Szilágysági magyarok - Bálint István János

Bálint István János 1947. október 1-én született Zilahon, szülei Bálint István tímármester és Mihály Margit háztartásbeli. (Jellegzetes zilahi mesterségeket folytatók a felmenői: tímárok - az apai és anyai ágon fazekasok.)
Az általános iskola elvégzése után, az akkor Ady Endre nevét viselő középiskolába járt és itt érettségizett. Később teológiát tanult Kolozsváron, aztán 1977-es magyarországi kitelepedése után, majd Magyarországon folyatta tanulmányait és szerzett magyar nyelv és irodalom, történelem és művészettörténet szakos tanári oklevelet 1984-ben.
Egyéb munkássága mellett tudományos kutató, egy darabig a Kézirattár vezetője a Ráday Tudományos Gyűjteményben, majd 15 éven keresztül tudományos kutató az Országos Széchenyi Könyvtárban. Bár alapképzettsége tanári, tanítani viszonylag keveset tanított: elsősorban a Faludy Ferenc Jezsuita Akadémián színháztörténetet. Tudományos munkásságának nagyobb részét kutatói, könyvtárosi és levéltárosi valamint szerkesztői munkával töltötte ki. Közölt is közben főleg lapokban-folyóiratokban: Reformátusok Lapja, Erdélyi Magyarság, Nyugati Magyarság, Kárpátok Őre, Magyar Demokrata, Magyar Nemzet majd idehaza az Árkád hetilapban és a Hatló című folyóiratban.
2009. március 15-én Zilahon a Megyei Történelmi Múzeum nagytermében volt Bálint István János eddigi legjelentősebb művének, az Örök Szilágy című kötetnek a bemutatója. A dokumentumkötet valamivel később Szilágysomlyón is bemutatták a helyi Magyar Házban. Gyakorlatilag ez egy példa nélkül való kiadvány. Benne van Bálint István János életének és tudományos munkásságának nagy része: az Országos Széchenyi Könyvtárban eltöltött két évtized alatt igyekezett összegyűjteni szülőföldjéről, szűkebb pátriájáról - Szilágyságról, a fellelhető lehető legtöbb dokumentumot, kiadványt, és ezekből állította össze ezt a kötetet. A válogatás felöleli a korai forrásokat még az Árpád-házi királyok korából: mint a Névtelen jegyző vagy Rogerius mester ismert művei és egyéb elbeszélő források. Éppen úgy jelen van benne számos peres irat, adománylevél és privilégium, illetve ezekből Szilágyságra vonatkozó részletek-szemelvények.
A válogatás, ahogy időben közeledik a középkor végéhez, mind gazdagabb, hisz az írásbeliség egyre elterjedtebb a magyar nyelvterületen. Időben hozzánk minél közelebbi korból való egy dokumentum, annál nagyobb esélye volt arra, hogy fennmaradjon. A Mohács utáni korszak, az Erdélyi Fejedelemség kora is gazdagon képviselt a gyűjteményben, gyakorlatilag mindenik erdélyi fejedelemnek volt Szilágysággal, az itteni településekkel, egyházakkal, emberekkel kapcsolatos rendelete, levele vagy feljegyzése.
A dokumentumokból, leírásokból nyomon követhető szűkebb régiónk múltja: a mindennapi emberek életétől - a főbb történelmi sorfordulókig. Mert az a tájegység, mely átmenetet képez Erdély és Magyarország között, számos igen jelentős eseménynek volt a helyszíne. Az itt élőknek el kellett szenvedniük a kunok és tatárok öldökléseit, a török martalócok vagy fizetetlen zsoldosok és császári katonák pusztításait. Ennek ellenére e tájegységben nem pusztult ki az emberi faj, a kultúra, s még a magyarság sem teljesen. Az itt élők dolgoztak, éltek, építkeztek, s harcoltak ha kellett és meghaltak, de valamit igyekeztek hagyni maguk után a későbbi nem-zedékeknek, az utókornak.
A gyűjteményes kötetben bemutatott források gyakorlatilag mindenféle műfajt átfognak. A szövegrészleteket és teljes dokumentumokat számos kép, metszet, címerábrázolás, grafika, portré és térkép illusztrálja. A kötet befejező részében jó néhány szilágysági vonatkozású, Szilágyságról szóló történelmi, mű-velődéstörténeti és egyháztörténeti műből olvashatunk szemelvényeket, melyeket B. I. J. a legfontosabbaknak és leg-jellegzetesebbnek tart az elmúlt pár évtized kutatóinak tollából, de amelyet viszonylag kevéssé ismerhet a szélesebb közönség. Jól teszi, hogy ezekre is felhívja a figyelmünket.
Az összegyűjtött óriási mennyiségű anyag érdekes olvasmányt, sok tanulsággal szolgálhatnak úgy az átlagos olvasók, valamint a Szilágyság múltját kutató történészek számára is.
Azt hiszem, hogy ezek alapján Bálint István Jánost joggal ajánlhatom a Szilágysági Magyarok díszoklevélre, mert sokat tett szülőföldjéért ott Magyarországon és az utóbbi években idehaza is.

László László

2009. szeptember 25. | Művelődés