Szilágysági magyarok - Hary Béla

Vígan énekelheti: „Szilágysági gyerek vagyok, / Szilágyságban születtem. / Kiskoromtól a nagykoromig / Benne felnevelkedtem.”
Igen. Itt született Szilágysomlyón. Hepehupás Szilágyságban. Szülei közül édesanyja szilágysomlyói, édesapja szilágycsehi születésűek voltak. Összeházasodásuk után mindjárt Kolozsvárra költöztek, ahol életük végéig dolgoztak. Édesanyja szülés előtt Somlyóra utazott a szülői házba, így lett Béla szülővárosa Szilágysomlyó; de mondhatja magáról azt is, hogy kolozsvári is, mert ott élte le életének legszebb éveit, ott élte meg legkiemelkedőbb sikereit, ott érték utol elismerések, dicséretek, díjak. Ott a Házsongárd temetőben nyugosznak drága szülei és szeretett felesége, munkatársa. Ott művészkednek nagyra becsült leányai. Tehát ott is ott van a szülőföldje, szülőhazája Erdély… ott érzi igazán otthon magát.
Boldog az a tanár, aki életében nyilvánosan, mindenki előtt dicsérheti volt tanítványát. Ez a boldogság jutott most nekem is. Nietzschénél olvastam: soha sem fogja meghálálni a növendék, ha mindig csak tanítvány marad. Örömmel állíthatom, hogy Hary Béla munkájával, tanulásával, sikereivel ezt tanárjának meghálálta…
Nagyszülői házban töltött ideje alatt, gyermekkorában itt játszadozott a Kraszna partján, sétálhatott a Magura ösvényein, elcsodálkozhatott a már omladozó de még ma is fennálló Báthory Zsigmond által 1592-ben építtetett Báthory-vár nyugati reneszánsz kapuján. Ugyanígy szívta magába Kolozsvár óvárosának levegőjét, amikor a Karolina térre Rezik Károly tanárhoz ment hegedűórára, vagy a Szent Mihály templomba, a Farkas utcai református templomba, vagy csodálkozhatott a megmaradt Szabók bástyájában is. Történelmi emlékekkel járt a piaristák líceumába, ott kezdte gyarapítani tudását, világszemléletét, zongorázni pedig Szász Edit, majd Keppichné Molnár Irma és Halmos György tanároktól tanult. 1950-ben íratták át a kolozsvári Zenelíceumba, ahol zongorát és karvezetést tanult. Visszaemlékezésében mondta: „karvezetést Guttmann Mihály tanított, a megszámlálhatatlan muzsikusnemzedék »Misi bácsija« néha felkért egy-egy mű levezénylésére. Egy alkalommal azt mondta nekem: »Te Béla ezentúl semmi egyebet ne csinálj, csak dirigálj«.” A tantestület magyar tanárai ügyeltek minden tanítványukra. Vallották Reményik Sándor versének szavait: „Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, / És áhítattal ejtsétek a szót, / A nyelv ma néktek végső menedéktek, / A nyelv ma tündérvár és katakomba, / Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!” Szakmai felkészítés mellett ügyeltek erkölcsi és etikai nevelésükre is. Osztálytársaikkal – Adorjáni Ildikó, Curta Vasile, Rózsa Piroska (hegedűsök), Hütter Mária, Rózsa Irén, Ştefănescu Georgeta (zongoristák) – együtt kamarazenéltek, versengtek.
Mint zeneakadémistát, Kolozsváron olyan hírneves tanárok tanították, mint a már említett Halmos György zongoraművész, Antonin Ciolan karmester, Demján Vilmos karmester, Nagy István karnagy, Jagamas János népzenekutató, Jodál Gábor, Eisikovits Miksa és Sigismund Toduţa zeneszerzők. Később a párizsi Conservatoire ösztöndíjasaként Olivier Messiaen, George Tzipiane és Manuel Rosenthal osztályában tanult és a Weimar-i Franz Liszt Hochschule hallgatójaként Kurt Masur és Arvid Jansons mestereknél tökéletesítette tudását, ami azután a kiváló, román származású Sergiu Celibidache hallgatójaként betetőzött.
Főiskolai hallgatóként került a Magyar Állami Operához mint korrepetitor. Rónai Antal az akkori operaházi igazgató és egyben tanára győzte meg, hogy vállaljon az intézetben állást, és tekintse élete céljául az operai munkát. A szimfonikus karmesterséget emellett nyugodtan művelheti. Példát is látott maga előtt, mint Ferencsik János, Karl Böhm, Doráti Antal, Fricsay Ferenc vagy Herbert von Karajan, hogy csak a legkiválóbbakat említsem. Ezzel bevette magát a Kolozsvári Magyar Opera életébe, korrepetált, vezényelt, igazgatta, de főleg nevelte később a fiatal énekesgárdát, zenekari tagokat, hogy megvalósíthassa zenei elképzeléseit. 1970-től mint az intézet fő-zeneigazgatója őrködi és figyeli zenei működését, és több, mint negyven éves karmesteri tevékenysége után mint az Opera örökös tagja, továbbra is szívén viseli sorsát.
Itthoni elfoglaltsága mellett időt szakított külföldi turnéira is, szolgálva ezzel is Erdélyt, megmutatva zenei igényességét német, olasz, magyar, orosz és lengyel operaházakban valamint szimfonikus zenekaraikban. Nemcsak egyéni fellépései voltak határokon túl, hanem a Magyar Operával is megjárta Olaszországot és Magyarországot is, sikereket halmozva, öregbítve Erdély színjátszásának hírnevét.
Mint egy kisebbségi művészeti intézet igazgatója, feladata volt az opera repertoárjában a magyar szerzők darabjait bemutatni vagy felújítani. 1984–89 között megtiltották a magyar szerzők munkáinak játszását. Az igazgató Hary Bélának köszönhetően, aki kiharcolta az engedélyt a magyar művek további játékrenden tartására, sikerült ezeket továbbra is a nagyközönségnek előadni. Mint karmester az egyetemes operairodalom nagy műveit végigvezényelte, Mozarttól Bartókig. Szerette az operettet is, Kacsoh Pongrác, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, ifj. Johann Staruss műveit örömmel dirigálta. 77 operát és operettet valamint 12 balettet tud a repertoárjában. (Ebből 6 Mozart, 12 Verdi, 4 Wagner és 8 Puccini darab.) Bartók és Kodály minden színpadi művét a legmélyebb ügyszeretettel tette magáévá. „Bartók-zene rajongója és kiváló művelője, Szinberger Sándor régi álmát valósította meg, amikor a három színpadi művet (A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin) egy estén színre hozta. A megérdemelt művészi sikert Szinberger Sándor méltán osztotta meg a lelkes, fiatal karmesterrel, Hary Bélával. A betanítás hosszan tartó, fáradságos folyamata, a próbák számokban kifejezhetetlen mennyisége Hary Béla odaadásának és tudásának köszönhető” – írta Szegő Júlia az Igazság napilapban 1966. január 21-én. Munkásságát őrzi öt lemez és 236 hangfelvétel. Az Operával, amikor csak annyi anyagi lehetőségük volt, belföldi körutat is rendeztek. Bejárták a Székelyföldet, Zsil völgyét, mindenütt elismerést érdemelve.
Karmesteri tevékenysége mellett, egy időben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia operatanszakát is vezette, és tanította a fiatal énekesgárdát.
Mint zeneszerző főleg színpadi kísérőzenét írt, de jeleskedett három balettel: Sárga rózsa (Jókai Mór nyomán), Hófehérke és a hét törpe (Ch. Perrault meséje alapján), Játékparádé. A musicalt is szereti, Farsang című munkájával bizonyított, melyet I. L. Caragiale nyomán írt. Idejéből két szimfonikus műre és több zongoradarabra valamint dalra is kitellett.
Reményik Sándorral elmondhatja:
,,Nem, nem születtem hódítónak,
S ahogy őszülnek mindinkább az évek,
Én, ki a dalra tettem sorsomat,
Érzem, az Élet nagyobb, mint az Ének!”
Kiemelkedően nagyszerű tette volt évek során az Erkel Ferenc hagyatékkal való foglalkozás. Mind a nyolc operáját vezényelte itthon és Magyarhonban is. Nemcsak vezényelte, hanem rekonstruálta a legjavát. Ezért megérdemelten kapta Békés Megye Önkormányzatától a Sík Ferenc- díjat. De munkásságának elismeréseként pármai vendégszereplése alkalmából Toscanini-emlékérmet is kapott. Bartók Béla születésének 100 éves megünneplése alkalmából a Bartók Béla Emlékbizottság elismerő oklevéllel és emlékéremmel jutalmazta, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala a Caragiale-év alkalmából emlékplakettel ajándékozta meg, az EMKE a magyar szerzők műveinek bemutatásáért Erkel-díjban részesítette, a román államtól „Hűséges szolgálás” Nemzeti Érdemrenddel tüntették ki, megkapta a Magyar Köztársaság Tiszti keresztjét és a Pro Cultura Hungarica emlékplakettet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora és szenátusa díszdoktorrá avatta.
Csodás családja biztosította munkájának hátterét. Kiváló felesége az élők sorából korán eltávozott kiváló balettművésznő és táncpedagógus, akinek táncjátékait dedikálta. Két kiváló művész lánya van: Judit énekesnő, az operaház magánénekese és Noémi oboaművész, a kolozsvári filharmónia angolkürt szólistája. Ők mindvégig mellette vannak, izgulnak egymás sikeréért.
Karmester, zeneszerző, tanár, magyar kultúráért, Erdély magyarságának felemeléséért dolgozó, pályatársakkal mindig jó kollegiális viszonyban élő, elismeréssel nyilatkozó, de saját zenei eszményét mindig megvalósító kitűnő művész, aki a szűk családja mellett az Operáját nagy családként szereti.
Nem tudom befejezni mondandómat, hogy ne idézzem Márai Sándor versének pár sorát:
,,Úgy áll a lámpák közt, egy Alemon szobra
az éjben s benne laknak a dalok –
Kézlendüléssel ér mély titkokra
pálcáján könny pereg s molyos ragyog
a kék és sárga lámpák tikkadt görbe
varázsövvel árnyalják homlokát
suhint s életünk fátyla tovalebben
az éji dáma széthull a tükörbe…”
Isten éltessen, Béla, jó egészségben, hogy még sokáig élvezhessük jelenlétedet, pálcádnak suhintása szólaltassa meg művészetedet!

Guttmann Mihály

2009. szeptember 25. | Művelődés