányait, amit a somlyóiak Angyal iskolának hívnak (egy Angyal ügyvéd házát iskolának ajánlja fel). Gimnáziumi tanulmányait a híres zilahi Ady Endre g\Gimnáziumban folytatta, amit megerősített 1956-ban érettségi vizsgával. 1958-ban felvételt nyert Kolozsváron az Egyetemi fokú Református Teológiára. 1962-ben végzett és még abban az évben Magyarvalkóra került. Nős, két gyermek apja. Ezek a száraz adatok, de ami mögötte van, az már egy híveiért és vallásáért küzdő magyar református tiszteletes élettörténete. Gondoltam, úgy lesz ez jó, ha hívei véleményét adom közre. Szerencsémre többüket ismerem, olyanokat, akik mindig kiveszik részüket az egyház tevékenységében. Bevallom sokszor én is meghatódtam, amikor öreg bácsik sírástól elcsukló hangon mutatták be tiszteletesük Valkón eltöltött 47 évét. Magyarvalkó tényleg végvára ennek a körzetnek, ami magyarságunkat illteti. Innen, felfele a hegyektől már nincsenek magyar ajkú lakosok. Mint neve is mutatja, valamikor magyarok által lakott település volt, szomszéd Felsővalkóval ellentétben, ahol már román ajkúak éltek. 1962-ben 171, napjainkban 78 személy alkotja itt az egyházközösséget. Sajnos itt a szórványban még többen fogyunk. Sziszik László tiszteletes megpróbálta ezt a közösséget egyben tartani.
Bevetette talán a legerősebb fegyvert, amit itt a szórványban, de Erdélyben is használni lehetett, a hit erejét. Mi hívők tudjuk, hogy ez erős fegyver. Templomát várként használta, itt védte a hit erejével kicsi közösségét. Sokszor nem vette fel fizetését, inkább a templom javítására használta fel. A 47 év alatt ötször javította templomát, utoljára 1996-ban a templom fennállásának századik évfordulóján. A hívek többsége kicsi jövedelmű nyugdíjas. Jött megint talán felsőbb sugallatra a tiszteletes úr ötlete. Kicsiny de lelkes kórusuk több helyen a környéken e nemes cél érdekében szolgált. Tudván, hogy jó helyre megy az adomány, sokan és sokat tettek a perselybe. Ez volt talán a legalaposabb tatarozás. Sikerült kívül és belül renoválni a templomot, természetesen a tiszteletes úr tervezőket meghazudtoló tehetséggel irányította a munkálatokat. Olyan, mint egy kis ékszer most a templom és a környéke. ,,Ha a szél néha megrongálja a cserepeket, nem tétovázik”- mesélte az egyik híve -,,tessék képzelni megyek el a templom előtt, hát mit látok? A tiszteletes úr egy nagy létrát kiemelt a tetőre, azon igazította meg a helyükről elmozdult cserepeket. Úgy megijedtem, hogy leesik, nem is mertem odaköszönni”.
Az istentiszteletek után a tem-plomkertben a tiszteletes úr elbeszélget híveivel, tudomást szerez örömeikről-bánataikról, problémáikról. Nagyon sok hívét saját autóján visz be sokszor magyarországi korházakba kezelésre. Ebben segítségére van a szomszéd falu szülöttje, az egyházkerület esperese, Lukács József tiszteletes úr.
Minden idejét kicsi közössége istápolásával tölti. Egy másik híve mondta: ,,nem vett ki talán soha szabadságot, még a leánya esküvője után is, vasárnap megtartotta az Istentiszteletet!”
A Karácsony talán a legnagyobb ünnep e kicsi közösségben. Aki tud, hazajön és együtt ünnepel az otthonlevőkkel. Karácsonykor zsúfolva van a templom, még sok más felekezetből is eljönnek ünnepelni, mert olyan belsőségesen van megtartva itt az ünnep.  A tiszteletes úrnak nagy tekintélye van a többi felekezetű emberek előtt is. Félig tréfásan a ,,mi papunknak” titulálják még ők is, többen közülük még adományokat is adnak e kicsi felekezetnek.
Példásan foglalkozik híveivel és megkülönböztetett figyelmet fordít a fiatalabb generáció egyházi és nemzeti nevelésére. Három tiszteletes és egy teológus köszönheti neki e hivatásra való rávezetést.
Többször fordult elő, hogy más nagyobb parókiában folytathatta volna lelkészi tevékenységét. Volt, amikor párhuzamosan más helyen is szolgált, de kicsi közösségét soha nem tudta elhagyni.
A kérdésemre, hogy mi jellemzi a legjobban a tiszteletes urat, az egyik híve így jellemezte: az egyszerűség, a szelíd lelkület, a szeretet és a roppant szerénység. Ezt én is tapasztaltam, mert amikor tevékenységéről kérdeztem, szinte semmit sem mondott. Akkor határoztam el, hogy másokat kell kérdezzek. Itt a szórványban is minden ember számít. Ha sok ilyen ,,végvári vitézünk” lenne, talán meg lehetne állítani népünk fogyását. Aki szeretetet tud adni, az kapni is szokott, szokták mondani. Itt Magyarvalkón tényleg úgy van. Nem tudom leírni azt a ragaszkodást, szeretetet, amit a közösség érez a papja iránt. Most nyugdíjason is tovább vállalja e közösség irányítását. Adja Isten, hogy még sokáig tudja ezt a nemes tevékenységet folytatni, családja és közössége örömére! Köszönjük tiszteletes úr! Feltétlenül méltó a ,,Szilágysági Magyarok” címet elnyerők soraiban.

Vida János

2009. szeptember 25. | Művelődés